Színnel-lélekkel, avagy filléres ötletek - akár Húsvétra is... |
|
Családjainkban, munkahelyeinken, társas környezetünkben érezhető az a lappangó feszültség, amit sajnos ez a bizonytalanság érzet egyre generál, a „ki tudja, hogy lesz” érzete, ami enerváltságot, energia-válságot jelenthet bárki életében. De leginkább annak, aki ebbe tétlenül belemélyed, és nem keresi meg a megtartó lehetőségeket saját életében.
De most is sok múlik azon, hogy gondolatainkkal, belső programozásunkkal, tevőleges ötleteinkkel,
mennyire vagyunk képesek „ellenállni” ennek a nyomásnak, vagyis hogy mit engedünk be, és mit hozunk létre az életünkben ahhoz, hogy kedélyünk egyensúlyát megpróbáljuk megtartani.
Az apró örömök, a tudatosan átélt mini érzetek, direkt élmények most is, sőt, most még inkább segítségünkre lehetnek, annál is inkább, mert a tavasz, és benne a HÚSVÉT ünnepe ezt kiválóan támogatja. Mert vannak a természet adta és filléres ötletek, amikkel igen sok energiát biztosíthatunk magunknak. Mit tehetünk hát konkrétan, hogy lelki érzeteink jobbá legyenek?
A tavasz, mint az újjászületés, kiáramlás, feltöltődés időszaka, rengeteg apró jelzéssel segít a maga természetes módján: nem válogat a személyek között, nem szab feltételt, nem vár viszonzást, csak adja, ajándékozza önmagát, ami így, sosem anyagi kérdés.
- pasztell fényeket, derűs színeket, üde illatokat, madárdalt, enyhe zümmögést hoz, amik mind-mind töltekezésre alkalmas források, tehát figyeljünk ezekre tudatosan naponta, rendre és sorra vegyük számba, a reggeli induláskor, este összegzésként, hogy mennyi kellemes érzést szánt ma nekünk az Élet
- a téli, nehéz ruhák letehetőek lettek, tehát viseljünk könnyebb, színesebb, lazább ruhaneműket. Váltsunk világosabb árnyalatokra, keressünk elfekvő kiegészítőket, amik most újaknak fognak hatni, ékszereket, harisnyákat, könnyed sálakat, cipőket, táskákat, nyakkendőket – attól függően, hogy a napi dolgaink mit engednek, segítsünk, hogy belső derűnk harmóniában legyen egész napi külsőnkkel, így önbizalmunkat, lelki egyensúlyunkat is alakítva vállaljuk egyediségünket, éljük meg szabad döntéseink lehetőségét
- váltsunk otthon is, egy-egy ünnepi terítő, kisebb függönysáv, vázába tett jácint, tavaszi dekoráció, falikép elhelyezésével alakítsuk a falakon belül is üdébbé lakótereinket, a már nem használatos fűtőtesteket átváltoztathatjuk egy vidám hangulatú közeggé, amelyre rátekintve, akár újabb vizuális energiát vehetünk magunkhoz nap, mint nap
- húsvéti kellemként, megterhelőbb anyagi beruházás nélkül is, egy-egy virágos szalvéta, néhány dekor-termék, pár szál barka látványos elhelyezésével, egész otthonunknak és így, ezzel családunknak is szemnek-léleknek kellemes hangulatot teremthetünk, amely szépség érzete, társas együttléteink békéjére is jótékony hatással lehet, amely körbeérve, újabb megerősítő érzeteket adhat kicsiknek, nagyoknak
- cseréljünk ágyneműt, váltsunk törülközőt, szellőztessünk gyakran, tisztítsuk meg a tükröket, vitrineket, ezzel is tudatosan fokozva komfortérzetünket, amely növelésével lelki tisztaságunk, belső nyugalmunk is tovább erősíthető.
- válasszunk egy keveset a már elérhető friss zöldségekből és gyümölcsökből, szagoljuk, tapintsuk, simítsuk meg felületeiket, engedjük, hogy érzékszerveinket a természet kényeztesse ropogós, lédús, illatos megnyilvánulásaival
- sétáljunk, játsszunk a szabadban, együnk egy fagyit egy parkba kiülve, szemlélődjünk a felszabadult gyermekek és kutyusok jókedvén, vegyük észre a nyiladozó rügyeket, a felhők pajkos játékát, szívjuk magunkba a langyos tavasz bódító áramlatait…
Vagyis adjunk időt mindarra, ami nem pénzkérdés…- éljük meg teljes jelenléttel az adott pillanatok örömét, merüljünk el egy-egy pici élmény hatalmas ajándékában, nem feledve azt, hogy ha látásunk, hallásunk, ízlelésünk, tapintásunk vagy szaglásunk hiányával élnénk, mekkora vesztesek volnánk... – míg így, komoly nyertesei vagyunk megannyi éltető csodának.
És néhány praktikus, kreatív ötlet a fotókon, amelykehez az alapanyagokat szintén fillérekből sikerült összeállítani:
- kilós dekor-anyagok, függönyvégek, terítők: 100-1000 Ft
- húsvéti dekor-termékek drogériákból: 200-500 Ft
- tisztogatás, élményteli elrendezés, kreatív alkotás: 0-0 Ft
A bennünket lelkileg is erősítő tavaszi üzenetek, szimbolikusan:
- a fehér: mint a tisztaság, a rend, az újjászületés, a kis-bárányok és a Jézust is szimbolizáló liliom sajátja, az éltető levegő és víz fénye, a tiszta lap lehetősége, akár önmagunk, akár mások számára, a megbocsátás, tisztánlátás segítője
- a sárga: mint a Nap fénye, a kikelő nárciszok, krókuszok megannyi árnyalata, az ünnepi emelkedettség aranya, a hajnali dér nagyítója, a vitalitás, a melengető életenergia megtartó tüze, a tevőleges szándékok szabad lehetősége, a kreatív ötletek segítője
- a zöld: mint a frissesség, a földből kibúvó életek pihetető nyugalma, a természetesség, a szív-béliség, a nyitott, elfogadó jellegek, a remény és a bizalom, a biztonság hordozója
- a pasztell: a gyümölcsfák virága, a kedves és szelíd hajnalok simogató bársonya, a naiv, ártatlan rácsodálkozás, a gyermeki játékosság, a szolid üdeség visszafogottságának táplálója
Forrás: ArtStil műhely /Pápai Ildikó http://www.picomedia.hu
Pápai Ildikó
Stílus- és színtanácsadó, önismereti tréner
Elérhetőségeim:
Telefon: 06-30/260-29-06
E-mail: pildiko@napszikra.hu
Honlap: http://www.napszikra.hu/szakemberkereso
http://www.napszikra.hu/terapeuta/papai-ildiko


szólj hozzá!
küldés e-mailben





Csak bejelentkezett felhasználók írhatnak hozzászólást!