Amiről alig beszélünk: a baba napközbeni alvásproblémái (Cikkíró pályázatra beküldött írás)

Pokorádi Zsófi ● 2011-05-05 13:17

szólj hozzá! ● cikk küldése e-mailben

küldés e-mailben

● Share ●

Kisfiamnál már egészen pici korában, egy hónaposan mutatkoztak az első jelei annak, hogy nem lesz problémamentes a napközbeni alvása - sem. Azt azonban, hogy ez egészen másfél éves koráig nem fog megoldódni, rémálmomban sem gondoltam, de a legérdekesebb az, hogy a hozzám hasonló kétségbeesett anyukák a helyzet megoldására vonatkozó javaslatokat sem szakkönyvekben, sem tematikus újságokban, de még az interneten vagy fórumokon is elenyészően ritkán találhatnak.

Pedig a probléma, mint azóta tapasztaltam, egyáltalán nem egyedülálló, de hogy mi a megoldás, ma sem tudom. Kedves anyukák, akik hasonló cipőben jártok, ne keseredjetek el, de vértezzétek fel magatokat jó adag elszántsággal és türelemmel. Első lépésként pedig itt a mi történetünk, hátha segít.

Bence közvetlenül a születése után nagyon jó alvónak tűnt. Annak ellenére, hogy tejem az első napokban nagyon kevés volt, amiből jóllakni egészen biztosan nem tudott, a kitartó, bár eleinte hiábavaló szopizás után a nap bármely szakában azonnal álomba merült, így gyakorlatilag az egész napot – az éjszakát is! - átaludta. Tíz napos volt, amikor egyik pillanatról a másikra hirtelen beindult a tejtermelés, ekkor az én kis babám rákapott a szopizás ízére. Az igény szerinti szoptatás híve vagyok, így kezdettől éjszaka is akkor etettem babámat, amikor csak szerette volna. Ez néhány nap után kétóránkénti gyakoriságúvá szaporodott, de nem bántam, amilyen nehezen indult a dolog, gondoltam, legalább most szopizik. Az már más kérdés, hogy ettől én, akinek egészen bizonyosan mormoták voltak a felmenői között néhány hét után teljességgel kipurcantam. Sebaj, mondhatnánk, amikor a baba napközben alszik, anyának is lehet pihenni.

Csakhogy itt kezdődtek a problémák, Bence napközben egészen egyszerűen nem akart aludni. Egy hónapos korától a szopizás végén cicin elszunnyadt, majd aludt 10-15 percet, és ennyi volt az egész, napi háromszor. Kínlódtam vele, ringattam, énekeltem neki, meséltem, verseltem, babakocsiztattam, de semmi nem használt. Totál kétségbeestem, és erre még egy lapáttal az is rátett, hogy mind a védőnő, mind a nagymamák idegesítettek azzal, ha nem alszik a gyerek rendesen, az agyfejlődésének nem tesz jót, ráadásul nem lesz időben kialakult napirendje, romlik a mozgásfejlődése, és hasonló vidám dolgok voltak a palettán. Ekkor kezdtem el bújni a babás könyveket, újságokat, majd miután szó szerint semmit nem találtam a kérdésről, átnyergeltem az internetes fórumokra. Ekkor már megnyugodtam, de csak a tekintetben, hogy a kisfiam nem valami ufó, más babák is viselkednek hasonlóan, de a szokásos „sötétítsük be a szobát, ringassuk, énekeljünk neki monoton dalocskákat” tanácsokon kívül semmit nem találtam, ezeken pedig már rég túl voltam, mondanom sem kell, teljesen eredménytelenül.

A helyzet Bence négy hónapos kora körül kezdett változni, de mindössze annyiban, hogy akkor legalább babakocsiban hajlandó volt aludni, így bőszen toszigáltam a gyereket mindenfelé, a falunkban már csak bolygó hollandiként emlegettek. Fél évesen pedig már ez sem volt jó neki, átváltott a kengurura, majd nyolc hónapos korában a mei-taiban a hátamon cipelve végeztem a házimunkát. Kritikákat persze bőven kaptam, természetesen leginkább a segítőkész családtól, például hogy elkényeztetem a gyereket, hagyni kell sírni, nehogy már ő szabja meg a feltételeket és így tovább. Ugye ismerős? Igyekeztem ezzel nem törődni, hiszen a jóakarók nem tudhatták, hogy hány órát bömbölt szegénykém az el-nem-alvással küszködve, mennyit küzdöttünk a kisággyal, nagyággyal, így végül a rendszeres próbálkozások mindegyikét feladtam, és jött a babakocsi, a kenguru, ahol ha keveset is, de legalább aludt, és utána rendkívül kiegyensúlyozott baba volt.

Ezek a megoldások sajnos az én kialvatlanságomon vajmi keveset segítettek. Mindezt még tetézte a fogzás időszakának beköszönte, ami szerencsére nem nagy és hosszú sírásokat, hanem éjszakánkénti hatszori-tízszeri ébredést, anyának pedig altatást jelentett. Ezt is bírtam egy ideig, végül besokalltam, és úgy döntöttem, lépni kell. Egy éves korában ismét megpróbálkoztam egy korábbi kísérlettel, a közös alvással. Hosszú hetek kínlódása után végül eljutottunk odáig, hogy fekve szoptattam, a cicivel a szájában elaludt, de amint elpottyantotta a „cumiját”, azonnal ordítani kezdett. Ha visszakapta, visszaaludt, ha nem, nem, és képes volt órákig bömbizni, míg meg nem unta, de akkor sem zuhant a kimerültségtől álomba, egyszerűen csak kimerült, és az esti lefekvésig hisztis és nyugtalan volt. Gyakorlatilag minden délután két órát oldalt fekve küszködtem, a mellem a gyerek szájában, rémes volt.

Ekkor tértem vissza a szakemberekhez, barátnőkhöz és fórumokhoz, de azt tapasztaltam, hogy ilyen korú gyerekek esetében ez a probléma mintha nem létezne. Légüres térben mozogtam és teljesen magamra maradtam, így egyedül kínlódtam tovább. Bence 15 hónapos volt, amikor úgy döntöttem, a délelőtti után végre a délutáni szopizást is el kellene hagyni, és ha törik, ha szakad, meg kell tanulnia cici nélkül aludni. Egy borzalmas hónapig tartott. A forgatókönyv a következő volt: egy óra rettenetes ordítás, majd elalvás, egy óra szunyálást követően ébredés és újabb fél óra ordítás, majd megint elalvás, fél óra múltán ismét ébredés és egy másik fél óra ordítás után az utolsó szakasz 20-30 perc es csucsulás. És ez így ment minden egyes nap egy hónapon keresztül. Az őrület határán voltam, de a gyerekem is. Nem tagadom, néha már vele veszekedtem, mintha ő tehetett volna erről az egész helyzetről. Már jelentkezni akartam a gyermek alvásklinikára kivizsgálásra, bejelentkeztem egy homeopátiás orvoshoz, ám ezekre végül mégsem lett szükség.

A megoldást nem a szakemberek, nem más szülők, de nem is én találtam meg. Egyszerűen csak elmentünk nyaralni, és mintegy varázsütésre, minden megváltozott. Az éjszakai ébredések egyik napról a másikra elmaradtak, a délutáni alvás pedig fokozatosan rendbe jött. A most 22 hónapos kisfiamról elmondhatom, hogy éjszaka 10 órát alszik általában egyhuzamban, de ha fel is ébred, szépen visszaszunnyad egyedül. A délutáni alvások pedig végre ha nem is tökéletesek, de a korábbi tortúrához képest maga a mennyország. Az érdeklődésének kinyílása óta ugyan nem könnyű rávennem, hogy lefeküdjön, de ha ez sikerül, egy kis mese után szépen álomba merül, és békésen szunyókál akár két-három órát is. Igaz ugyan, hogy most is elő-előfordul, hogy felriad és nyugtalan, nehezen alszik vissza, de ez már tényleg olyan ritka, mint a fehér holló. Érdekes, hogy amióta nálunk normalizálódott a helyzet, egyre több ismerősöm, barátom keres meg ugyanezzel a problémával küszködve. A gond tehát létezik, csak nagyon kevés figyelmet kap.

Kedves hozzám hasonlóan kétségbeesett anyukák! Megnyugtatni most ugyan nem tudlak benneteket, hiszen a megoldást magam sem találtam meg. Meggyőződésem ugyanakkor, hogy a napközbeni megfelelő alvás elsajátítására is meg kell érnie a gyereknek ugyanúgy, mint bármi másra. Ráadásul számunkra egy nagy változás, a hétköznapokból való kiszakadás, a vadonatúj környezet, a nyaralás jelentett megoldást.

Mivel nem vagyok szakember, csak egy gyakorló anyuka, az egyetlen tanácsom ez lehet: kitartás és mérhetetlen nagy türelem! Próbáljatok meg mindent, amit jónak találtok, és hallgassatok az ösztöneitekre, előbb-utóbb megszületik a jó megoldás!