Medvehagyma szezon |
|
A medvehagyma sokoldalú gyógyhatásairól ismert, koleszterinszint csökkentő, féreghajtó tulajdonságai éppolyan jók, mint a gyomorra és a bélrendszerre gyakorolt jótékony hatása. Mivel szárítva veszít gyógyerejéből, inkább frissen fogyasszuk. Az alábbiakban néhány receptet adunk közre, hogy segítsünk ennek a ma még nem túl ismert növénynek a felhasználásában.
Legfinomabb belőle talán a krémleves, melyet elkészíteni pofonegyszerű.
Hozzávalók:
30-40 dkg medvehagyma levél
2 csapott evőkanál liszt
0,5 liter tej
1,5 dl tejszín
só, bors
5 dkg vaj
Elkészítés:
A felolvasztott vajon futtassuk meg a megmosott medvehagyma leveleket, míg azok össze nem esnek. Ekkor szórjuk meg a liszttel, pirítsuk egy-két percig, majd öntsük fel a tejjel. Keverjük simára, melegítsük fel, majd töltsük a levest turmixgép poharába, és pürésítsük. Használhatunk botmixert is, de tapasztalatom szerint a turmixban jobb eredményt érhetünk el. A krémlevest töltsük vissza a lábasba, forraljuk fel, ízesítsük ízlés szerint sóval, borssal, végül öntsük bele a tejszínt is. Pirított zsemlekockával, esetleg apróra vágott, pirított bacon kockákkal tálaljuk.
A medvehagyma zseniális ízesítője például túrókrémeknek is:
Hozzávalók:
15 dkg tehéntúró
10 dkg natúr krémsajt
1 evőkanál tejföl
só
egy marék medvehagyma apróra vágva
Elkészítés:
A hozzávalókból krémet keverünk. Friss péksüteménnyel, barnakenyérrel és sok primőr zöldséggel kínáljuk, ezzel párhuzamosan próbálunk nem gondolni rá, mennyi műtrágyát veszünk magunkhoz.
Pogácsába keverve is nagyon finom:
Medvehagymás, tökmagos pogácsa
Hozzávalók:
50 dkg liszt
25 dkg margarin
2 tojássárgája
1 dl tejföl
1 dl tej
3 dkg élesztő
2-3 teáskanál só
1 dkg cukor
egy marék tökmag
egy marék medvehagyma apróra vágva
Elkészítés:
A tejet a cukorral meglangyosítjuk, beletördeljük az élesztőt, felfuttatjuk. Közben a lisztet a margarinnal elmorzsoljuk, hozzáadjuk a tojást, sót, majd az élesztős tejet, összedolgozzuk. A tejfölt apránként adjuk a tésztához, nehogy túl lágy legyen. Végül a tökmagot gyúrjuk bele a tésztába. 20 percig pihentetjük, majd 3-4 centi vastagra kinyújtjuk a tésztát, és az apróra vágott medvehagyma felét rászórjuk. Ezután félbehajtjuk, kinyújtjuk. Megint pihenő következik, szintén 20 perc, és a műveletet megismételjük: medvehagyma rászór, félbehajt, kinyújt, pihentet.
A tészta tetejét késsel berácsozzuk, a teljes tojásmennyiségből elcsent, tejjel higított sárgájával megkenjük, kis pogácsaszaggatóval kiszúrjuk, és a tepsiben még hagyjuk egy keveset pihenni, majd 180 fokos sütőben 20 perc alatt világosra sütjük.
Ugyanúgy készíthetünk belőle pestot is, mint a bazsalikomból.
Hozzávalók:
50 dkg medvehagyma levél
3 dkg fenyőmag (hiányában mandula vagy dió)
jó minőségű olívaolaj
5 dkg reszelt parmezán sajt
Elkészítés:
A hozzávalókat tegyük turmixgép poharába, készítsünk belőle sima krémet, ezt öntsük frissen kifőtt spagettire vagy más tésztára. Tetejére reszelt parmezánt szórunk.
Azoknak, akik megkedvelték ezt a kellemesen fokhagyma ízű növényt, jól jön a recept, hogyan is tartósíthatják új kedvencüket.
A leveleket megmosva, alaposan leszárítva eltehetjük zacskóban a fagyasztóba. Felengedéskor némi levet ereszt és be is sötétedik, ez azonban nem von le semmit az értékéből.
A megmosott, megszárított leveleket ollóval, vagy késes betétű robotgéppel vágjuk apróra, nagy tálban keverjük el jó minőségű olívaolajjal, majd szorosan tömjük kimosott, kifertőtlenített üvegekbe. A levelek tetejére öntsünk vékony olajréteget, hogy elzárjuk a levegőtől. A lezárt üvegeket sötét helyen (ha van helyünk, esetleg a hűtőben) tároljuk.
További receptek: fakanal.freeblog.hu
Hozzászólások (12 - 3)
|
|||||
|
Mennyi hasznos infó és milyen egészséges! (hogy én mennyire nem szeretem a hagymát, legyen az bármilyen:D) Na de azért egészségmániás ismerőseimnek elküldöm. |
||||
|
|
|||||
|
|||||
|
Sziasztok.Köszi a sok hasznos információt.Mi már évek óta használjuk,tényleg jó.Signetta.Nyugodtan menjetek ki az erdőbe,egész biztosan fogtok találni.Mint írtam,nagyon hasonló a gyöngyvirág leveléhez,csak ennek foghagyma "illata"van.Hát nem tudom,hogy bioboltban kapható e,hiszen vadon terem,de ahol én lakom,Nagyatádon,sokan szedik az erdőben és árulják az itteni piacon. | ||||
|
|
|||||
|
|||||
|
Apokrif, köszönjük szépen ezt a sok hasznos információt a medvehagymáról! : )) Az útcánk végében kezdődik az erdő. : ) Beszélek a szomszéddal, sétáljunk ki, hátha itt is terem, és tudunk magunknak szedni. : )) |
||||
|
|
|||||
|
|||||
|
Néhány további egyszerű ötlet medvehagymával: - Készíthetünk belőle medvehagyma-krémlevest (egy csicsóka / karalábé / cukkini és tejszín hozzáadásával), illetve pestót (olajjal, sajttal, sóval és magokkal összeturmixolva), ami rizses és tésztaételek szószaként is finom. Régi, népi étel /pl. beré/ különleges ízhatású változatát adhatja. - A jellegzetesen erős illatát az ételekbe keverve elveszti, így nagyon kellemes aromát ad az ételeknek. - Májusban véget ér a szezonja, azonban fűszerolajba keverve még jó néhány hónapig ízesíthetünk vele. A pesztóhoz hasonló szószt is készíthetünk belőle: vágjunk össze 8-10 darab medvehagyma-levelet, olívaolajjal, kevés sóval és esetleg reszelt parmezánnal keverjük ki. Tegyük jól zárható üvegbe, majd hűtőszekrényben tároljuk! Tésztákhoz, rizshez, burgonyához kiváló! Medvehagyma (zöld) pesto Hozzávalók - 1 csomag medvehagyma, - 4 ek. aprított dióbél / pineamag, - 4 ek. pecorino / nővényisajt, - olívaolaj, - só / TAMARI Elkészítése - Vágjunk össze a medvehagyma-levelet, olívaolajjal, kevés sóval és esetleg reszelt sajtal, keverjük ki. - Jól zárható üvegbe tegyük, hűtőszekrényben tároljuk! - Tésztákhoz, rizshez, burgonyához kiváló! |
||||
|
|
|||||
|
|||||
|
Mire kell ügyelni a medvehagyma gyűjtésnél? (kezdőknek) • Levele összekeverhető a gyöngyvirággal és az őszi kikericcsel, előbbi levele mérgező! • Az úttól távolabb lévő helyekről szed! • Gondolj másokra is, ne taposd le az egész medvehagyma mezőt! • Gondolj a jövőre is, tövestül ne szedd fel és ne vidd haza! • Egy növényről csak egy-két levelet szedj, így a földben marad a növény hagymarésze és jövőre is terem! • Vannak védett területek, ahol nem lehet szedni! Nézz utána, hogy jó helyen jársz-e! • Nyugat-Európában annyira népszerű lett, fogyasztása annyira elterjedt, hogy a legtöbb helyen már védetté nyilvánították, nem lehet szedni! - Növénygyűjtők vigyázat!!! A medvehagyma – levelei ránézésre könnyen összetéveszthetők a vele egy időben és helyen növekvő - esetenként halálos mérgezést okozó - májusi gyöngyvirág (Convallaria majalis) és az őszi kikerics (Colchicum autumnale) levelével. A gyöngyvirág levelei majdnem ugyanolyanok, csak kicsit húsosabbak. De, … könnyedén beazonosítható illata - mások szerint: szaga - révén. A bajt megelőzhetjük, mielőtt leszedjük a levelet, dörzsöljük meg az ujjunkkal. Ha nincs fokhagymaillata, el a kezekkel! Ne feledjük: a pontos azonosítás életet menthet, gyógynövényismeret nélkül javasolt szakértő segítségének igénybe vétele vagy a növény megbízható forrásból való beszerzése. Aki nem bízik ítélőképességében, inkább vásárolja meg a már egyre több helyen kapható medvehagyma-csomagokat. /További hasznos információk a témában az ÁNTSZ honlapján találhatók./ - Enyhe vérlemezke- (trombocita-) összecsapódást gátló aktivitással is rendelkezik. Véralvadásgátló szerekkel együtt fogyasztása nem javasolt, mert a vérzés kockázatát fokozza. Ugyanezért nem szabad hagymát enni műtétek előtt, és rendszeres fogyasztása a nem szteroid véralvadásgátlót, gyulladáscsökkentőt szedő betegek számára csak orvosi felügyelettel engedhető meg. |
||||
|
|
|||||
|
|||||
|
Felhasználása - A fokhagymától eltérően elsősorban leveleit fogyasztják, értékes kora tavaszi zöldje időben és beltartalomban is megelőz minden hajtatott primőrt, rengeteg vitamint és nyomelemet tartalmaz. - Frissen a leghatékonyabb és legfinomabb. - Eltartható aprítva olajban, valamint a legegyszerűbb ha lezárt nylon zacskóban lefagyasztjuk. Célszerű kis zacskókban lefagyasztani és úgy eltenni, hisz akkor nem kell felengedni mindet. A fagyasztás után a felengedett medvehagyma rostjai szétesnek és sötétedik, valamint némi levet ereszt, azonban még mindig a fagyasztás őrzi meg hatóanyagának nagy többségét. - Fűszerként való alkalmazása gyakorlatilag azonos a fokhagymáéval, csak lágyabb ízű annál. - Felhasználhatjuk salátákba, szószokhoz, levesekbe, krémlevesekbe. - További felhasználási lehetőség, ha a spenóthoz hasonlóan készítjük el főzelékként. Rántás nem kell hozzá: enyhén párolva, majd összeturmixolva finom étel. - Tavaszi tisztítókúrák elmaradhatatlan növénye, mivel kiválóan tisztítja a gyomrot, a beleket és a vért. - Nagyvárosok lakóinak különösen ajánlott, "ólommentesítő" hatása miatt. Nagyon sokféle bántalomra használható. - Tea: friss aprított (evőkanál) vagy szárított levélből ( evőkanál) leforrázni – étkezés előtt fél órával fogyasztani naponta. - Külsőleg: bőrbántalmaknál – borogatásként, lemosásként, sebkezelésnél összehúzó hatású a sebre helyezve. |
||||
|
|
|||||
|
|||||
|
Gyűjtése Hogy hol nő a medvehagyma, azt elárulja a fűszeres, erős fokhagymaillat, ami gyakran az egész környéket belengi. Kövessük bátran az orrunkat! Leveleit tavasszal, a virágzás előtt szedjük, és frissen használjuk fel, mert szárítva gyógyhatása gyengül. Márciustól májusig a legfinomabb. Ilyenkor a levelek még kicsik és gyengék, és különösen finom, enyhe fokhagymaízűek. Májusban a levelek íze már jóval erősebb. A virágzással vagy a levelek sárgulásával ér véget a szezon. Már sokadik éve megrendezésre kerül a Mecsekben a Medvehagyma fesztivál. Ekkor egy nagy rendezvény keretében várnak mindenkit medvehagyma szüretre Az Európai Unió legtöbb országában védett növénynek számít, ezért hazánkban nagy a kereslet rá. Igaz Magyarországon rengeteg medvehagyma van a természetben. A turistáknak egy nagyon jó kikapcsolódás séta és erdőjárás közben medvehagymát gyűjteni. Nyugat-Európában olyannyira kedvelt fűszernövény, hogy a tömeges gyűjtés miatt veszélybe került állománya, ezért védetté nyilvánították. Hazánkban - a védett területek kivételével - még gyűjthető. |
||||
|
|
|||||
|
|||||
|
A medvehagyma (Allium ursinum) évelő növény. - A snidling és a fokhagyma egyik kevésbé ismert, de annál hatásosabb rokona. - Vadfokhagyma. Az Ázsiából származó fokhagyma Európában honos változata. - A növény 20–50 cm magasra nő, virágai fehérek, csillag alakúak. - Levelei élénk zöldek, fényesek. Rendesen kétlevelű, levelei hosszú nyelűek, a külső levél hüvelye hártyás. Levéllemezük átlag 15 cm hosszú és 4 cm széles hasonlítanak a gyöngyvirágéra. - Sima, világoszöld szára két levél közt hozza virággömbjét. Az ernyős virágzatban csillagszerű kis liliomvirágok helyezkednek el. - Hagymája megnyúlt buzogány alakú, fehér, átlátszó hártya, buroklevél fedi. A levelek március végén, április elején kezdenek el növekedni, a virágzási időszak pedig áprilistól júniusig tart. |
||||
|
|
|||||
|
|||||
|
Sajnos mellettünk erdő nincs, de épp egy biobolt a szomszédunk. Abból gondoltam, de magamat ismerve a természetben nem biztos, hogy felismertem volna. | ||||
|
|
|||||
|
|||||
|
Kedves Totya69 és Signetta.Az erdőben is található medvehagyma.Szerintem a piacon is árulnak.A levele hasonló a gyöngyvirágéhoz vagy a hóvirágéhoz.Mi közel lakunk egy erdőhöz,én ott szedem,de hallottam,hogy a piacon is árulják.Ha van erdő a közeletekben,érdemes megnézni.szerintem minden erdőben van.Olyan az illatas mint a fokhagymának.Az édesanyám fejes salátához való öntethez is használja foghagyma helyett. | ||||
|
|
|||||


szólj hozzá!
küldés e-mailben




Csak bejelentkezett felhasználók írhatnak hozzászólást!