Generációkat nyomorítottak meg a 20. század rideg gyereknevelési módszerei

Kercsó Dorottya - 2019-03-19
Akár a tekintélyelvű berendezkedés sajátosságai miatt, akár gazdasági szükségszerűségből, a huszadik században minden - egyébként egymással homlokegyenest ellentétben álló - rendszer arra próbálta rávenni az anyákat, hogy gyermekeik gondozása során nyomják el az ösztöneiket, és lehetőleg már kis csecsemőkorban távolítsák el őket maguktól.
Generációkat nyomorítottak meg a 20. század rideg gyereknevelési módszerei


A náci gyermeknevelés alapműve

1934-ben jelent meg Németországban Johanna Haarer gyermekgondozási szakkönyve, A német anya és első gyermeke. Haarer, aki egyébként nem is gyermekorvos, hanem tüdőgyógyász volt, arra biztatta a nőket, hogy csecsemőiket szigorú rendszer szerint neveljék, ne öleljék magukhoz, csak akkor vegyék fel őket, ha az a gondozás miatt feltétlenül szükséges, a sírásukat pedig hagyják figyelmen kívül. Az erősen hitlerista ihletésű könyv kisebb átdolgozásokkal a 80-as évekig kapható volt Nyugat-Németországban (az NDK-ban betiltották), és 1,2 millió példányt adtak el belőle. Azóta nem csak hogy feketelistára került a mű, de egyre erősebbek azok a hangok is, amelyek Haarert és tanait hibáztatják az idősebb generációk tagjainál tapasztalható kötődési problémákért, a szétesett családokért vagy éppen a függőségre való hajlamukért. Bár a kérdés ennél nyilván összetettebb, és nem lehet egyetlen embert bűnbaknak kikiáltani egy igen szerteágazó társadalmi problémáért, a következő tanácsok bizonyára nem tettek jót az érintett gyerekek lelki egyensúlyának:

Bármit is csinálunk, soha ne vegyük fel a gyermeket az ágyból. Ne hordozzuk, ne ringassuk, ne simogassuk, ne tartsuk az ölünkben, és ne szoptassuk. Mert különben a gyermek hamar rájön arra, hogy mindössze sírnia kell ahhoz, hogy magához vonzzon egy szimpátiával teli lelket, aki majd babusgatja.”

„A gyermeket etetni, fürdetni kell, és meg kell szárítani. Ezeken kívül hagyjuk magára”.


Nevelési elvek a szocializmusban

Nem kell Németországig mennünk, hogy mai szemmel nézve elképesztően rideg, már-már elhanyagolásnak is beillő csecsemőgondozási módszerekkel találkozzunk. Hermann Alice Emberré nevelés című könyve 1946-ban, közvetlenül a második világháború után jelent meg Magyarországon. Miközben a könyv a mai szemmel nézve is meglepően demokratikus és modern nézeteket közvetít a családon belüli szerepekről, és a kisgyermek fejlődéséről – alapelve, hogy a gyermeket tisztelni kell, elítéli a jutalmazáson és büntetésen alapuló nevelést, felszólal a tekintélyelv ellen, és még a szobatisztasággal kapcsolatban is azt vallja, meg kell várni, amíg 2,5-3 éves kora között a gyerek megérik rá -, a csecsemőkkel szemben semmivel sem gyengédebb, mint Haarer.

Hermann Alice szerint a kisbaba „megkapaszkodási ösztönét” ki kell nevelni. Hiába sír, nem szabad kivenni az ágyból, még akkor sem, ha ez nagyon nehéz, sőt, az anya teje el is kezd folyni a gyermek hangjának hallatára. Annyit azért megenged, hogy ha éppen tisztába tevés vagy szoptatás a soron következő napirendi pont, legyen egy pár kedves szavunk a kicsihez, de ezt leszámítva hagyjuk magára a kiságyban. Hogy erről milyen nehéz volt meggyőzni a széles tömegeket, jól mutatja, hogy Hermann arról panaszkodik a könyvben: hiába a védőnők és a gyerekorvosok felvilágosító munkája, az egyszerűbb néprétegeket nagyon nehéz leszoktatni arról, hogy „össze-vissza szoptassák”, és az ölükben tartsák a babáikat.

Egy generációval később még mindig hasonló szelek fújtak hazánkban. Velkey László Gyermekeink gondozása, nevelése című 1984-es munkájában azt javasolta: már az újszülöttet se szoptassák vagy teáztassák éjjel, hanem akárhogy sír is, csukják rá az ajtót. „Csak néhány éjszakát kell kibírnunk. Ha ugyanis a csecsemő látja, hogy követelőzése eredménytelen, hamarosan felhagy vele” – javasolja, majd hozzáteszi: a szomszédoktól kérjünk elnézést az esetleges zaj miatt, bizonyára meg fogják érteni.


Spock és az „elkényeztetett csecsemő”

Benjamin Spock megítélése a mai napig szélsőséges az Egyesült Államokban. Csecsemőgondozás, gyermeknevelés című könyve 1946-ban jelent meg, és olyan forradalmi nézeteket közvetített, mint a gyermek tisztelete, a testi fenyítés elutasítása vagy a túlzott tekintélyelvűség elvetése. Miközben konzervatív körökben a mai napig őt hibáztatják Amerika „hanyatlásáért” – ami alatt jórészt a szexuális forradalmat, a hippimozgalmat és az egyre szabadelvűbb gyereknevelési módszereket értik -, addig a másik oldalról éppen ellenkezőleg, elavultnak tartják, és ezért nem javasolják az olvasását.

Az igaz, hogy könyvének első és utolsó változata már számos pontban eltér egymástól, hiszen ahogy teltek az évtizedek, úgy alakultak az ő nézetei is. A hetvenes évekig például egyáltalán nem foglalkozott az apák szerepével a gyereknevelés során, és később is azt vallotta, hogy jobb, ha az anya a gyerek születése után inkább nem megy vissza dolgozni. Az utolsó kiadásban azzal váltotta ki sokak ellenérzését, hogy szigorú vegán életmódot kezdett hirdetni, és azt javasolta, a gyermeket is ilyen elvek szerint táplálják.

S bár Spock alapvetően nem volt a sírva hagyás híve, és minden elődjénél jobban hangsúlyozta a szeretet szerepét a nevelésben, mégis azon az állásponton volt, hogy a 3 hónaposnál idősebb gyereket már ne ringassák, dédelgessék a szüleik, mert az „elkényeztetéshez” vezet. Ha a csecsemő nem tud elaludni, a tennivaló véleménye szerint a következő: „rakjuk az ágyikójába, amikor eljön az ideje, köszönjünk el tőle kedvesen, de határozottan, és menjünk ki a szobából. Visszamenni nem szabad! Első este lehet, hogy 20-30 percig dühösen fog sírni, de ha látja, hogy nincs eredménye, egyszer csak elalszik. Második esete már esetleg csak 10 percig sír. A harmadik nap már rendszerint egyáltalán nem sír. Ezek az alvási problémák meglepően gyorsan rendbe jönnek.”

Kép: StockSnap / Pixabay

Közösségi hozzászólások:
Copyright © 2004-2019. CsaládiNet. All rights reserved - minden jog fenntartva.