Méregtelenítés, böjt - csak körültekintően! |
|
Azonban sosem szabad felelőtlenül, felkészülés nélkül belevágni semmiféle kúrába, sőt, adott esetben érdemes szakember tanácsát is kérni.
A részletekről dr. Vass Éva, az Oxygen Medical gasztroenterológusa beszélt.
A modern életvitel problémái
Azt, hogy mozgásszegényen élünk és helytelenül táplálkozunk, már sokszor hallhattuk, de vajon tényleg ilyen nagy jelentősége van mindennek? Igen, ugyanis az emésztés, a bélrendszer úgy működik, mint a fa gyökérzete: ha ez egészségtelen, maga a fa és a lombok is azok lesznek. Tehát mindenképpen érdemes odafigyelnünk a táplálkozásunkra, és időnként nem árt válogatott élelmiszerekkel megkímélni magunkat.
Melyek a legnagyobb problémák?
- Túlzott energia- és zsírbevitel
- Túlzott fehérje- és szénhidrátfogyasztás
- Nagy mértékű alkohol és NaCl (konyhasó) fogyasztása
- Alacsony esszenciális (telítetlen) zsírsavbevitel, a telített zsírsavak javára
- Kevés rost és élő táplálék fogyasztása
Mire valók a tisztítókúrák?
A fő cél az anyagcsere tehermentesítése, a szervezetben felhalmozott salakanyagok kiválasztásának elősegítése bőséges folyadékfogyasztással egybekötve.
Fontos, hogy folyadék alatt ásványi anyagokban és vitaminokban gazdag ásványvizet, gyógyteákat, gyümölcs- és zöldséglevet, és főként tiszta vizet értünk, akár napi 2,5-3 liter mennyiségben is. Tisztító hatású teakeveréket készíthetünk kamillából, édesköménymagból, csipkebogyóból, borsmentából, gyermekláncfűből, nyírfalevélből és aranyvesszőfűből. Aki nem szeretne ezzel pepecselni, jó hatású, ha csak vesetisztító csalánteát vagy gyógynövényboltban beszerzett kész keveréket kortyolgat.
A program alatt mindvégig fontos a testmozgás, ami védi az izmokat a kúra alatti lebontástól. Jó hatású, ha Kneipp-módszereket is alkalmazunk az immunrendszer és a keringés stabilizálására, amilyen például a hideg-meleg váltózuhany, a száraz testledörzsölés, amit zuhanyozás követ, illetve ha megoldható, a hideg vízben, esetleg köveken járás. Tudni kell, hogy a tisztulás akkor lesz a legjobb hatású, ha nem csak testileg, de lelkileg is igyekszünk feltöltődni, kerüljünk a stresszhatásokat, relaxálunk, meditálunk.
Szükséges az előzetes kivizsgálás?
Ha bármiféle krónikus betegségünk van, mindenképpen érdemes a tisztítás előtt ellenőriztetni a vérnyomásunkat, a szívfrekvenciát, laborvizsgálaton és általános fizikális vizsgálaton átesni, és kikérni a kezelőorvosunk tanácsát. - mondja dr. Vass Éva, az Oxygen Medical gasztroenterológusa.
Egyáltalán nem szabad belekezdeni ilyen jellegű kúrákba az alábbi esetekben:
- tartós szteroidterápia
- TBC
- pajzsmirigy túlműködés
- veseelégtelenség
- terhesség, szoptatás
- vérkeringési, vérképzőszervi betegségek
- diabétesz
- pszichiátriai betegségek
Óvatosan kell bánni a méregtelenítéssel pubertás kor előtt és idős korban, ilyenkor csak 1-2 napos, enyhébb kúrákba ajánlatos belevágni. Mivel a böjtök alatt átmenetileg emelkedhet a húgysavszint és a ketonkoncentráció, köszvényeseknek csakis a sav-bázis egyensúly korrigálásával szabad ilyesmibe kezdeni.
A böjtök menete
Mielőtt drasztikus változtatásokat vezetnénk be az életünkben, tartanunk kell néhány bevezető, tehermentesítő napot. Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy kevesebbet eszünk, többet iszunk, kerüljük a húst, a nehéz ételeket, és este 6 óra után már semmit nem fogyasztunk.
Klasszikus böjtnek nevezzük például a léböjtöt, a teaböjtöt, a tejsavóböjtöt és a nyákböjtöt. Akik járatlanok ebben a műfajban, mindenképpen érdemes szakértő tanácsát kikérniük, vagy egy vezetett böjtön részt venniük. Ha elég erősnek és elszántnak érezzük magunkat, belevághatunk olyan, néhány napos kúrákba, amely során csakis zöldséget, gyümölcsöt és gabonát fogyasztunk, többször kis mennyiséget, és kerüljük az úgynevezett élvezeti szereket (alkohol, dohányzás, koffein, tein, fehér cukor, fehér liszt és só).
A 3-4 napos, vagy legfeljebb egy hetes kúrák után a bevezető napokhoz hasonlóan felépítő napokat kell tartani, nem szabad azonnal visszatérnünk a korábbi táplálkozásra - és a továbbiakban is érdemes megfontolni, minden elemét érdemes-e visszavenni.
Nagyon fontos, hogy egy hétnél hosszabb kúra csak abban jártas orvos felügyelete mellett javasolt, különösen betegeknek. Néha csakis intézeti körülmények közt kivitelezhető a méregtelenítés.
A méregtelenítés hatásai
A szakszerűen és óvatosan végrehajtott tisztítókúra hatására aktiválódnak az anyagcsere-folyamatok, aminek következtében enyhülhetnek a kötőszöveti betegségek, normalizálódhat a vérzsírok és a vércukor szintje. Sok felesleges salakanyag és víz kiürül -, így kiürülhetnek az ödémák is, csökkenthet a vérnyomás. Az emésztőfolyamatok javulása által regenerálódhat a nyálkahártya, a bélmozgások fokozódhatnak. A bőr letisztul, a kúra alatti átmeneti rosszabbodás után javulhat az ekcéma, a pikkelysömör állapota. A kúra végére csökkennek a gyulladások, és az ideiglenes leromlás után erősödik az immunrendszer is.
www.oxygenmedical.hu
Hozzászólások (4 - 1)
|
|||||
|
Én a mai nap tartok az 5 napos gyógyító léböjt 4-dik napján. Tulajdonképpen a béltisztítás a lényege, arra nagyon oda kell figyelni. Orvosi utasításra csinálom, mert annyira lassú a bélmozgásom, hogy már nagyon sokat kínlódtam vele. A böjtöt megelőző időszakban szinte már a sárgarépán és a krumplin kívül semmilyen zöldséget nem tudtam megenni, mert egyfolytában felfújt minden. Tört krumplin éltem, egy kis lenolajjal, és pirított rozskenyéren. Semmit nem tudtam már enni, én nem is értem, hogy tud a bél ilyen komoly problémákat okozni. Pedig az átlaghoz képest nem étkezem rosszul. Szerencsémre megadatik, hogy bioboltban vásároljak, nagyon jó minőségű élelmiszereket szoktam venni, és időm is van frissen az ételeket elkészíteni. Kb. 5 éve egyáltalán nem iszom szénsavas és cukros üdítőt, (azt hiszem, még erőszakkal sem tudnák belémönteni Visszatérve a léböjtre, egészen tagnap nem sikerült a béltartalmamat kiüríteni, ami nagyon aggasztott. Ma reggel viszont azt hiszem, végre történt egy kis előrelépés, és elkezdett kitisztulni. Éhgyomorra megittam 3 dl langyos Hunyadi János gyógyvizet, utána 2 dl frissen készített narancslevet felvizezve, utána pedig 2 dl meggyes almalevet (dobozos ugyan, de direktsaft) azt is felvizezve. Azóta már 4-szer voltam wc-n. Nagyon furcsa dolgok jöttek ki. Azt hiszem, most kezd leválni a bélfalról a lerakódott salakanyag, legalább is szilád darabok, laposak, és más formájúak is jöttek ki, és feketék voltak, mint a szén. Megvizsgáltam, keménységre is kb. olyan kemények voltak, mint a szén. A "folyadék", ami kísérte, az pedig vöröses barna színű volt. Nagyon meglepődtem, én még ilyen léböjtöt sosem csináltam, ezért így az első tapasztalatoknál persze, hogy csodálkozom. Most, miközben írom ezt nektek, megint voltam wc-n, és továbbra is szén színű és keménységű darabok jönnek, azzal a vöröses-barnás folyadékkal együtt. Minden alkalommal jobban érzem magam. Nálam az volt nagyon fontos, hogy semmilyen mesterséges anyagot, netán "csodaszert" ne kelljen használnom, mert ellene vagyok minden ilyennek. A béltisztítást az orvos által adott szárított magnéziumszulfátsóval csináltam, minden 2. napon reggel, 2,5 dl langyos vízben feloldva kell meginni. Ezen kívül 0,5 l tejsavót (bio) iszom esténként. ( A savó nem tejkészítmény, hanem egy tejtermékek előállításakor keletkezett melléktermék. Semmi tej íze nincs, nincsen benne tejcukor sem. Savanyú, de iható. Legalább is a Brottrunk-nál jobb, ha azt ismeritek. Na az még nekem is ihatatlan). Ahhoz képest, hogy hétfőn ettem utoljára, még ma, szombaton is, jött ki széklet. Van valaki még rajtam kívül, aminek ilyen lassú a bélmozgása??? Nagyon szeretném tudni, mivel tudnék segíteni magamon, mert a léböjtöt nem szeretném havonta csinálni, bár az orvos szerint ha más megoldás nem lesz, akkor havi 5 nap léböjt. Mindez rendszeres mozgás mellett (torna)!!! |
||||
|
|
|||||
|
|||||
|
Nekem nincs elég elszántságom hozzá. Milyen az a tejböjt és tejsavböjt? A természetgyógyászok fura mód nem preferálják a tejfogyasztást, itt meg tejböjtről írnak. | ||||
|
|
|||||
|
|||||
|
Igen, az a baj, hogy annyira nehéz betartani 1 napot is, hogy böjtöjünk, nem hogy még egy hetet! Az biztos, hogy utána jobb lesz... Lehet, erre kéne gondolni, és lenne akaraterőm hozzá. | ||||
|
|
|||||
|
|||||
|
Tetszenet ezek a kúrák, de nekem pár óra mulva fáj a gyomrom rendesen! Ilyenkor eszem valamit mert nem bírom |
||||
|
|
|||||


szólj hozzá!
küldés e-mailben





Csak bejelentkezett felhasználók írhatnak hozzászólást!