Minden oké (Cikkíró pályázatra beküldött írás) |
|
szólj hozzá!
küldés e-mailben
Apa vagyok. Férj vagyok. Dolgos ember vagyok. Öt hónapos a fiam, csodálatos teremtés a feleségem. Harmincöt éves leszek tavasszal. Kanos vagyok.
hirdetés
Egy bizakodásra okot adó hétfő reggelen született meg a kisfiunk, a közhelyek iránt vonzódó olvasók kedvéért úgy mondanám: az élet ajándékaként. És tényleg, ezt a csodacsomagot azóta is bontogatjuk, első becsléseink alapján is kozmikus léptékű boldogságmag-mennyiséghez jutottunk. Munkanapról-munkanapra, estéről-estére utol kell érnem őt, hogy felfogjam a fejlődést, amit távollétemben abszolvált. Kapkodva próbálom megjegyezni az aznap feltalált összes új arcát, miközben az anyját puszilgatom, meg lopva a saját vállamat paskolom: remek csávót csináltunk. Pompás, varázslatos hétköznapok.
Más élet ez. Azt szokták mondani a friss apukák, hogy volt az Előtte, meg van az Utána, és az előbbit el lehet felejteni. Nekem legalábbis ezt mondták. Úgy értik, hogy el kell. Jobb úgy. Hát nem tudom. Én nem felejtettem el, sőt, gigabájt-számra készítem a fényképeket a mostról, nehogy annak merüljön feledésbe egyetlen pillanata is. Minden gesztus, minden hang, minden tekintet elbűvöl, meg akarom tartani örökre, de nem tudom még, mit kell megjegyezni belőle. Pillanatfelvételek, amiket talán sosem hívok majd segítségül az emlékezéshez, de ezt most még nem tudhatom. Például a bontogatás: minden rendesen telekakált pelenka mögül előbukkanó fogatlan mosoly is egy-egy univerzumnyi boldogság.
Ez az Utána. Ami előtte volt, azt ismerem. Bennem van, fix, mozdíthatatlan, örök. A feleségem. A volt csajom, a korábbi szeretőm. Ezen kívül a szerelmem. Az a csoda, akiből logikusan következik egy újabb. Így lett a gyermekünk anyja.
Pontosan emlékszem arra az estére, amikor az lett. Fülledt szilveszteri készülődés, Harkány, Kossuth nyolc.
Ez a megjegyzett este afféle misztikus alapkő-letétel, gyermekem legendáriumának első mondata. Éppen emlékezhetnék a délutánra is, vagy a reggelre, vagy másik negyvenkét alkalomra abból a néhány napból, amit ott töltöttünk. De ez az esti volt a legszerelmesebb. A szemfüles olvasónak már nyilván feltűnt, mire utalgatok: nem volt éppen lagymatag a szexuális életünk. Nem ért volna váratlanul az ebben szükségszerűen beálló változás, de a kontraszt erős volt, az időzítés pedig kegyetlen.
Harkány után még bő egy hónapig mit sem tudtunk magunkról, az első személy többes száma továbbra is kettőt jelentett nekünk: minket. Zavarba ejtően mosolyogtunk a világra.
A szedercsíra-zigóta-embrió-szalagavató útvonalon állítólag több olyan szakasz is van, amikor az anya a megszokottnál is jobban vágyik a férfijára. Az egyik ilyen a szakkönyvek szerint a második trimeszterben esedékes. Mondjuk ettől a bónusztól függetlenül sem bántam, hogy két csíkos lett megismételt gyorsteszt is, de azért volt egy kis pajkos csillogás a szemem sarkában a kívánósság fokozódásával kapcsolatosan. Nos, nekünk nem volt módunkban kipróbálni, lehetséges-e egyáltalán, mármint hogy milyen, amikor a megszokottnál is jobban. Arcon vágott egy horrorisztikus egészségügyi közjáték rák-gyanúval, a terhesség-megszakítás kilátásba helyezésével, tehetetlen könnyekkel, fehér csempékkel, flegma kerületi nőgyógyásszal és dilettantizmussal – a TAJ szám dallamára. Idegtépő volt, a refrént nem vártuk meg. Legkisebb királyfinak kijáró meseszerű fordulatokkal, égi áldásként beavatkozó szaktekintélyekkel és bőven kiérdemelt paraszolvenciák mentén valahogy visszakeveredtünk az életünkbe. Ahol is a rutinműtét utáni hat hetes, szigorúan szextilalmas lábadozással köszöntöttük a bizonyos második trimeszter közepét. Bár amúgy sem voltunk éppen elragadóan szexi állapotunkban.
Innentől a szokásos. Mire lehetett volna, már a hormonok döntötték meg helyettem a nőmet, aztán a bába meg a szülészorvos. Aztán oá. Három kiló varázsmag, csiribú, csiribá. A többes szám a három lett, és ehhez képest az újabb hat hét tilalom semmi.
Januárban ünnepeltük az utolsó önfeledt szerelmeskedésünk első évfordulóját. A fent említett friss, illetve már nem olyan friss apukák és feleségeik sejtelmes ajkbiggyesztés közepette figyelmeztetnek, amikor csak tehetik, hogy ez egy nagyon nehéz időszak. Mármint a gyermek életének első szakasza a szülők számára. Nem mondják meg, hogy meddig tart, csak biggyesztenek, meg többször megemlítik, hogy ők majdnem elváltak.
Hiába vigyorgunk rájuk értetlenkedve, szánakozva néznek, és azt gondolják, hogy majd megtudjuk mi is.
Valóban nehéz, nem vitás. Nehéz, hogy fel kell kelni éjjel többször is, hogy nem tudjuk, hogy miért sír, csak bénán kínálgatjuk neki felváltva a fingató cseppeket, a csörgőt, meg a cicit hajnali fél ötkor, hátha eltaláljuk, mi a baj. Nehéz, hogy a lefekvésről nem bizsergető gondolatok, hanem a következő szoptatásig tartó mély álomba zuhanás lehetősége jut eszébe a kifejezetten formás seggű feleségemnek. Nehéz, de annyira nagyon azért mégsem. Ha más nem, a lakásban állandósuló varázslat-illat mindig segít.
Viszont hasznos. Igen sokat tanultunk magunkról. Megtudtuk, hogy ha elhanyagolt férfinak érzem magam, bunkó vagyok, igazságtalan és nyomokban sem tartalmazok trubadúr lírát. Az is kiderült, hogy ezen a pornó nem segít, ugyanakkor pár nekem szánt, tündéri hanglejtéssel előadott szerelmes hangvételű szókapcsolat igen. Ez a felismerés például legalább annyira meglepett, mint az, hogy hiába próbáltam meg többször is, még gondolatban sem sikerült félrelépnem. Megtudtuk, hogy a reggeli kávéfőzés nem a legnagyobb hőstett, amit magunkra vállalhatunk egy napban. Bebizonyosodott, hogy a feleségem valóban képes légies könnyedséggel megoldani bármilyen problémát, kivéve, ha három órát sem aludt, mert akkor viszont semmit. Tudjuk, hogy ha minden oké, akkor szórakozottan magára borítja a kávét. Ha tehát nincs rajta folt, akkor valami nem stimmel. Tudjuk már, milyen a szex, ha nem azért csináljuk, mert remegve kívánjuk egymást, hanem csak azért, hogy néha gyakoroljuk, nehogy elfelejtsük a módját. És még nyilván számos érdekesség fog kiderülni a szalagavatóig.
Eddig még egyszer se jutott eszünkbe elválni. Néha biggyesztettük kicsit az ajkunkat, de csak próba képpen. Ki tudja, mi jön még, nem baj, ha tudjuk, hogy kell.
Mindenesetre a cici visszafoglalása már nincs is olyan messze. A kisfiam nemsokára áttér a kanálra, és rövidesen az első szerelméről fog velem beszélgetni, mint férfi a férfival.
Ha tőlem kérdezik, én friss apukaként mindenkinek ajánlom ezt a gyerekcsinálás dolgot. Nem lesz olyan nagyon nehéz. Az kell csak a következményekhez, ami magához a készítéshez is, már ha jót és jól akar csinálni az ember: szerelem.
Ha az elég mélyen gyökeredzik, a gyümölcse miatt se fog elszáradni.
Hozzászólások (2 - 1)
|
|||||
|
Már megint itt van a szerelem -- düm düm düm -- már megint izzad a tenyerem -- düm düm düm-- minek? -- ? --- satöbbi. Már megint csak őrája gondolok (nem tudom könnyen abbahagyni) -- düm düm -- minek?? Minek? Köpni kell - pfüjj, köpni kell -- p(f)üjj satöbbi. De persze ez csak egy szám. Mint mondjuk a kilences, csak ez Albert Einstein Bizottság. Szóval, illetve ettől függetlenül nem kell komolyan venni, amiként a számokat sem, általában. Amit mondtam (írtam), azt sem. Csak amennyire a számokat. Hmm, hmm |
||||
|
|
|||||
|
|||||
|
Gratulálok a kitartásotokhoz!!! Ami nem kitartás hanem szerelem!!! 
|
||||
|
|
|||||
.jpg){kind=small}
.jpg){kind=small}
.jpg){kind=small}
Csak bejelentkezett felhasználók írhatnak hozzászólást!