Biztonságos otthon – biztonságban lévő baba |
|
Az egyik leggyakoribb sérülés az áramütés kisgyermek korban, de elővigyázatossággal, odafigyeléssel elkerülhetjük.
1. Minden konnektorba helyezzünk konnektordugaszt. Ezt a dugaszt csak felnőtt tudja eltávolítani egy speciális segédeszközzel. Ha ilyet használunk, a gyerek semmilyen tárgyat nem tud betuszkolni a konnektorba, így elkerüli az áramütést.
2. Ne tartsunk otthon hibás, magunk által megbütykölt elektromos szerkezetet. A javítást mindig bízzuk szakemberre!
3. Soha ne használjunk elektromos készüléket vízben ülve-állva!
4. Hálózatról működő elektromos játékot kizárólag felnőtt felügyelete mellett használjanak gyermekeink.
5. Figyelmeztessük gyermekünket a lehetséges veszélyre, magyarázzuk el neki, mire kell vigyáznia, természetesen azon a szinten, amit már megért és felfog.
A konyha sem biztonságos terep gyermekünk számára. Nézzük, ott mit tehetünk azért, hogy ne történjen baleset.
1. Kicsi gyereket egy percre se hagyjunk egyedül a konyhában! A baj akkor is megtörténhet, ha ott vagy,
2. A késeket, balesetet okozó konyhai eszközöket tároljuk olyan fiókban, amit a gyermek akkor sem ér el, ha székre áll. Ez ugyan kényelmetlenné teheti számunkra a főzést, de még mindig jobb felnyúlkálni a késért, mint egy gyermekkórház baleseti ambulanciáján várakozni…
3. A konyhában tárolt vegyszereket, mosogatószereket legjobb, ha zárható ajtajú szekrényben tároljuk. Ne tároljunk vegyi anyagokat ásványvizes, szörpös palackokban, mert még nagyobbakkal is előfordul, hogy jót húznak a növényvédő folyadékból, amit ásványvizes üvegbe öntöttek. Ha mégsem tudjuk másként megoldani, nagyon feltűnően jelezzük az üvegen: MÉREG!
4. Amíg gyermekünk kicsi, ne használjunk lelógó abroszt az asztalon, sokkal biztonságosabb megoldás a tányéralátét. Súlyos baleseteket kerülhetünk el azzal, ha a konyhába utánunk csámpázó apróság nem az abroszba kapaszkodik, magára rántva azzal esetleg az asztal teljes tartalmát.
5. Ha üvegezett ajtó vezet a konyhába, érdemes biztonsági fóliát ráragasztani, nehogy az üvegnek véletlenül nekifutó, és azt kitörő csöppség súlyos sérüléseket szerezzen.
Mi a helyzet a szobában?
1. Szerintem a legnagyobb veszély a lépcsőn leselkedik a babákra. Érdemes biztonságos korlátot a lépcső tetejére felszerelni, megakadályozva ezzel, hogy akkor induljon el felfedező útra a gyermek, amikor mi nem látjuk.
2. Minden asztalsarokra, éles bútorra tegyünk sarokvédőt.
3. Azokat a szekrényeket, amikben a babára nézve veszélyes (vagy számunkra nagyon értékes) holmikat tárolunk, lássuk el fiók- vagy szekrényvédő zárral, ennek használata mellett gyermekünk nem garázdálkodhat szabadon.
4. A szabadon álló szőnyegek hátára ragasszunk speciális kétoldalas ragasztót, amely megakadályozza, hogy a szaladó gyerek alól kicsússzon a szőnyeg.
5. Mindannyiunk érdekében távolítsunk el a szobában található alsó polcokról, szekrényekről minden dísztárgyat, könyvet, amiben a gyermek kárt tehet, vagy magának okozhat sérüléseket.
Van jól bevált ötleted, hogyan óvd gyermeked testi épségét? Oszd meg velünk!
Hozzászólások (7 - 1)
|
|||||
|
Nem tudom Laura, én csak a miénket ismerem, de ott azt a részét amelyik a baba mellett van hálózatba kell dugni, a másik tölthető elemes, így néha azt is. Totya, kisokos köszi a segítséget!! |
||||
|
|
|||||
|
|||||
|
A gyerekjátékoknál is nagyon oda kell figyelni, hogy ne adjunk a kicsiknek olyan játékokat, amelyekről apró részek leválhatnak, a gyerek szájába kerülhetnek. |
||||
|
|
|||||
|
|||||
|
A bébiőrnek nem pont az a lényege, hogy vezeték nélkül, bárhol működik, még a kertben is? Nekünk nem volt, lehet, hogy csak én vagyok tájékozatlan, de én eddig ilyeneket láttam. | ||||
|
|
|||||
|
|||||
|
Nekem is az jutott eszembe, hogy a fal mentén műanyag sínben kell elvezetni. | ||||
|
|
|||||
|
|||||
|
Szerinem érdemes lenne fal mellett elvezetni esetleg magasabban, de ez mind mind hosszabb drótot eredményez... | ||||
|
|
|||||
|
|||||
|
Ötletem most nincs, de kérdésem az van. Nálunk nincs szükség vakdugóra, hiszen hála az épületet tervezőknek örülünk, ha találunk egyet amibe még be tudjuk dugni a telefon töltőjét.. Ellenben nagy gond az itt ott előbukkanó kábel. Például a gyerekszobában csak hosszabbítóval tudjuk működtetni a bébiőrt, ami a szőnyegről jó látható és rendkívül vonzó, így játék közben időről időre ott köt ki. 8 hónaposan már érti, ha azt mondom "nem" "nem szabad" de a következő pillanatban már újra rágni próbálja.. Erre van valakinek ötlete???? Előre is köszi. Zsuzsi |
||||
|
|
|||||
|
|||||
|
A vakdugó tényleg jó ötlet, én vettem egy marékkal és körbejártam a lakást. Még nekem is elég kiszedni őket ha kell a konnektor! A kések, ollók nálunk mumusok voltak, elmagyaráztuk, hogy éles és elvágja a kezed. Ennek az lett az ára hogy oviba nagyon ügyetlen volt az ollóval, nem nagyon tudta használni, mert ezt nem szabadott. Ez se jó így már tudom. De megtanítottuk kerekvégűvel, már szépen nyirbálja a papírt. | ||||
|
|
|||||


szólj hozzá!
küldés e-mailben





Csak bejelentkezett felhasználók írhatnak hozzászólást!