Csirkecombok szezámmagvas párizsi bundában |
|
Hozzávalók 4 személyre:
A húshoz:
- 4db egész csirke comb,
- 2 tojás,
- 2 evőkanál liszt,
- só, delikát,
- 1 evőkanál szezámmag,
- olaj a sütéshez.
A körethez:
- rizs, saláta
A csirkecombokat mossuk meg, majd szabadítsuk meg a bőrüktől. Ezután vágjuk ketté őket a porc mentén. Mivel a panír hamar megsül, fontos előfőznünk a húst, hogy ne legyen nyers a közepe. Ezért tegyük a combokat egy fazékba, öntsük fel vízzel és főzzük meg.
Bűn lenne ezt a finom húslevet a csapba önteni, úgyhogy készítsünk levest belőle, ehhez is adok egy tippet, egy másik receptben.
Na, de térjünk vissza a már megfőtt húsokhoz. Szűrővel, csipesszel, vagy villával halásszuk ki őket a vízből. Tegyük egy tányérra őket és sózzuk, delikátozzuk ízlés szerint.
Amíg hűlnek kicsit, készítsük el a panírt. Keverjük össze a tojást, a liszttel és a szezámmaggal. Sózzuk, delikátozzuk, és szükség szerint öntsük fel vízzel. A lényeg, hogy sűrű palacsintatésztát kapjunk.
Tegyünk lisztet, egy másik tálba és ebben forgassuk meg a combokat, majd mártsuk a tésztába. Ezután forró olajban süssük őket aranybarnára.
Köretnek készítsünk mellé rizst és uborkasalátát, de a szezámmagos pékné-féle krumpli ,és a teriyaki szósz is nagyon illik hozzá.
2011 áprilisi pályázatra beküldött recept.
Hozzászólások (10 - 1)
|
|||||
|
Köszönöm! |
||||
|
|
|||||
|
|||||
|
ok, legközelebb több képet csinálok. | ||||
|
|
|||||
|
|||||||
|
Ilyesmit még nem készítettem, de talán majd valamikor. Az a baj, hogy előbb kóstolnom kéne, hogy tudjam, hogy milyennek kellene lennie. Ja és épp ezért látni is. Készíts több fotót is! |
||||||
|
|||||||
|
|||||
|
Örülök, hogy ízlett. A teriyaki, egy japán szósz. Csirkével, lazaccal nagyon finom. Édes, szójaszószos ízt képzelj el. Talán csinálok a hétvégére és feltöltöm, hátha kiteszik azt is. |
||||
|
|
|||||
|
|||||||
|
Szia! kipróbáltam. Fincsi volt.Ajánlom másoknak is. | ||||||
|
|||||||
|
|||||
|
Az milyen szósz? |
||||
|
|
|||||
|
|||||
|
Én is mindig kísérletezem, de nekem a párizsi bundában jobban ízlik a szezámmag. Főleg, ha teriyaki szósz is van mellé:) | ||||
|
|
|||||
|
|||||
|
Szia! Én a sima prézlis panírozásba is szoktam néha tenni szezámmagot. Abba is jó. A lenmagot is próbáltam, de az annyira nem jött be. |
||||
|
|
|||||
|
|||||
|
Örülök, hogy tetszik. Kipróbáltad, vagy ismerted már? | ||||
|
|
|||||
|
|||||
|
ajánlom mindenkinek. Nagyon finom. | ||||
|
|
|||||


szólj hozzá!
küldés e-mailben






Csak bejelentkezett felhasználók írhatnak hozzászólást!