Éjszakai műszak: különalvás-együttalvás |
|
Az egyedüli, amit némiképp mi is befolyásolhatunk a témában, az tán a gyermek alvási szokásai. Az anya befolyásolja a baba alvását című cikk a Mindennapi Pszichológia című lap 2009. decemberi számában jelent meg. Egyike a sok, altatásról szóló gondolatnak és megfigyelésnek.
Féligazságok
Az írás alaptétele, miszerint az éjjel sokszor felriadó gyermek a mi hibánk, és a szülő tudatalatti elvárásához igazodva lesz valaki jó vagy rossz alvó, csak féligazság. Tulajdonképpen eddig is tudtuk, hogy a gyerekek antennái érzékenyek és megtéveszthetetlenek, tehát pontosan megérzik, mikor meddig mehetnek el. Azzal is tisztában voltunk, ha három napig sírni hagyunk egy gyermeket és elvárjuk, hogy segítség nélkül aludja át az éjszakát, onnantól nagy valószínűséggel úgy alszik, mint a bunda, és nem lesz éjjeli ébredő.
Csakhogy ez nem biztos, hogy feltétlen jó! A lelki fejlődésre sem biztos, hogy jó hatással van, hiszen ez csak egy betanult válaszreakció, adott estben a természetes igények magában való
elfojtása, mely a későbbiekben más területen jelentkezhet, olyankor, amikor erre már nem is gondolunk, (akár a későbbi kapcsolataiban). Tehát a cikkben említett megfigyeléssel nem jutunk sokra.
Ősbizalom születése
Ha az élet első három évében figyelmen kívül hagyjuk az ősbizalom kialakulását, az eredendő testi szükségletek kielégítését, nem biztos, hogy hosszútávon is jól járunk. A gyermek a felsírását nem merényletnek szánja a szülei ellen. Csak a kilenc hónapon át megszokott szívdobogásunkat akarja joggal tovább élvezni, a bőrünk illatáról és nyugtató melegségéről nem is beszélve... Ezt tudják a jekána indiánok még a mai napig, hogy a síró gyerek üzen, és szeretne a közelünkben lenni. A csavar pedig az, hogy társadalmukban nagyon ritka a sírós gyerek, általában békések, nyugodtak, nem ismerik a felnőttkori depressziót és lelki bajokat sem, hisz az első pár évben a gyermekek igény szerint vannak hordozva, szoptatva és együtt alszanak szüleikkel. Ahogy elkezdenek mászni, járni, már nem annyira vannak az anyukájukhoz kötve és mivel szüleik bár kezdettől fogva kielégítik a kicsik igényeit, amikor le szeretnének válni akkor egy meglepően önálló kis lénnyel van már dolguk, és olyankor már csak abban segítenek nekik, amiben a kicsi kéri. Tehát nem rohangálnak olyankor már veszetten utánuk, hogy baj ne érje őket, nem tesznek el minden veszélyes eszközt vagy akadályt az útjukból, nem utasítgatják őket. Természetesen, a gyermekekben bízva terelgetik utódjaikat. Csak pár fontos korlátot, kapaszkodót, törzsi szabályt és kötelességet örökítenek rájuk. Ebből is látszik, hogy a testi szükségletek korai kielégítése nem jár együtt sem elkényeztetéssel, sem önállótlansággal a későbbiekben. A mi társadalmunkban is csak akkor szokott ez előfordulni, ha már nem is a gyermeknek van szüksége az együtt alvásra és a hosszan tartó szoptatásra, hanem az anyának!!! Esetleg tudat alatt magánál tartja a gyermeket, hogy a férj felé is még több ürügy lehessen a kapcsolat lazítására, ami a házaséletet illeti. Ezzel meg is érkeztünk oda, hogy ahány ház annyi szokás.
Alvási szokások és alternatívák
Ha valaki nem tud a gyermekével egy légtérben aludni, ne tegye. Ha a férjét zavarja, akkor is más megoldást kell keresni az első pár évre. A házasélet amúgy nem lehet ennek a függvénye, ha az együtt alvók nehezebben tudnak emiatt egymásra hangolódni az valószínűleg nem a gyermek ott alvása miatt van, vagy alakult ki. Amikor gyermekünk születik amúgy is nagyon kreatívvá kell válnunk, és ez a rugalmasság adott esetben a házasélet színterén vagy időpontjában is hozhat újabb megoldást. Lényeg, hogy úgy alakítsuk az alvási szokásokat, hogy a család minden tagja elégedett legyen.
Amit mindenképp javaslok, hogy legyen a gyermeknek kezdettől fogva külön kiságya, amit aztán vagy a szülői ágyhoz tolunk, vagy a miénkben alszik, de legyen meg a lehetőség, hogy abban fektetjük le. Így amikor nagyobbacska és már megérik a különalvásra, legyen hova visszaszoknia.
Igények és megoldások
Nem a szülő, hanem a gyerek tudja jobban, hogy mikor mire van szüksége az alapvető szükségletek terén. Nem hiába mondta egyik előadásán Ranschburg Jenő, hogyha a szülő engedelmes szüleje a gyermeknek az első három életévben, akkor lesz később a gyermek engedelmes gyereke a szülőnek!
Ha mégis elhúzódik egy korszak, és úgy érezzük, hogy stagnál lelki fejlődésük, akkor ne az ő szokásain próbáljunk erőszakkal változtatni, hanem a saját életünket, párkapcsolatunkat és családunk mozgatórugóit vizsgálgassuk, a régről hozott beidegződéseinkkel, reakcióinkkal együtt... A gyermeki viselkedés sokszor tükröt tart, annak aki a legtöbbet van vele, és aki persze a legjobbat akarja neki, de ösztönből is néha nem jó döntést hozunk. Könyvszagúak sem lehetünk persze, de elbízott ösztönlények sem (abban a hitben, hogy minden úgy jó, ahogy velünk csinálták vagy épp az ellentetjén erőlködünk). Meg kell tanulnunk rátalálni a harmóniára ebben is. Továbbá nem érdemes bedőlni bármilyen ötletnek, receptnek, ami másnak bevált.
Ami segíthet:
Legfontosabb a türelem, az első három év fárasztó éjszakái hamar elröppennek. Hangolódjunk rá a gyermekünk igényeire úgy, hogy nekünk is jó legyen. Ha ez nehéz gondoljunk arra, hogy csak átmeneti időszakról van szó, hisz az egészséges lelki fejlődésű gyermekek óvodás kortól már nem igénylik a szoros testi kapcsolatot éjjelente, ha nappal elég időt fordítunk rájuk. Állandó kialvatlanság esetén próbáljunk ki új feszültség levezető módokat, valakin a jóga, a torna, vagy egy klub, új közösség segít. Kérjünk segítséget a rokonságból, hogy többet pihenhessünk, kikapcsolódhassunk. Ilyenkor megengedtetik, hogy ússzon a lakás, inkább egy vidám anyuka a kupiban, mint egy kimerült hatfogásos ebédet főző takarítógép, a gyerekek biztos, hogy az előbbit választják.
Legyünk kreatívak: valakinek segítség, ha hétvégén éjjel az apa futkos a gyermekhez, ha már nem szopik, vagy megoldás a nagyágyhoz tolt kiságy. Ha valaki együttalvás mellett dönt, akkor jó nagy franciaágyat vegyen. A magabiztosság pedig fontos, ha valamit nem is szuperül csinálunk, de magabiztosan az kevésbé árt a gyermeknek, mintha nagyon odafigyelve, de önmagunkat megkérdőjelezve hozunk neveléssel kapcsolatos döntéseket. Ha valaki úgy érzi, szíve joga az első három évben is minden éjjel egyhuzamban aludni, különben morcos anyává válik, próbálkozhat az alvásra szoktató módszerekkel, de ez esetben legyen eltökélt és nappal próbáljon meg a gyermek igényei szerint törődést és figyelmet szentelni palántájának.
A könyv, mely a jekánákról szól: Jean Liedloff: Az elveszett boldogság nyomában. Megjegyzem, hogy attól, hogy nem oly mód élünk együtt a gyermekünkkel még lehet kiegyensúlyozott
felnőtt, és ha valaki fájó derékkal és feszülten hordozza babáját, akkor sem lesz gyümölcsöző a dolog, sőt!
De jó, ha tudatában vagyunk annak, hogy a kicsik esélye a boldog és harmonikus életre nő, ha mi készek vagyunk önfeledten babusgatni, altatgatni őket, és olykor virrasztani velük.
Az esti szertartáshoz pedig mind a külön és együttalvóknak ajánlom Álomkóc című altatódalos CD-nket, melyről sok álomba ringató dallam megtanulható.
Jakabosné Kovács Judit, www.kerekito.hu, www.alomkoc.com
J. Kovács Judit
Drámapedagógus, baba-mama témák
Drámapedagógus, a Kerekítő könyvek és kapcsolódó baba-mama foglalkozáshálózat megálmodója vagyok.
Honlapomon mondókahangtár, játékötletek és a foglalkozások részletei találhatóak.
Elérhetőségem:
Honlap: http://www.kerekito.hu
Hozzászólások (11 - 2)
|
|||||
|
Mariannaelek! Igazán gratulálok, büszke lehetsz magadra! Csak így tovább.... ( |
||||
|
|
|||||
|
|||||
|
Szibur - nagyon jól csináltad az új ággyal. Gratu! Viszont most a következetességre van szükséged. Tudatosítsd benne, hogy ő NAGY mert már külön ágya van. OKOS, ÜGYES mert már külön alszik, s te nagyon szeretnél BÜSZKE LENNI RÁ, hogy ennyire okos, ügyes és nagy a gyereked. Ha próbálkozik, akkor bátran mondd neki: Emlékszem, jó volt, míg picike voltál, hogy itt aludtál. Nekem azonban már nem kényelmes dolog egy ekkora gyereket kerülgetnem éjjel egy szűk ágyon. Neked sem kényelmes a szűk hely. Tudod mit? Odaülök melléd, és mesélünk még egyet. (énekelünk verselünk, bármi amit a gyerek szeret és ami nem pörgeti fel) Ha visszaengeded mellétek, akkor semmit nem ért az ügyességed. Bátran mondd meg a gyereknek, hogy: Figyelj kicsim! Estére nagyon elfáradok, álmos leszek. Fontos, hogy jól aludjak. Ha itt rúgdosol egész éjjel, nem tudok aludni, pedig szeretnék. A hely már túl szűk, hiszen te már okos, nagy gyerek lettél. Az ágyadban kell aludnod, hogy mindenki kipihenje magát. | ||||
|
|
|||||
|
|||||
|
Sziasztok! Az én kisfiam 4 éves.Hasfájós volt,így sokat volt ölben.18hónapos koráig cicizett éjjel is 4-5 majd 3-4 alkalommal,mért is ne az éjszakai volt a legutolsó amiről leszokott.Ez miatt a fotelban aludtunk el,vagy a nagy ágyban.Rá is szokott rendesen a mi ágyunkra.Már 1éves korában heverőn altattuk,mondván olyan mint a miénk,mellé ülve,fekve,amint lefeküdtem a helyemre bömbölt,nálunk aludt.Aztán egy darabig nálunk elaludt és átraktam.Kapott új ágyat be volt sózva,ő ágyazott meg ott is aludt,csak mellé ülni kellett.KB.1hónapig most minden féle dolgot kitalál,hogy át jöhessen.Mit tegyek?A védőnő szerint nincs külön szobája és ezért tudja,hogy szórakozhat velünk. |
||||
|
|
|||||
|
|||||
|
Nállunk három gyerkőc van de mindenki külön alszik az első perctől kezdve.Szerintem ez így van rendjén. | ||||
|
|
|||||
|
|||||
|
Sziasztok! Nálunk a nagyobbik gyerkőc,ma-holnap 3 éves. Fél éves kora előtt került külön szobába,nagy franciaágyba. 7-8 hónapos korától kb.2 évesig a 5-6 felébredés ment. Cicizett(19 Hó-ig) soha nem akart nálunk aludni,de én rendszeresen nála ébredtem. Mára hihetetlen jó alvó. Kishuga 9 hós egy szobába laknak már 3 hónapja,és de ua.a csöpp csaj pepitában. Már várom a nyugodt éjszakákat,de a következetesség mindenekfelett. Hiszti nélkül,időben elkezdve az átszoktatást. Nekünk bevált. |
||||
|
|
|||||
|
|||||
|
Nálunk az van, hogyha apa nem alszik idehaza valmiért, akkor velem alhat, egyébként nem. Illetve fordítva (apával, ha én nem vagyok) . Ez eddig bevált. | ||||
|
|
|||||
|
|||||
|
Sosem hallottam még a jekána indiánokról, de valami csoda lehet ahogyan élhetnek és egyben annyira távoli is a mai világban. | ||||
|
|
|||||
|
|||||
|
Sziasztok! Bolondok napján nálunk is midnenki ott alszik, ahol szeretne. A legidősebb már nem él ezzel a lehetőséggel, a többiek még igen, pláne a legkisebb, aki már nem is oylan kicsi mert 6 éves. Ennél jobban márcsak a bolondok napi vacsorát várja, hogy újra az azstal alatt ehessünk. Judit |
||||
|
|
|||||
|
|||||
|
Az biztos, hogy ahány gyerek, olyan különbözőek. Az egyik ismerősöm gyerkőce már 5 éves, de még mindig a szüleivel alszik éjszaka, pedig van külön ágya és szobája is. Nem tudom, ez mennyire egészséges, vagy egyáltalán hogyan lehetne rászoktatni a külön alvásra. Már olyan sokat beszélgettünk erről, és már olyan sok mindent kipróbáltak. Az igaz, erőltetni nem akarják. | ||||
|
|
|||||
|
|||||
|
Sok igazság van a cikkben, ez tény. Nálunk egy törvény volt/van, este mindenki a saját ágyába kell hogy lefeküdjön és elaludjon. Reggelre persze nem mindig ott ébrednek, de ez már megengedett nekik. A 8 éves ugyanúgy szeretne velünk aludni mint az 5 éves. Ritkán választhatnak anyás vagy apás napot, ilyenkor együtt lehet aludni a választottal. Ezt próbáljuk péntekre vagy szombatra tenni. Akkor nem kell másnap korán kelni senkinek. Ez nagyon tetszik nekik! | ||||
|
|
|||||


szólj hozzá!
küldés e-mailben





Csak bejelentkezett felhasználók írhatnak hozzászólást!