Pótmajális a TóPARKban |
|
Május második hétvégéje sem telt eseménytelenül a TóPARKban, vasárnap pótmajális várta a budapestieket és a környékbeli települések lakóit. A tóparton körhinták és ugrálóvár fogadta a vendégeket, a sétányon továbbhaladva pedig fagyi árus, ékszerkészítők, egzotikus ajándékok boltja, kézműves termékek standja kínálta portékáját, mellettük válogatott gyermek szépirodalomból lehetett szemezgetni és kézműves foglalkozáson lehetett részt venni.
A rendezvény médiapartnere ismét a
volt, így a legolvasottabb családi portál együttműködésével zajlott az esemény meghirdetése. A fővárosból, vidéki nagyvárosokból és a környékbeli településekből egyaránt érkeztek vendégek.
A borúsan induló hétvégéből kellemes hangulatú, családi esemény vált, ahol késő délutánig találtak maguknak elfoglaltságot és kikapcsolódási lehetőséget a családok.
A programokon felül több család biciklikkel érkezett, akik többször végigkerekeztek a másfél kilométeres sétányon. A gyönyörű környezet mellett a biztonság miatt is idehozzuk a gyerekeket, itt nem kell tartani az autóforgalomtól – mondta egy édesanya, aki rendszeresen „felpakolja” a családot délutáni kerekezésre.
Sokan focival, tollassal múlatták az időt, és a kutyások is szívesen jöttek az épülő városközpont parkjába.
A rendezvények sora további családi napokkal és sporteseményekkel folytatódik a következő hetekben.
www.topark.eu


szólj hozzá!
küldés e-mailben





Csak bejelentkezett felhasználók írhatnak hozzászólást!