SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORBABA-MAMA HÍRLEVELEKFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEKHÚSVÉT

Az ellenség a levegőből támad: Szájmaszk kisokos - kezdődő apokalipszishez

Családinet [cikkei] - 2020-02-28
A 19. századi hadisebészet nagy találmánya - a szájmaszk - az idei influenzaszezonban sztár-termék lett: jelenleg 10-szeres áron kaphatóak a piacon és az emberek meg is rohamozzák értük a patikákat. Azt azonban kevesen tudják, hogy ezeknek a maszkoknak a többsége nem sokat ér a vírusokkal szemben, ha csak azt nézzük, hogy a szemünkön keresztül is megfertőződhetünk.
Az ellenség a levegőből támad: Szájmaszk kisokos - kezdődő apokalipszishez

“Csak úgy, mint bármilyen seb az arcon, kézen, stb. a szem kötőhártyája is egy tárva-nyitva álló ajtó a vírusok számára” - árulja el Dr. Varga Dániel, háziorvos, majd hozzáteszi: “Ha igazán felkészültek szeretnénk lenni az influenzaszezonban, a maszk mellett védőszemüveggel, fejvédő kámzsával, nejlon védőruhával és gumikesztyűvel is felfegyverkezünk. Természetesen ezt senki nem várhatja el tőlünk és igencsak kényelmetlen lenne minden nap talpig védőöltözetben munkába menni. Amit igazából tehetünk a megfelelő védőmaszk beszerzése mellett, hogy rendszeresen kezet mosunk, és kiemelten odafigyelünk a higiéniára” - javasolja a szakember.


Egészségügyi eldobható, építőipari egyszer-használatos vagy minősített munkavédelmi maszk?

Függetlenül attól, hogy hány rétegű, az egészségügyi eldobható maszkok csupán a védelem hamis illúzióját keltik. Ezeket főleg sebészek használják, annak érdekében, hogy a cseppfolyós fertőzésektől megóvják a beteget a műtét során. Ráadásul, mivel nem fedik teljesen az arcot, oldalt a réseken ugyanúgy bejuthatnak a vírusok, a kilélegzett pára miatt benedvesedett felület pedig a baktériumok melegágya lehet.

Az építőipari egyszer-használatos szájmaszk, vagy másnéven pormaszk alapvetően az építőipari port szűri ki. Egyszerű felépítésű szűrőpapírból áll és egy gumipánt rögzíti az archoz. Normál körülmények között 50-100 Ft-ba kerül, jelenleg azonban 400-500 Ft-ot is elkérhetnek érte.

A minősített munkavédelmi szájmaszkokat az európai EN 149-es szabvány szabályozza három kategóriában: FFP1, FFP2, és FFP3 (FFP=Filtering Face Piece azaz arcvédő szűrőeszköz). “A munkavédelemben a légzésre legveszélyesebb anyagok szűrésére szolgálnak és a besorolásnál figyelembe veszik a szivárgást is, amely az arc és az orr illeszkedésénél fordul elő” - árulja el Nagy Gábor, munkavédelmi szakember, a SzerszamKell.hu barkácsáruház ügyvezetője.

A szakember szerint “Jelenleg egész Európában a legnagyobb hiány az FFP2-es maszkokból van, és nem nehéz kitalálni, hogy melyik ország vásárolta fel nagy tömegben ezt a típust.” Az FFP1 és az FFP2 szájmaszkok a levegő részecskéinek 80-94%-át szűrik meg és az élelmiszeriparban, a fémiparban, valamint a bányászatban használatosak. Itthon ezek a maszkok normál körülmények között 150-400 Ft-ba kerülnek, jelenleg azonban 1000-2000 Ft-ért árulják őket. A vírusokkal egyedül az FFP3-as besorolású maszk tudja felvenni a harcot, mely 99%-ban megszűri a levegő részecskéit és főleg a vegyiparban használatos. Ezeket a minősített szájmaszkokat szakáruházakban tudjuk beszerezni.


Nem mindegy, hogy mit eszünk

A koronavírus vélhetően egy halpiacon ütötte fel a lábát először és a nyers húsoknak nagy szerepe volt a vírus elterjedésében. Éppen ezért Dr. Varga Dániel azt javasolja, hogy ha lehet, mellőzzük ebben az időszakban a nyers húsok és a lágytojás fogyasztását, és jó alaposan süssük meg az ételeket. Ezen kívül nagyon fontos a megfelelő mennyiségű vitaminbevitel, télen a D-vitamin pótlására különösen oda kell figyelni, mivel elengedhetetlen szerepe van az immunrendszer erősítésében.

Sok vitaminnal, megfelelő higiéniai intézkedésekkel és minősített, munkavédelmi szájmaszkkal felfegyverkezve lényegesen kevesebb esélye van a vírusoknak velünk szemben.

Kapcsolódó cikkeink:

Kép:_freakwave_/pixabay

Kérjük, támogasd munkánkat!

Ha szeretsz minket olvasni, ha csaltunk már mosolyt az arcodra, ha segített már neked valamelyik szakértõnk, vagy ha egyszerûen Te is fontosnak tartod, amit csinálunk, kérjük, támogasd munkánkat!

Banki átutalással:
Magnet Bank 16200106-11697987
Kedvezményezett: Családi Háló Közhasznú Alapítvány
Közlemény: Média támogatás

Vagy bankkártyás fizetés Simplepay-el az alábbi gombra kattintva:

 

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

55 vidám tavaszi mondóka és versike kicsiknek

55 vidám tavaszi mondóka és versike kicsiknek

Itt a tavasz: ébredeznek az állatok a téli álomból, nyílnak virágok, rügyeznek a fák, csicseregnek a madarak, újraéled a természet. Ünnepeljétek a jó időt játékos, tavaszköszöntő versikékkel - 55 imádni való, vidám verset és mondókát gyűjtöttünk hozzá össze.
Tartozunk-e hálával a szüleinknek azért, hogy felneveltek?

Tartozunk-e hálával a szüleinknek azért, hogy felneveltek?

Vannak olyan szülők, akik elvárják a gyereküktől, hogy legyenek hálásak a felnevelésükért - és ezt a kártyát általában vitás helyzetekben húzzák elő. De vajon tényleg tartozunk a szüleinknek?
A gyermeki kötődés 4 típusa - az egész életünkre hatással van, hogy kötődtünk kiskorunkban a szüleinkhez

A gyermeki kötődés 4 típusa - az egész életünkre hatással van, hogy kötődtünk kiskorunkban a szüleinkhez

Olyan nincs, hogy egy csecsemő ne kötődjön a gondozójához. Az azonban nem mindegy, hogy milyen minőségű ez a kötődés, hiszen ez a későbbiekben a további kapcsolataira is hatással lesz.
Porcukor helyett tisztítószer került az ovisok reggelijébe Pilisborosjenőn

Porcukor helyett tisztítószer került az ovisok reggelijébe Pilisborosjenőn

A reggeli után több gyereknek is fájt a hasa, egyikük pedig annyira hányt, hogy kihívták a mentőket.
Meghalt egy egyéves kisfiú, miután hazaküldték az ügyeletről

Meghalt egy egyéves kisfiú, miután hazaküldték az ügyeletről

A szülők szerint a vizsgálat nagyon gyorsan lezajlott, az orvos kúpot írt fel a hányásra, és azt mondta, a kisfiú nincs kiszáradva. Másnap már újra kellett éleszteni, de már nem tudták megmenteni őt.
A szerkesztő ajánlja