SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORBABA-MAMA HÍRLEVELEKFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

17 hónapos baba fejlődése

Családinet [cikkei] - 2018-02-13
Kisbabánk fejlődése során számos kérdés vetődhet fel bennünk, ezekre szeretnénk szakértő választ adni. A leírtak általános útmutatásként értendők. Ha gyermekünk koraszülött volt, ajánlott az eredetileg meghatározott születési időpontot tekinteni kiindulási alapnak, mikor a kisbaba fejlődését követjük.
17 hónapos baba fejlődése

Hallás és figyelem

Gyermeked előfordulhat, hogy megijed egy-egy hangosabb zajtól, akár olyasmiktől is, melyeket korábban már megszokott. A kipukkadó lufik, a hirtelen ugató kutyák, masszív gázfröccsel induló motorok, vagy akár egy becsapódó ajtó is olyan szívszaggató, keserves sírást válthat ki a kicsiből, hogy el sem tudjuk képzelni, mi történhetett.
Ilyen helyzetben biztosítsuk gyermekünket arról, hogy vele vagyunk: öleljük meg és mindenképp maradjunk nyugodtak, mosolygósak. Ha így beszélünk hozzá („Jó nagyot kiabált az a kutyuska, igaz?”), azt sugalljuk, hogy nincs semmi baj, és semmi ok a sírásra. Tanítsd meg befogni a fülét, így bizonyos szintű kontrollra tehet szert a zavaró zajok fölött. Ahogy figyelme, értelme fejlődik, megtanulja majd, hogy elkülönítse a hangos, ártalmatlan zajokat a valódi ijedelemre okot adó dolgoktól.
 

Temperamentum

Születése óta figyeled a gyermeked, így bizonyára észrevetted, hogy neki is vannak személyiségvonásai már egészen apró korától kezdve. Mostanra ezek már kikristályosodnak, teljes valójukban megmutatkoznak. Némi rugalmasságot igényel a részedről, de érdemes egy kicsit alkalmazkodni a csemete szokásaihoz. Ez persze nem azt jelenti, hogy mindent engedj ki az ellenőrzésed alól!
De ha például úgy találod, hogy félénkebb, ne erőltesd, adj neki egy kis extra időt az új helyzetekben, hogy feloldódhasson. Ha könnyebben kezelhető, miután egy nagyot szaladgált a friss levegőn, minden nap menjetek ki. Ha rosszul tűri a változást, fokozatosan módosíts a környezetén.
Ne értsd félre: nem az a dolgod, hogy teljesen frusztrációmentessé tedd a világot, és arra tanítsd a gyermeked, hogy az élet kizárólag móka és kacagás. A problémákat viszont kezelnie kell, és ebben a te bátorításod lesz a legnagyobb segítség.
 

Fegyelmezés

Bizonyára tűnődtél már azon, hogy mikor kell elkezdened szabályokat tanítani gyermekednek. Talán már hozzáfogtál, talán nem, de biztos érzel némi bizonytalanságot, hogy vajon mennyit ért meg abból, amit mondasz. Nos, itt az ideje elkezdeni megtanulni, mi helyes és mi helytelen. Gyermeked többet ért meg, mint amennyit el tud mondani, vagy vissza tud adni, közben pedig keresgéli a határokat, kielégíti kíváncsiságát.

„Értem én, hogy nem szabad ledobálni az asztalról a tányérkát, de vajon ugyanez a helyzet a műanyag kanalakkal is? És akkor is haragszik anya, ha olyan mókás foltot csináltam tejből a ruhámra, vagy csak akkor, ha a vizet öntöm magamra? Na és a kukából csak a krumplihéjat nem szabad kivenni, vagy baj van a sütis zacskóval is?”

A gyerekek minden esetben és minden korosztályban tapasztalati úton tanulnak a leghatékonyabban. Persze ne hagyd, hogy a fejedre nőjön, de mielőtt nagyon legorombítanád, tartsd észben: mindent végig kell próbálgatnia, neked pedig mindenre következetesen kell reagálnod. Így egyszer majd megérzi a rendszert a dologban, és képes lesz úgy látni, ahogy te szeretnéd: hogy a szabályok átfogóak és mindenre vonatkoznak. A szeretet nem az engedékenység, a fegyelem pedig nem a kegyetlenség szinonimája, sőt! Ha a gyermek megszokja, hogy mindenre következetesen reagálsz, ezáltal figyelsz arra, amit tesz, a szabályok mentén könnyebben tájékozódik majd a világban. Biztonságban érzi majd magát és tudni fogja, hogy szereted.

Miért van szükségük korlátokra a kicsiknek? Olvasd el >> Mire van szüksége valójában egy 0-6 éves gyereknek?
 

Alvás

A napközbeni alvási szokásai megváltozhatnak. Átlagosan 15 és 18 hónapos kor között a gyerekek többsége elkezdi elhagyni a délelőtti alvást, mert egy délutáni szundi már elegendő, hogy idegrendszere kipihenje magát. Az átmeneti időszak – mikor egy szundi még kevés, kettő pedig már sok – nem lesz könnyű. A váltást követően pedig egy ideig hosszabb lesz a délutáni alkalom a megszokottnál. Ügyelj rá, hogy ne legyen túl hosszú, ha ugyanis a kicsi túlalussza magát napközben, annak éjszaka látjátok majd kárát.

Mennyi alvásra van szüksége az egyes életkorokban és mit tehetsz azért, hogy átaludja az éjszakát? Olvasd el >> Mennyit alszik a baba?

Ha nincs még kialakult esti rituálétok, itt az ideje kidolgozni egyet. A rend, az ismétlődés olyasmi, ami nyugalmat visz a gyermek életébe, és magabiztosságot ad számára.

Olvasd el, miért nagyon fontos a napirend már pici korától fogva! >> Miért fontos a napirend a gyerekek életében?

Nem kell bonyolult dolgokra gondolni. Egy kis esti nassolnivaló, mondjuk egy kakaó, vagy a fürdéshez kötődő dolgok, egy vagy két esti mese, egy különleges jó éjt puszi – bármi lehet a lefekvést megelőző rituálé része. 20-30 perc, ami csak a tiétek, ami segít egy kicsit elcsendesíteni, megnyugtatni az egész nap pörgő csemetét. Praktikus olyasmit kigondolni, melyet szükség esetén más is (apa, nagyi, bébiszitter) meg tud ismételni, különben képtelen lesz nélküled elaludni a gyermeked. Ha pedig valami beválni látszik, attól ne térjetek el, ez a nyugodt éjszakák záloga.

Ha nincs ötleted, mi legyen a saját esti rituálétok, olvasd el hasznos tanácsainkat, amiket követve sokkal egyszerűbbé és nyugodtabbá válhat az altatás >> Az esti lefekvési rituálé titkai - tippek a könnyebb altatáshoz és a nyugodt éjszakákhoz

 

Képernyők

Előfordul, hogy gyermeked nézi a televíziót? Van kifejezetten számítógépes idő? Nos, ezt érdemes átgondolni. Szakemberek szerint két éves kor alatt egyáltalán nem ajánlott a képernyőre tapadni egy kisgyereknek. Még akkor sem, ha az adott műsor – vagy számítógépes játék, mese dvd – úgy tűnteti fel magát, mint fejlesztő és hasznos dolog. A villódzó, zajos képek sora az idegrendszer fejlődésében okozhat gondokat, ezért érdemes odafigyelni, mit és mennyit néz a csemete.

Érdemes elolvasni szakértőnk tanácsait: Okostévézés, avagy a televíziózás szabályai gyerekkorban

Természetesen nem kell lakat alá tenni a tv-t és a számítógépet, és az is igaz, hogy életmentő tud lenni egy izgalmas mosóporreklám, ha szükséged van pár percre, míg a gyermek nincs láb alatt. Ezzel együtt körültekintően engedd csak az apróságot a világító dobozok előtt bambulni. Ebben a korban a játék, zene, mozgás sokkal hasznosabb és fontosabb a fejlődéshez, mint bármilyen műsor vagy számítógépes játék.

Ne kövesd el azt a hibát, amibe manapság egyre több szülő esik bele - ne hagyd, hogy már pici korában rászokjon a telefonra, tabletre! Érdemes elolvasni az alábbi cikket: A felnőttkori boldogtalanság biztos receptje - és mi adtuk a gyerekeink kezébe

 

Testbeszéd

A totyogók ennivalóan édesek, még olyankor is, amikor rossz fát tesznek a tűzre. Ha elkezdted a fegyelmezést, ha nem, mindenképp nagyon ügyelj a testbeszédedre, mikor a kis gézengúz tündéri módon rosszalkodik. Az már bizonyára nem újdonság számodra, hogy többet megért, felfog a világból, mint amennyit meg tud nevezni. A gyerekek igazi érzelemradarok, ezért ha megszidod, de közben az elfojtott nevetéstől pukkadozol, nem lesz sikeres a dorgálás, mivel a kis rosszcsont megérzi, hogy a hangod remegése, az arcod, a gesztusaid nem stimmelnek azzal, amit mondasz éppen. Nem könnyű előlük bármit is eltitkolni, de azért próbáld meg: mielőtt leteremtenéd, ellenőrizd, hogy metakommunikációd összhangban van-e azzal, amit mondani készülsz. Embert próbáló feladat, de ha nem passzol a testbeszéded a mondandódhoz, nem fogod tudni megakadályozni a rendetlenkedést. Bírd ki valahogy, aztán ha a kis bűnös a tettenérés után – többnyire nagyon aranyosan megsértődve – elkullog a helyszínről, már nevethetsz.

 

Utazás

Egy ilyen korú gyermek nem ér rá arra, hogy leszíjazva ücsörögjön egy autóban vagy babakocsiban. Ezért ha ezekbe az eszközökbe próbálod belepasszírozni, előfordulhat, hogy nem csak a hisztivel és sírással kell megküzdened – az lehet az érzésed, hogy egy 10 kilós zsáknyi hiperaktív bolhát próbálsz féken tartani, zsák nélkül. Hihetetlen mozgékonyak tudnak lenni, ha a szabadulás a cél, és még az is megtörténhet, hogy karmol, harap, vagy rúg a csemete azért, hogy kivívja személyi szabadságát. Ha nem szeretnéd, hogy mindketten kifáradjatok már azelőtt, hogy beindítanád az autó motorját, készíts be valami olyasmit – nasit, játékot – amit kizárólag utazáskor kaphat meg a kis örökmozgó. Így alig várja majd, hogy induljatok és talán észre sem veszi, amikor becsatolod.

Mire kell figyelned, amikor ülést választasz a kicsinek? Olvasd el a legfontosabb tudnivalókat a biztonsági gyerekülésekről!

Mire kell figyelni a gyerekülés használatakor? Feltétlenül olvasd el a mentős házaspár egyetlen és legfontosabb tanácsát: A mentős tapasztalata: a legfontosabb dolog, ha autózáskor biztonságban akarod tudni a gyermeked

Érdemes elolvasni az alábbi figyelmeztetést: Gyászoló anya figyelmezteti a szülőket: életet követelhet, ha túl korán tesszük ülésmagasítóba a gyereket!

Mit csomagolj az útra, ha kirándulni indultok? Nézd át összefoglaló listánkat >> Kirándulás babával: mit csomagoljunk az útra?

A sorozat további részei:

Kép: joel carter / Pexels

 

A cikket lektorálta:

Makay Zsuzsa

Makay Zsuzsa

 

Védőnő, családterapeuta

 
 

 

Kérjük, támogasd munkánkat!

Ha szeretsz minket olvasni, ha csaltunk már mosolyt az arcodra, ha segített már neked valamelyik szakértõnk, vagy ha egyszerûen Te is fontosnak tartod, amit csinálunk, kérjük, támogasd munkánkat!

Banki átutalással:
Magnet Bank 16200106-11697987
Kedvezményezett: Családi Háló Közhasznú Alapítvány
Közlemény: Média támogatás

Vagy bankkártyás fizetés Simplepay-el az alábbi gombra kattintva:

 

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

Holtan találták meg a kétéves szerb kislányt, akit már a magyar rendőrség is keresett

Holtan találták meg a kétéves szerb kislányt, akit már a magyar rendőrség is keresett

Rengetegen keresték a kétéves kislányt, sajnos már csak a holttestét találták meg.
Nem tudták ellátni a fulladó gyereket, mert az asszisztens késett, az orvos pedig nem tudott belépni a rendszerbe

Nem tudták ellátni a fulladó gyereket, mert az asszisztens késett, az orvos pedig nem tudott belépni a rendszerbe

Március 15-én reggel nyolckor vitték be a váci gyerekorvosi ügyeletre a szülők fulladó gyereküket, az orvos azonban nem tudott belépni a számítógépes rendszerbe az asszisztens segítsége nélkül, aki késett. Így az orvos nem tudta ellátni a kétéves kisfiút.
A gyerek a szülő tükre: ha szófogadatlan vagy rosszalkodik, akkor a családban lehet a gond

A gyerek a szülő tükre: ha szófogadatlan vagy rosszalkodik, akkor a családban lehet a gond

Amikor a szülő tanácstalan, mert a gyereke kezelhetetlen, szófogadatlan, akkor érdemes először tükörbe nézni: milyen a család működése, mi állhat a háttérben? Szakemberek szerint ugyanis nagy általánosságban nem létezik problémás gyerek, csak problémás szülők.
Újabb mérgezéses eset abban a pilisborosjenői óvodában, ahol nemrég porcukor helyett tisztítószer került a gyerekek reggelijébe

Újabb mérgezéses eset abban a pilisborosjenői óvodában, ahol nemrég porcukor helyett tisztítószer került a gyerekek reggelijébe

Az ovisok ezúttal az udvaron található lilaakácból ettek: néhányan rosszul lettek, az óvónők pedig azonnal mentőt hívtak. Pár héten belül ez már a második mérgezéses eset az óvodában. Nemrég ugyanis porcukor helyett tisztítószer került a gyerekek reggelijébe ugyanebben az intézményben.
Ezért nem ajánlják a fülbevalót pici babáknak a szakértők - te engednéd?

Ezért nem ajánlják a fülbevalót pici babáknak a szakértők - te engednéd?

Szakemberek hangsúlyozzák, hogy a baba füle elfertőződhet, vagy allergiás reakció is jelentkezhet a bőrön. Továbbá a kis alkatrészek sérülés- és fulladásveszélyesek, de az sem utolsó szempont, hogy nem a baba dönt arról, hogy viselni szeretné-e az ékszert.
A szerkesztő ajánlja