- Partnereink
|
|
chat ● szavazások ● nyereményjáték ● rss
vonalzók ● mese ● blog ● képtár ● video
Akváriumok típusai |
|
Lakásunkban is élvezhetjük a vízi világ minden örömét. Egy szépen berendezett akvárium rendkívül mutatós, a nagyobb darabok pedig akár a térelválasztásban is segíthetnek. Az egyszeri berendezés jelenti a nagyobb költséget, később akár lényegesen kevesebbet kell költeni rá, mint bármely apró háziállatra. A jól megtervezett akváriumot a megfelelő vízszűrő kiválasztásával könnyebb tisztán tartani, s kevesebbszer szükséges a víz cseréje.
Esztétikai szempontból is számtalan lehetőség körül választhatunk. Míg régen az egyszerű gömb akváriumok, vagy négyzet alapú üvegcsodák jelentették a választékot, addig ma már számtalan méretben, és alakban is kaphatók.
A kiválasztás
1. Méret
Általánosságban elmondható, hogy szögletes akvárium esetén minimum 60*30 cm-es alapterületet kell figyelembe venni. Egy hasonló méretű akváriumban kényelmesen elfér a vízmelegítő- és vízszűrő berendezés, illetve a levegőztető. Fontos, hogy ne zsúfoljuk túl az akváriumot, mert a halaknak kevés mozgástér és oxigén jut.
2. Árak
Az akváriumok árát legtöbb esetben literenként számolják, ez az olcsóbb helyeken 70-80 Ft/Liter ártól kezdődik. Előre berendezett, vagy beépített világítással, bútorzattal kapható akváriumok sokkal drágábbak mint az egyénileg kialakítható változatok. Az egyszerűbb vízmelegítők akár 800 Ft-tól is megvásárolhatók, a hőfokmérős változata, amely adott szinten tartja a hőmérsékletet, 2000-3000 Ft-tól kapható. A levegőztető készülékek típustól és erősségtől függően akár már 1000 Ft-tól megvásárolhatók.
3. Akváriumtípusok
Keretezett akváriumok: A keretezett akváriumok fémkeretbe ragasztott üvegből állnak. Stabilabbak, nehezebbek, de rendkívül mutatósak. Előnyük, hogy vastag üvegből készülhetnek, így nagyobb méretben is kaphatók.
Részlegesen keretezett akváriumok: Általában csak az akvárium tetejét és alját foglalják keretbe. Fontos, hogy a keret ne ráhelyezhető, hanem ragasztott legyen.
Öntött üveg akvárium: vékony falú, azért maximum 15-20 literes kiadásban célszerű alkalmazni. Általában gömb alakú, és vékony falú.
Beépített akváriumok: A szekrénnyel egybeépített akváriumok nem csak mutatósak, de praktikusak is. A szekrényben elhelyezhetők az akváriumhoz szükséges kellékek, a haltápok.
Az akvárium élővilágának egyensúlyához egyik legfontosabb feltétel a megfelelő vízhőmérséklet. Egyes halak, pl. az aranyhal kevésbé igényes, míg más élőlényeknek fontos, hogy a vízhőmérséklet állandó legyen. Míg régen csak vízbe helyezhető, óriási hőmérőkkel tudtuk ellenőrizni a hőfokot, addig ma már az akvárium üvegére ragasztható, matricás hőmérők könnyítik meg az akvaristák dolgát.
Kezdők számára ajánlott először kisebb méretű akváriummal próbálkozni, mely később keltetőként is használható.
Cikkek a családineten
Hasonló cikkek
- Kevesen hallják csak a hipermarketekben segítségért tátogó a halakat
- Díszhalak és dísznövények
- Halas receptek
- Ponty most jut eszembe! - halas történetek recepttel
- A halálos négyes
- Nagyböjti halvacsora
- Együttes felelősség gyermekeinkért - Azonnali szívhalál
- Heti Horoszkóp január 11-17
További cikkek a kategóriából
A harci kutya is az utcán végzi?!
Nagyon sok a kóbor kutya. Az emberek könnyelműen magukhoz vesznek négylábú kedvenceket. ...Hétszáz kilométert gyalogolt a hűséges kutya
Hétszáz kilométert tett meg gyalog egy németjuhász Olaszországban, akit a gazdájától ...Kutya hideg van az állatoknak is!
Hetek óta tombol a zord, különösen hideg téli időjárás. A hideg az utcán lévő emberek ...Kapcsolódó szaknévsor
Állítsuk meg a metabolikus-szindrómát!
A túlsúly, mint probléma, ritkán jár egyedül. Aki nassol, és nem mozog, nagy valószínűséggel társbetegségeket ...A válás érzelmi állomásai
Sajnos a válás érzelmi feldolgozását, az egyes fázisok megélését nem tudjuk megspórolni, ugyanakkor a ...- Tavaszváró versek
- Gardenexpo 2010 - Kert mindenkinek!
- Kéz a kézben... - Orchidea- és Bromélia Kiállítás
- Hogyan szoktassuk rá a gyereket, hogy segítsen?
- Anyák Napi köszöntők, versek
- Mehet-e a gyermekem iskolába? Milyen képességek érettségét jelenti az iskolaérettség?
- Húsvéti tojásfestés
- Babát szeretnétek? 2. rész: A fogamzás optimális előfeltételei

.jpg)




