8. Szent Márton Újborfesztivál és Libator a Skanzenben - 2010. november 13-14. |
|
A régiek úgy tartották, minél többet isznak, annál több erővel és egészséggel vértezik fel magukat. Ilyenkor szokás levágni a tömött libát is, a sült liba csontjából pedig időt jósolni: ha a liba csontja fehér és hosszú, akkor havas lesz a tél, ha viszont barna és rövid, akkor sáros. Ezen a hétvégén a Skanzenben az ínycsiklandó libaétkeké, a fenséges újboroké, a játékos vetélkedőké és a felhőtlen jókedvé lesz a főszerep.
Miközben a fedett és fűtött sátor alatt a minőségi újborok és pálinkák kínálatánál időzünk, addig a fesztiválszínpadnál a vidám színpadi produkciókon mulathatunk, s a játékos felnőtteket megcélzó bortotó is érdekes kérdéseket ígér. A színpadon többek közt terítékre kerül Lúdas Matyi története, a Törköly zenekar bordalokat ad elő, és Sebestyén István székely mesemondó is látható és hallható lesz. Az előadások közti szünetekben a szervezők számítanak a bátor és lelkes jelentkezőkre, valamint az ügyes kezekre, hiszen családok és baráti társaságok mérkőzhetnek meg kukoricamorzsolásban, darálásban illetve egyéb feladatokban.
A Tollfosztóban a látogatók bekapcsolódhatnak az őszi társas munkákba, és átélhetik a
szántóföldi munkák lezárulását követő felszabadult hangulatot. Az érdeklődőket számos program várja: lesz zokniliba, terménybáb, krumplipuska, őszi asztali dísz, lampion, töklámpás, valamint koszorúkészítés. A gyertyamártóban elkészült gyertyákkal, valamint a lámpásokkal mindkét napon a 16 órakor kezdődő díszes, lampionos felvonuláshoz lehet majd csatlakozni.
A csípős novemberi levegőt a házakból kiáramló Márton-napi csemegék illata teszi fűszeressé. A vendégeket a teremőrök az évszaknak megfelelő finomságokkal kínálják (sült tökkel, pattogatott kukoricával). A Kisalföld tájegység portáin a szigetközi Halászi község Márton-napi búcsús hagyományaiból kapnak ízelítőt a látogatók. A nyugat-dunántúli pincék titkaiba dr. Sári Zsolt, a régi konyhák titkaiba pedig Kiss Kitti és dr. Bereczki Ibolya vezetnek be.
Vendégszakácsainknak mondhatjuk egy napra Kányádi Sándor költőt és Szabó Attila bloggerszakácsot is. A programokat mindkét nap a fesztiválsátorban népzenei koncert és táncház, majd a sátor előtti téren máglyagyújtás zárja.
További információ: www.skanzen.hu
Hozzászólások (4 - 1)
|
|||||
|
Kisokos, elolvastam a cikket és én is pont erre gondoltam, hogy de jó lenne, ha lenne kint libából készült étel, és kóstoló. |
||||
|
|
|||||
|
|||||
|
jó is az, párolt lila káposztával, hagymadzsemmel....ahhh | ||||
|
|
|||||
|
|||||
|
Remélem én is! Nekem a sült libacomb a kedvencem! | ||||
|
|
|||||
|
|||||
|
Remélem lesznek finom libás ételek. |
||||
|
|
|||||


szólj hozzá!
küldés e-mailben





Csak bejelentkezett felhasználók írhatnak hozzászólást!