Kedves Fórumozók!

Sajnos a Családinet.hu fóruma 2013 dec. 5-én spamtámadás áldozatává vált, ezért a fórumhozzászólásoknál lehetnek problémák. Kollégáink igyekeznek a lehető legkevesebb veszteséggel visszaállítani egy korábbi állapotot.
Az ebből fakadó kellemetlenségekért elnézést kérünk Tőletek!

Megértéseteket köszönjük!

Családinet szerkesztők

Gy.I.K.Gy.I.K.     KeresésKeresés     TaglistaTaglista     CsoportokCsoportok    
ProfilProfil     Privát üzeneteid olvasásához be kell jelentkeznedPrivát üzeneteid olvasásához be kell jelentkezned
Talán nézzünk egy új mesét: furfangos femminizmusét…

 
Hozzászólás a témához    Tartalomjegyzék -> Mindenkinek
Előző téma megtekintése :: Következő téma megtekintése  
Szerző Üzenet
abia
#8





Csatlakozott: 2007.08.19. Vasárnap 21:29
Hozzászólások: 237
Tartózkodási hely: Budapest
HozzászólásElküldve: 2008, Okt. 23, 11:52    Hozzászólás témája: Hozzászólás az előzmény idézésével

Az alábbi cikk több mint elgondolkodtató.Nem akarok állást foglalni sem ellene,sem mellette,de lehet hogy a bolond májsztrónak mégis van igazsága a feminizmust illetően?

"Egy ex-feminista vallomásai
Szerző: Fjordman blog
2005 Április 11

--------------------------------------------------------------------------------

Nagyon sokan hozzászóltak a cikkemhez ami arról szólt hogy a muszlim bandák csoportosan erőszakolják meg a svéd [magyar fordítás. -- A fordító] valamint a norvég nőket, és a cikket megmlítették az LGF és Dhimmi Watch, weblogokon is. Többen kérdezték hogy vajon mit csinálnak a skandináv férfiak? Egyáltalán, mi történt azokkal a vad vikingekkel? Annak ellenére hogy ma már misztikus romantika veszi körül őket, a vikingek végülis barbár vadállatok voltak. Viszont azt is hozzá kell tenni, hogy jó eséllyel nem hagyták hogy a muszlimok falkástul erőszakolják meg a lányaikat. Bizonyos szempontból nézve ezt úgy is lehet értelmezni hogy a mai skandinávok sokkal barbárabbak mint amennyire a vikingek valaha is voltak.

A férfiak ösztönösen megvédik a nőiket. Mi történt? Hol van ez a természetes védelem? A téhámoz hozzátartozik hogy nagyon sok ember egyszerűen nem tudja hogy mennyire nyomasztóak a statisztikák. Mint egy korábbi cikkemben megemlítettem, azokat a statisztikákat amik kimutatták hogy a nemi erőszakok elkövetői között rengeteg bevándorló van, rendszeresen eltussolják valószínűleg a kormány hallgatólagos hozzájárulásával, mivel tönkretennék a multikultúrális illúziót. De ennek ellenére a perdöntő ok az a skandináviában már évtizedek óta tomboló szélsőségesen férfi-ellenes feminizmus, ami teljesen átitatja a társadalmat. A férfiak ösztönös védekezőrendszere azért nem aktiválódik mivel a skandináv nők energiát nem kímélve mindent megtettek hogy kiirtsák, ugyanúgy mint minden mást ami a hagyományos férfiassághoz kapcsolódik. Emiatt a feminizmus nagyon legyengítette Skandináviát, és valószínűleg az egész nyugati civilizációt.

Norvégiában a jobboldali Haladás Párt az egyetlen jelentős párt amelyik kifejezte a nemtetszését a muszlim bevándorlás őrültségét illetően. A férfiak kétharmada, sőt, lehet hogy a 70%-a erre a pártra szavaz. A másik oldalon pedig ott van a szocialista Balpárt, amelyik a női szavazatok 70%-át kapja. Rendszerint a "férfi" pártok kritizálják leginkább a jelenlegi bevándorlást, míg azok a pártok amelyeket a feministák tartanak a kezükben, a multikultúrális társadalmat dicsőítik. Legjobb tudomásom szerint a Dán Néppárt, ami alapvetően felelős voltak a szigorúbb dán bevándorlási törvényekért, szintén elsősorban a férfiak pártja. És az Atlanti Óceán túlpartján, ha csak nők szavaztak volna, akkor 2001 Szeptember 11.-én Al Gore lett volna az elnök. Norvégiában erre a nemek közötti eltérésre a rendszeres válasz az az hogy a férfiak inkább "idegengyűlölők és önzők" mint a nők, akik viszont sokkal nyitottabb szemmel néznek a világra, és jobban ki tudják fejezni a szolidaritásukat a kívülállók felé. Természetesen ez minden további nélkül igaz lehet. De az is hogy hagyományosan a férfiak vállán nyugvott a "törzs" védelmének a felelőssége valamint az ellenség kiszimatolása. A nők naívabbak mint a férfiak. Nem a feministák szajkózták állandóan hogy a világ sokkal sokkal jobb lenne ha a nők vezetnének, mivel akkor nem áldoznánk fel a saját gyermekeinket? Nos, nem pontosan ezt csináljuk most? Hát nem mosolygunk és azokra a pártokra szavazunk akik továbbra is támogatják a muszlim bevándorlást, és ezek a muszlimok pedig holnap brutálisan meg fogják erőszakolni a lányainkat?

A feministák retorikája alapján arra a következtetésre juthatnánk hogy az egész világon csak a nyugati férfiak az elnyomók, akik elnyomják mind a nőket, mind a nem nyugati férfiakat. Ezen elv szerint a muszlim férfiak "szintén áldozatok". Lehet hogy patriárkális disznók, de nem rosszabbak a nyugati férfiaknál. Sok nyugati egyetem tele van férfigyűlölő tanfolyamokkal, viszont ennek az ellenkezőjét el se lehetne képzelni. Nem is csoda hogy a svéd feministák nem várják el a svéd férfiaktól a hagyományos férfiasságot ami megvédené őket a muszlim férfiak aggresszivitásától. Azt állítják hogy a svéd férfiak "olyanok mint a tálibok", azt akarják hogy különadót fizessenek, és keményen dolgoznak hogy létrehozzanak egy tiszta feminista pártot, azért hogy még több szocialista feminizmust vezessenek be. A legtöbb norvég feminista egy szót sem szól a groteszk muszlim csoportos nemi erőszakokról. Sőt, ellenkezőleg, azt akarják elérni hogy még nagyobb legyen a muszlim bevándorlás. A totalitáriánus feministák pedig azzal fenyegetőztek hogy bezárják azokat a magánvállalkozásokat amelyek nem érik el hogy a vezetőség legalább 40%-a nő legyen 2007-ig.

A feministák elősegítik a nők megerőszakolását

Sydney-ben, Ausztráliában, két pakisztáni születésű muszlim férfit bűnösnek találtak abban hogy tizenéves lányokat csoportosan megerőszakoltak. A muszlim férfiak csapatostul járták a várost, megerőszakolták a nem muszlim nőket, miközben "ausszi disznóknak" és "ribancnak" titulálták őket, akik csak azt kapják amit érdemelnek. [Sydneyről itt van egy rettenetesen nyomasztó cikk angolul. -- A fordító] De a feministák nem örültek az itéletnek, hanem a nemtetszésüket fejezték ki. Fel voltak háborodva hogy micsoda "fajgyűlöletről" tett tanúbizonyságot a muszlim nemi erőszakolókra kimért büntetés. A feministák sokáig emlegették az esetet. De nem azért mert törődtek az áldozatokkal, hanem azért mert ez segítette őket az osztályharc terjesztésében. Ez a megfélemlítési taktika lehetővé tette nekik hogy a nők "áldozatnak" érezzék magukat, és ez az "áldozat érzés" pedig előfeltétele a szocializmusnak. Annak ellenére hogy Shirin Ebadi ezt állítja, a közel keleti nők problémája nem a "pátriárkális társadalom" hanem az Iszlám. A muszlimok gyakorlatilag szabad kezet kaptak mindenhez -- beleértve a nők megerőszakolását.

Ha minden elnyomást a nyugati férfiak követnek el, akkor logikus hogy minél jobban el kell gyengíteni őket. És ha sikerrel járunk, akkor a szivárvány túloldalán ott vár minket a béke és a nemek közötti egyenlőség. Azt hiszem hogy gratulálhatunk a skandináv nőknek. Elértétek hogy addig zaklattátok és röhögtettétek ki a saját fiaitokat hogy azok teljesen elnyomták a férfias ösztöneiket. Ezek után ne legyetek meglepődve hogy nem a feminista nirvánában fogtok kikötni, hanem a pokolban amihez az utat az Iszlámmal kövezték ki. A feministáknak igazuk van abban hogy egy hiper-nőies társadalom kevésbé önromboló mint egy hiper-férfias. De sajnos ott van a probléma hogy egy túlságosan puha társadalmat nem lehet hosszú távon fenntartani. Egy aggresszívabb, hagyományosabb társadalom előbb utóbb el fogja taposni. Ahelyett hogy "mindent megkapnának", a nyugati nők megreszkírozzák hogy mindent elvesztenek. Mihez fognak a feministák kezdeni amikor egy aggresszív muszlim fiatalok csoportjával kell szembenézniük? Elégetik a melltartóikat és a lábuk elé dobják a "Vagina Monológok" zsebkiadását? [A "Vagina Monológok" az egy színházi darab. -- A fordító]

Utópisztikus és parókiális - miért nem fognak a nyugati feministák sikerrel járni
(Utopian and Parochial - Why Western Feminism Won't Do)

A feministák tönkretették a férfiak hajlandóságát hogy komolyan beszéljenek a katonaságról, hacsaknem arról van szó hogy minden férfi egy vérszomjas és erőszakos vadállat, és ha a nők diktálnának, akkor nem lenne több háború. Sajnos Mr. McCanlesnek igaza van. A feminista világnézet, ami határtalanul gyűlöli a férfiakat és mindent ami velük kapcsolatos, nagyon rosszindulatú és semmi köze a valósághoz. Sajnos már mindennapos hogy az amerikai feministák "Aliz Csodaországban" világában a "férfiasság" nem eltökéltséget, erősséget, vagy képességet jelent. Nem, a szótárukban a "férfias" szóra a gonosz a meghatározás. Továbbá a férfiak ostobák, alkalmatlanok mindenre, és ha nem lennének nők körülöttük, akkor már rég elvesztek volna. Ha a nők vezetnének az utópiába vezető úton, akkor nem lennének háborúk, mivel a nők alapvetően békés természetűek, és ahelyett hogy egy pátriárkális hierarchiába szerveznék magukat, inkább együtt dolgoznak.

Nyugaton a muszlimok által elkövetett nemi erőszakok a feminista utópia összeomlásának a tünetei. Ha a nők szabadságjogai nincsenek betartatva, akkor akár el is lehet felejteni őket. Mégha a nők tehetnek is lépéseket a saját védelmükben, akárhogy is nézzük, a nők védelme elsősorban mindig a férfiak dolga lesz. A nőknek csak annyi szabadságuk lesz amennyit a férfiak hagynak vagy képesek garantálni nekik. Ennek a ténynek a figyelmen kívülhagyása a feminista elméletek egyik legjelentősebb hibája. Ha nagyon akarják akkor el fogják érni hogy a férfiakat lábtörlőkké alakítsák át, de ne lepődjenek meg ha ugyanez fog történni az a hazájukkal és a civilizációjukkal is. Minden dinamikus kultúrát a férfiak energiája hajt meg.

A feministák azt állítják hogy azért nincsen elég nő a politikában és a tudományokban, mert a férfiak elnyomják őket. Lehet hogy ebben van némi igazság, de az éremnek van egy másik oldala is. A férfi létezés létalapjai közé tartozik a bizonyítási vágy, az hogy elérjenek valamit, és ez az ösztön erősebben jelen van a férfiakban mint a nőkben. Továbbá a gyereknevelés mindig is sokkal inkább a nők felelőssége lesz. Habár egy modern társadalom csökkentheti ezeket az ellentmondásokat, az eltüntetésük viszont sose fog sikerülni. Akárhogy is nézzük, nem valószínű hogy valaha is annyi nő legyen politikus vagy magas szintű üzletember mint férfi. Itt az ideje hogy eldobjuk ezt a lerágott csontot, és valami más után nézzünk.

Charlotte Allen: "Mártír vagy barom? Rá mert kérdezni a feminizmus nagy hazugságára"

Lawrence Summers, a Harvard Egyetem Elnöke, egy [2005] januárjában adott beszédében azon töprengett hogy valószínűleg a nemek közötti termeszétes különbség az oka hogy arányaiban kevesebb a vezető női tudósok száma. Mégha nem is vagyunk tisztában a tudományos kutatásokkal -- a cikk amire Mr. Summers utalt azt állította, hogy habár a nők átlagban ugyanolyan okosak mint a férfiak, a legmagasabb intelligencia hányadossal rendelkező emberek között messze több férfi van mint nő -- a józan paraszti ész azt mondja hogy Mr. Summersnek valahol mégicsak igaza van. Nemrégiben a Harvard Egyetem Művészetek és Tudományok Kara (Faculty of Arts and Sciences) Mr. Summers elleni bizalmatlansági szavazása sikerrel járt. De nem lenne jobb ehelyett a férfiak és a nők erős és gyenge oldalairól beszélni? Larry Summers esetének pedig az a tanúlsága hogy az akadémiai és intellektuális körök a mérgező feminista ideológia béklyójában vannak, ami nem tűr el semmiféle nyílt és racionális vitát vagy őszinte érdeklődést. [fél szemmel én is követtem ezt az esetet, és sajnos el kell ismernem hogy én is így látom az eseményeket. Mr. Summerset a porig alázták emiatt, és az ellenzői mindent elkövetnek hogy tönkretegyék. Mindez annak ellenére történt hogy Mr. Summers mindössze azt mondta hogy sok kutatás és hipotézis erre a következtetésre jutott, és nem a saját véleményét fejezte ki. -- A fordító]

A feminizmus az utóbbi időkben alapvetően kikezdte a családok szerkezetét a nyugati világban. Lehetetlen megemelni a születések számát [két, ezzel a témával foglalkozó cikk: Hová tüntek a gyerekek, és Mark Steyn Európa demográfiai jövőjéről. -- A fordító] ha a nők nem érzik hogy erre büszkék lehetnének, és ha mindenekelőtt a férfiak és a nők nem hajlandók házasságra lépni. Nincs semmi baj azzal ha valaki egyedül éli le az életét, de ezt sose lenne szabad úgy beállítani hogy ez az ideális. Az emberek társadalmi lények mint a farkasok, és nem magáznók mint a medvék. Isten azért teremtett bennünket hogy együtt éljünk a társunkkal. A házasság nem egy "összeesküvés a nők elnyomására", és nem is egy vallásos valami. Az ateista darwinizmus szigorú értelmezése szerint az élet értelme a fajfenntartás. Ha megnézzük hogy milyen magas a válások aránya, és hogy a férfiak milyen anyagi következményekkel néznek szembe,** nem is meglepő hogy nagyszámú nyugati férfi vagy egyáltalán nem házasodik meg, vagy nagyon sokáig habozik. Egy férfi azt mondta hogy "nem hiszem hogy megint meg fogok házasodni. Egyszerűen találni fogok egy nőt akit nem szeretek, és oda fogom neki adni a házamat." A feminizmus elérte hogy a házasság sok rizikóval járjon a férfiak számára, de ugyanakkor könnyűvé tette a mindenféle elszántság nélküli viszonyokat.

Habár a feminizmus a szélsőségesség útjára lépett, ez nem jelenti azt hogy minden eszméje hibás lenne. A női mozgalom tartós változásokat hozott létre. Egy olyan korszakban amikor sok nyugati államban a nők teszik ki az egyetemi végzettségűek többségét, még a legelvetemültebb hímsoviniszta disznó se fogja tudni komolyan azt állítani hogy a nők nem alkalmasak a komoly tanulásra. A nők sok olyan szerepet töltenek be amire pár évtizeddel ezelőtt még csak gondolni se mertünk volna. Vannak dolgok amik visszafordíthatatlanok. Bizonyos dolgok még mindig kihozzák belőlem a feministát, mint pl. a Nők nélküli nemzet című indiai film. Feltételezések szerint kb. 50 millióval kevesebb nő van Indiában köszönhetően a nők elleni diszkriminációnak. A néha mulatságos, de alapjában véve nyomasztó film azzal foglalkozik hogy a nők hiánya milyen hatással van a férfiakra. A film arra következtetésre jut hogy a nők hiánya mindenképpen a férfiak lealacsonyításához fog vezetni.

Valahol nagyon mélyen minden férfi tudja hogy a nők bizonyos szempontból felsőbbrendű mint mi vagyunk. A családon belüli életet rendszerint a nők irányítják. A férfiaknak nagyobb szükségük van a nőkre mint fordítva, és az életűnk úgy kering a nők körül ahogy a föld kering a nap körül. A nap minden további nélkül elvan a föld nélkül, de a föld nem tud a nap nélkül létezni. Lehet hogy időnként emiatt félünk annyira tőlük. Régebben a házasság egy szerződés volt. A nők tartották életben lelket a családban, és a férfiak biztosították az anyagi megélhetést és a szociális biztonságot. Habár a modern világban a nőknek már nincs akkora szüksége a férfiak anyagi támogatására, a férfiak továbbra is ugyanúgy rá vannak utalva a nők érzelmi támogatására mint régebben. Az erőegyensúly elmozdult a nők irányába, és ez nem biztos hogy rosszat jelent. A nők továbbra is akarnak társat. De ez a változás azt is jelenti, hogy a férfiaknak több figyelmet kell fordítaniuk azokra a dolgokra amikben jártasak. Ezt a látszólagos ellentmondást a micro szinten lévő női és a macro szinten lévő férfi dominancia között nem lehet könnyedén megmagyarázni az "erősebb/gyengébb nem" összefüggésben. Véleményem szerint a férfiakat elsősorban valami "ideges energia" hajtja, az, hogy bizonyítaniuk kell. Ennek vannak pozitív és negatív hatásai. Pl. emiatt vannak a férfiak számszerint többségben a tudományokban és a politikában, ... valamint a börtönőkben és a csatatereken. A nőkben nincs meg ez a bizonyítási vágy. Bizonyos szemszögből nézve ez hasznos. Tehát szerintem a férfiak inkább a "nyugtalan nem" (The Restless Sex), míg a nők inkább az "önálló nem" (The Self-Contained Sex).

Daniel Pipes állandóan azt állítja hogy a radikális Iszlámra a mérsékelt Iszlám nyújtja a megoldást. Habár nem biztos hogy létezik olyan hogy mérsékelt Iszlám, de a mérsékelt feminizmusra bizonyosan több esély van, és az érett férfiasságra ami ennek méltó párja. Az Iszlámra még a mérsékelt feminizmus is halálos veszélyt jelent. Az Iszlámnak ugyanúgy szüksége van a nők szélsőséges elnyomására mint az embereknek az oxigénre. Ha ezt nem kapja meg, akkor meg fog fulladni. Habár igaz hogy a Nyugat még mindig nem találta meg a XXI. századi nők és férfiak közötti tökéletes egyensúlyt, de legalább próbálkozunk. Az Iszlám viszont még továbbra is a VII. században van. Vannak férfiak akik sajnálják hogy bizonyos szempontból eltünt a modern világból a férfiasság. De jó lenne ha elérnénk hogy a nővéreink és a lányaink egy olyan világban nőjenek fel ahol joguk van a tanuláshoz és a szabad élethez, és ahol védve vannak az iszlám barbárságától. Megfelelünk-e a kihívásnak? Vagy a nyugati világban az igazi férfiak már csak az olyan bevándorló nők mint Ayaan Hirsi Ali**?"

a CIKK FORRÁSA:

http://cikkek.soti.ca/confessi.....inist.html
_________________
amikor mások rólam alkotott véleményét sértőnek érzem rámnézve,akkor tudom,hogy igazuk van..
Vissza az elejére
Felhasználó profiljának megtekintése Privát üzenet küldése
feketeszív
#7





Csatlakozott: 2005.01.29. Szombat 10:04
Hozzászólások: 95
HozzászólásElküldve: 2008, Júl. 07, 10:12    Hozzászólás témája: Hozzászólás az előzmény idézésével

Börcsök Mária írta:
Ha színésznő lennék egy szerepálmom volna: Gertrudis.

Gertrudisnak pedig nyilván egy korabeli Börcsök Mária volt az egyetlen szerepálma, ugyanis mindketten „szenvedélyes igazságkeresők”. Más szóval: intrikusok. Egyszerűen nem lehet a börcsöki szerepálmot másként értelmezni, mert a „szenvedélyes igazságkeresés” szóösszetétel éppoly szellemi szörnyszülemény, mint a „női ambíció”. Értelme nincs, csak jelentése van. A „női ambíció” szerkezet harci kürtszó. Csatára hív: nőtársak gyülekező! Vagyishogy önnönmaga ellenkezőjét jelenti: a „női” az „ambíció” „fosztójelzője”, miként a „nő” utótag is tagadást jelent a különböző főneveknél: színésznő (nem színész). Az újságírónő nem újságíró, a szociológusnő nem szociológus, a professzornő nem professzor, a költőnő nem költő, a rektornő nem rektor igazából, hanem színészetet, újságírást, tudományt, költészetet ambicionáló nőnemű lény. Lükurgosz asszony.

Börcsök Mária újságírónő. Publicistanő. Ez egészen biztos, és könnyen lehet, hogy hivatalvezetőnő is (erről a kollégái tudnának nyilatkozni).

Börcsök Mária igazságkeresőnő. Szenvedélyesen keresi az igazságot.
Míg az igazsághoz csupán két dolognak nincs köze: a keresésnek és a szenvedélynek.
Hogyan lehet az igaságot keresni? Mint a pénzt a Közép-európai Egyetemen? Vagy mint a tűt a szalmakazalban?
Míg a börcsöki igazságkeresés mindennél röhejesebb tevékenység. Börcsök Mária valójában nem keres semmit, pusztán a vélekedéseit rögzíti. Olykor az ellenvélekedését. Egész pontosan: valamely általában vett, a „közhitnek”, „közhiedelemnek” tulajdonított primitív bornírtsággal szemben állít egy szintúgy primitív ostobaságot, és azt tekinti (a kiadójával együtt) igazságnak.
Még egyszer mondom: a Börcsök Mária által cáfolt, „megkérdőjelezett hiedelmek” megfogalmazója, hirdetője maga a szerző.

Börcsök Mária írta:
Gyömrői Edit… tulajdonképpen az egyetlen nő volt, aki visszautasította [József Attilát]. A többiek – a közhittel ellentétben – mindnyájan viszontszerették.

Nincs és soha nem is volt olyan közhit, mely szerint a „többiek” ne szerették volna József Attilát. Börcsök mégis azt állítja, hogy van ilyen közhit, mellyel szemben elszántan, szenvedélyesen keresi az igazságot.

Börcsök Mária írta:
József Attila kijelentette, hogy Babits szennycsatorna, amiben még szennyvíz sem folyik.

Ez sem része a közhitnek, ezt is csak a hozzá nem értő Börcsök Mária állítja. Sőt ennek még az ellenkezőjét sem állítja senki (mármint hogy József Attila nem nevezte Babitsot szennycsatornának).
Tverdota írja: „a pamflet eme részleteit ma is csak viszolygással lehet olvasni”.
Mely részleteit?
Tverdota nem sorolja, de ha sorolná is, szennycsatornáról talán még ő sem beszélne, pedig ő is egy jó nagy dumagyuri. A József Attila Hamisító Társaság elnöke szó szerint így fogalmaz:

Idézet:
Azt a tanácsot is csak impertinencia jeleként foghatták föl [a kortársak], hogy Babits „Verseit pedig tartsa hét esztendeig az asztalfiában és ne adja ki barátai unszolására sem.”.

Míg viszont József Attila ezt írta:

Idézet:
Ha kezdô költô volna Babits Mihály s ez volna az elsô könyve, akkor meg azt irnám, hogy néhány sora kétségtelenül tehetségre vall. De a könyv egésze mégis kétségessé teszi e tehetség kifejlôdhetését. Sokat kell még tanulnia. Verseit pedig tartsa hét esztendeig az asztalfiában és ne adja ki barátai unszolására sem. Hogy hozzáértôkkel való érintkezése mégis legyen, egyik-egyik kisérletét be-beküldheti módjával valamilyen kisebb igényü lapnak.

Tehát nem az a baj, hogy ha valaki idegen kifejezéseket használ, hanem akkor van baj, ha nem ismeri az általa forszírozott szavak jelentését. Sem az idegen, sem a magyar szavakét. József Attila ugyanis semminő tanácsot nem adott Babitsnak. Továbbá az impertinencia szó nem keverendő össze az irónia, esetleg a szarkazmus fogalmakkal. József Attila nem arcátlanul, hanem gúnyosan fogalmaz. Persze, ha Tverdota azt akarja mondani, hogy Babitsot tilos gúnyolni, akkor igen, akkor impertinenciáról van szó.
Tessék elolvasni a szöveget, azt állítja a költő, hogy vannak a kötetben jó sorok is, csak éppen szar az egész. Ami pedig nem kritika, hanem fricska. Ironikus utalás arra, hogy Babits főszerkesztő úr (vagy valamely beosztottja) hasonló szövegekkel utasítja vissza a gyönge próbálkozásokat: „egyik-egyik kisérletét be-beküldheti módjával valamilyen kisebb igényü lapnak”.
Vagyishogy ne a Nyugatnak. Ez benne a humor. Az irónia. Amihez pedig az impertinenciának semmi köze. (Vö. Berkes Erzsébet Magyar Ifjúságbeli rovatával.)

Tehát Babits szennycsatornaságával a „közhit” nem foglalkozik. Csak Tverdota. És még ő sem azt állítja, hogy József Attila nem nevezte szennycsatornának Babitsot. És nem állítja az ellenkezőjét se.
Magyarán: Börcsök Mária duplafantomokkal kardozik. Két nem létező jelenséget támad egyszerre.
„Szenvedélyes igazságkeresésének” lényegét egyébként maga jellemzi a legplasztikusabban:

Idézet:
Én diákkoromban – az agresszív ateizmus hatására – nagyon vallásos voltam.

Vagyis az öntudatos leányka ellenkezésdiből vált „nagyon vallásossá”. Ami ugyebár képtelenség. Mert lehet valaki dafke vallásgyakorló, ám vallásos senki sem lehet truccból. Nagyon vallásos pedig különösen nem. Pállal sem azt történt, hogy kereste az igazságot, kereste szenvedélyesen, nem az ellenzékiségének, üldözöttségének kifejezésmódja volt a megvilágosodás, hanem pontosan fordítva: először megvilágosult a csipkebokor fényében, majd utána vált üldözötté. Előbb lett keresztény („nagyon vallásos”) s csak azután „ellenzéki”. Erről beszél Jézus is Tamásnak: a hit nem lát, nem tapint, nem gondolkodik, nem dacol… hanem csak van. Egyszerűen van. Vagy nincs.

Börcsök Mária pedig az értelmiséginek éppen a fonákja:

Idézet:
Kollégáim tanúsíthatják, hogy minden munkahelyemen ellenzéki voltam.

Miért?
Miért volt az értelmiségi Börcsök mindenütt ellenzéki?
Nyilván azért, mert minden munkahely a szörnyű diktatúra által volt determinálva. Igen, ám akkor hol a szenvedélyesen föllelt igazság, ti. a publicista épp azt magyarázza szenvedélyesen „Kádár Jánosról és koráról”, hogy egyáltalán nem volt az olyan szörnyű, mint amilyennek a „közhit” tartja. Ami pedig vagy igaz, vagy nem, de ha egyszer valaki éppen azon igyekszik, hogy eloszlassa az esetleges félreértést, mely szerint ő „rózsás képet festene” Kádárról, akkor miért kérkedik az ellenzékiségével is?

Idézet:
De nem akarok rózsás képet festeni, hiszen mindannyian tudjuk, hogy a sajtó, a művészi szabadság mennyire korlátozva volt. Ezt is cinizmus nélkül mondom. Utólag derült ki, hogy nem ártott oly mértékben, mint arról panaszkodtunk.

Cinizmus nélkül mondja. És ez igaz, mert a cinizmus nem azonos az ostobasággal. A szerző maga sem tudja, hogy végtére is mi az álláspontja, maradt-e kiadatlan remekmű a Kádár-rezsimben, vagy sem. Először azt állítja, korlátozva volt az a szegény művészi szabadság (hiszen azért nem szabad a korról „rózsás képet festeni”), majd ugyanott: „utólag derült ki”, hogy tulajdonképpen nem is igen volt mire „panaszkodni” vitézlő „ellenzékiséggel”.
Az tehát kitudódott, Kádár idején az ellenzék „panaszkodott” éjt nappallá téve a létezően nem létező művészi szabadság miatt, vagyis innentől már csak az nem világos, hogy miért volt annyira ellenzéki a tanárnő „minden munkahelyén”? És mért kéne most ezt a kollégáknak tanúsítaniuk? Ellenzékinek lenni dicsőség? Elhiszem. De mi köze a dolognak az igazsághoz? Az igazság mindig az ellenzék oldalán ragyog? Jó, de miért mindig csak „utólag derül ki”, hogy nem is egészen úgy volt?

Börcsök Mária írta:
… minden munkahelyemen ellenzéki voltam. Ellenzéki voltam írásaimban is. És most kénytelen-kelletlen újra az vagyok.

Kénytelen-kelletlen. Ami persze nem baj, csak hát nevetséges egy kissé. Az efféle ellenzékiséget infantilis truccolásnak nevezzük. Toporzékolásnak. Ismétlem, nem baj, ha a kicsi hölgy dacos (egyiknek-másiknak még jól is áll a makrancosság), csak épp az igazsághoz nincs köze a feminin durcizásnak. Mégpedig semmi.
Azt állítja a szerző, hogy „az írásaiban” is ellenzéki volt. Így igaz. Ő még azt is le merte írni – irodalomtanár(nő) létére –, ki merte jelenteni a kommunizmus bugyrában, hogy a proletárköltőnek nem volt mindenben igaza. Hősi tett:

Börcsök Mária írta:
… szennycsatornának, akiben még a szennyvíz sem folyik, ahogy József Attila minősítette Babitsot? Ez persze nem jelenti azt, hogy minden támadás jogos (miként ez sem volt az)…

És ezt ő valóban leírta a Kádár-rezsimben. Ellenzékileg.
Csak éppen bizonyítani nem tudja, amit állít, sőt Börcsök ellenzéki álláspontjának épp az ellenkezője igaz.
Nos, nagyjából ennyi köze van az ellenzékiségnek a „szenvedélyes igazságkereséshez”. Az ellenzékiség a szenvedéllyel valóban közeli rokonságban áll, míg az igazságnak éppannyira a rákfenéje, mint a jobbágytudat. Sőt ki merem jelenteni: az ellenzékiség, különösen a zsigeri, a „kénytelen-kelletlen” ellenzékiség nem egyéb, mint kontra-szervilizmus, ugyanazon szaros gatya (bugyi), csak épp a fonákján büdösödve. Legalábbis intellektuálisan. Morálisan nem vizsgálom a kérdést, nem érdekel. Már csak azért sem, mert Börcsök jágói ellenzékisége nyilvánvalóan azt jelenti, hogy „minden munkahelyén” bátran intrikált az elvtársak ellen. És amit a többi jágó híven tanúsíthat. Egymást igazolják ők, így lesz belőlük rektor és egyéb „altiszt” az „osztályvezető-helyettesek forradalma” után. Mert végtére is mind azt kutatja: hol lehetne „altiszt”. Esetleg koszorús költő. Mint amivé például a szellemi szélhámos Petri Györgyöt emelte a liberál-veteránok demokratikus elvtársiassága. A Máriát Istennel tömető költő egyébként szakasztott egy hímbörcsök (vö. a Beszélő 1999 áprilisi számával), sőt Petri egyenesen „idétlennek”, „infantilisnak” minősíti a Hazám című költeményt, szó szerint azt állítja, hogy József Attila „nagy butaságot” beszél a versben. Bizonyítani persze Peri sem tudja az állítását, merthogy ő is szenvedélyesen keresi az igazságot.

Csak a vicc kedvéért:

Börcsök Mária írta:
… könnyű dolga van szegény József Attilának is, akiben mind a háromszáz (?) magyar költő boldog ősét tiszteli…

Tehát mindegyik – állítja a nagy igazságmegmondó.
Jó, akkor én most idézem a „háromszázak (?)” egyikének korábbi nagyralátó nyilatkozatát:

a Beszélő írta:
Riporter: Egyszer régen azt mondtad, hogy saját költészeted fontos elemének tekinted annak belátását, hogy a József Attila-i út nem folytatható.

Petri György: Méghozzá rögtön az első kötetem utáni első interjúban mondtam ezt. Egyszerűen úgy gondoltam, hogy József Attila, függetlenül attól, hogy jó néhány verse tartalmi értelemben forradalminak tekinthető, élete vége felé már inkább egy konzervatív humanista, ha úgy tetszik, polgári álláspontot képvisel.

Tehát itt valaki marhaságot beszél. Vagy az az ember fecseg összevissza, aki szerint „mind” a kb. „háromszáz” költő József Attila utódjának tekinti magát, vagy az a költő állít valótlanságot, aki már az első kötetét sem a „József Attila-i út folytatásaként” alkotta meg.

Egyébként az idézett Beszélő-cikknek a címe is beszélő: A lumpen család. Mármint hogy József Attila családja lumpen család.

Börcsök Mária írta:
A „kitartott” fél, hogy kisebbségi érzését kompenzálja, gyakran válik követelőzővé, agresszívvá. Miként a József testvérek a szerencsétlen Makai ügyvéddel szemben, aki nem csak a „rangon aluli házasságot” vállalta az ártatlan, szegény ifjú leánnyal (aki valójában túl volt már egy házasságon és eltemetett egy gyereket), de vállalta és tartotta annak testvéreit is.

Mi a különbség? Csupán annyi, hogy a hím-költőnő már megkapta a Kossuth-díjat az átkos macsóban, a nő-költőnő még nem kapta meg. Majd. Ha majd nyerik a feminizmus is a demokráciában. Akkor majd kapnak a nő-költőnők is koszorút a homlokukra Magyar Bálinttól. Most éppen ezen dolgozik a politikus, azért harcol vállvetve Sándor Klárával, hogy Börcsöknek is adhasson ő Kossuth-díjat (ne csak a férfinagyúr Petri Györgynek), hiszen a veterán-partizán-kollégák is tanúsíthatják: a nő-költőnő legalább annyira volt ellenzéki a rózsásra festett átkosban, mint a hím-költőnő. Neki is jár tehát az ordó!

Börcsök Mária írta:
Ellenzéki voltam írásaimban is. És most kénytelen-kelletlen újra az vagyok.

A szenvedélyes igazságkereső szenvedélyesen keveri az ellenzékiség fogalmát az igazság fogalmával. Azt hiszi, hogy ha valamely hülyeségre mond egy másikat, egy ellenhülységet, akkor már meg is lelte ő az igazságot.
Börcsök Mária könyvében szinte egyetlen állítás sem helytálló. És pontosan azért, mert – igaz, ellenzéki módon, de – levakarhatatlanul tapad a mindenkori bornírtsághoz. Nem tudja: az igazság nem az ostobasággal egyazon szinten dacolva, hanem néhány emelettel följebb lakozik. Az a furcsa az egészben, hogy az igazságtól a buta ember nem bedühödik valójában, hanem csak bámul rá bambán. Hiszen nem ért belőle semmit.

Ezért tulajdonképpen Börcsök Máriával sem lehet vitázni. Hanem „csak” glosszázni lehet a szövegeit, esetleg kiigazítani, kijavítani némely mondatát, mint az irodalomtanár az általános iskolában. Ne feledjük: az „egyfeles dolgozat” is csak annyit ér, mint a „háromnegyedes”. Börcsök pedig – tessék elolvasni a könyvét! – hol „egyfeles”, hol „háromnegyedes” dolgozatot fogalmaz. Szenvedélyesen.

Háromnegyedes igazságkeresés:

Karinthy Frigyes írta:
Petőfi Sándor, a világhírű nagy magyar költő, mint lírikus is kiváló helyet foglal el ebben a tejjel-mézzel folyó Kánaánban…

Börcsök Mária írta:
Evvel persze nem azt akarom bizonyítani, hogy József Attila nem volt nagyon nagy költő.


Egyfeles igazságkeresés:

Karinthy Frigyes írta:
Ezen anya nem sejti még, hogy a parányi bölcsőben az egykor nagy Petőfi Sándor piheni ártatlan gyerekálmait...

Börcsök Mária írta:
Evvel persze nem azt bizonygatom, hogy Kádárt nem terheli semmilyen felelősség az ötvenhatos megtorlásokért… A Kádár-korszakban is volt egyfajta kiegyezés.

Börcsök Mária kedvenc fordulata: „evvel persze nem azt karom bizonyítani”. Ám, hogy akkor most mi a lóbánatot is akarna ő bebizonyítani, sehol nem írja. Azt pedig különösen nem, hogy miként.

.
Vissza az elejére
Felhasználó profiljának megtekintése Privát üzenet küldése
feketeszív
#6





Csatlakozott: 2005.01.29. Szombat 10:04
Hozzászólások: 95
HozzászólásElküldve: 2008, Júl. 05, 06:29    Hozzászólás témája: Hozzászólás az előzmény idézésével

Mottó: „szánalmas dolog, ha egy nő
nyugdíjas korba érve
saját fenekét mondhatja az életművének”.




Füst Milán írta:
Igen jellemzőnek kell tehát valakire nézve ítélnünk azt a körülményt, hogy akár a valóságban, akár egy elbeszélés folyamán kivel hajlandó inkább azonosítani magát? A megcsalt férjjel-e, vagy a csalóval? Dózsa Györggyel-e, vagy azokkal, akik tüzes trónjára tették? S bár, mondom, személye válogatja – az ilyesminek sokféle variánsa lehetséges az emberi lelkekben, egy dolog felől azonban körülbelül biztosak lehetünk: hogy a naiv elbeszélések intrikusával, egy Jágóval vagy Heep Uriással ép lélek aligha lesz hajlandó együttérezni. S ezt a megállapításunkat vizsgálódásaink sarkpontjának tekinthetjük

Én is ezt tekintem vizsgálódásom sarkpontjának. Ezért térek vissza rá újra és újra:

Börcsök Mária írta:
Othello nem azért fojtja meg Desdemonát, mert ő maga olyan ártatlan, nemes jellem. Valamikor ő is udvarolt Jágó feleségének, ám Jágó a megfojtásnál sokkal rokonszenvesebb módot talált a bosszúra: megmutatta, milyen nagy különbség, ha mi szeretjük mások feleségét, vagy a miénket szereti valaki.

Fölfoghatatlan. Valami egészen döbbenetes zagyvaság.
Az óvodások is tudják: Shakespeare-nél Othello szerelemféltésből (legrosszabb esetben is féltékenységből), vagyis elmebetegen gyilkol. Megöli a nejét, majd megöli magát is. És ezt Börcsök Mária költő, esszéista, irodalomtanár, egyetemi rektor szimpla bosszúnak minősíti. Csak nem eléggé rokonszenves bosszúnak. Szimpatikus persze, ám van rokonszenvesebb bosszú is. Nevezetesen, amit Jágó művel.

Börcsök Mária azt állítja, hogy Jágó azért követi el bűntettek sorozatát, olykor még egy orvgyilkost is megszégyenítő módon (például Cassiót hátulról döfi meg, majd a vérben fetrengő, védekezésképtelen, segítségért kiáltozó Rodrigót is leszúrja), mert Othello „udvarolt” a feleségének. Ez a motiváció. Ezt állítja Börcsök Mária. Illetve még azt, hogy Jágó bosszúja rokonszenves. Mintha nem volna magánál ez az irodalomtanár. Mintha nem tudná, hogy Jágó gyanakvása alaptalanabb, mint az, hogy éppen ő volt reménytelenül szerelmes Othello feleségébe (Cinthio). Ha tehát Börcsök Mária szimpla gyanú alapján ítél, miért nem említi meg az összes számba jöhető föltételezést? Miért?
Miért csak a legképtelenebbről beszél? Tessék elhinni: nincs akkora marha ember sehol a Föld kerekén, aki azért követ el gyalázatos sorozatgyilkosságot, mert „valaki” valaha „udvarolt” a feleségének!

Börcsök Mária írta:
Jágó.. megmutatta, milyen nagy különbség, ha mi szeretjük mások feleségét, vagy a miénket szereti valaki.

Kérem, a helyzet az, hogy az én feleségemnek is sokszor udvaroltak (lehet, hogy ma is teszik, nem tudok róla), sőt az egyik ismerősünk kifejezetten ostromolta a nejemet. És amire én mindig büszke voltam. Arra pedig, hogy senki se tudta elcsábítani tőlem, különösen büszke voltam (vagyok). Nem a feleségemre, hanem magamra! Mármost miért éppen szegény Othello volna nálam nagyobb barom?
Egyébként Shakespeare minden okos egyetemi rektor szájába rágja: Othello nem azért öl, mert „valaki szereti” Desdemonát, hanem azért, mert azt hiszi, hogy a felesége szeret valaki mást.
Ha Börcsök Mária pénztárcáját el akarja lopni egy zsebes a metrón, akkor a tudós irodalmár a pénztárcát jelenti föl a rendőrségen?

Börcsök Mária írta:
… megmutatta, milyen nagy különbség, ha mi szeretjük mások feleségét, vagy a miénket szereti valaki.

Mi az a nagy különbség? Magyarázzák már el nekem!
Ha van különbség, akkor az éppen fordítva áll. Szereti valaki a feleségemet? Na és?!
Sokkal kellemetlenebb, de minimum problematikus, ha én szeretem más feleségét. Még akkor is, ha a nő is szeret engem. Volt benne részem, nem kívánom vissza a szituációt.

Ismételten kérdezem: mennyiben indokolt ártatlan embereket megölni (megöletni egymással) egy föltételezett „udvarlás” miatt? Mi ebben a rokonszenves?

Börcsök Mária vajon miért hallgatja el a tényt: Othello nem Jágót léptette elő hadnaggyá? Miként tény az is, hogy Jágó maga vallja meg: méltánytalannak érzett mellőzöttsége miatt gyűlöli Othellót. Nem kevésbé Cassiót, akit nem átallott a sötétben hátba döfni. Vitézül, rokonszenvesen.
Vagy ahogyan manapság mondják: nyereségvágyból, aljas indokból, előre kitervelten.

JAGO.

Ezt ugyancsak tűzbe hoztam.
Már most: hogy Cassiot az ölje meg,
Vagy Cassio ezt, vagy mindketten egymást,
Mind egyaránt jó. Rodrigo ha él:
Tőlem teljes kárpótlást követel
Az ékszer- s aranyért, mit Desdemona
Számára átvevék. Nem volna jó.
Ha Cassio marad meg: ő naponként
Egy-egy szépséget tűntet ellenembe,
Mi engemet rúttá tesz; s még a mór
Kiadhat. Innen veszély fenyeget.
Haljon meg! Úgy lesz…

Kérdezem: mi ebben a rokonszenves?

Börcsök Mária írta:
Ha színésznő lennék egy szerepálmom volna: Gertrudis.

Miért nem Jágó?

Tudniillik lényegi ponton mutatkozik megejtő hasonlóság, sőt azonosság Gertrudis és Othello között. Mindketten idegenek („másodrendű állampolgárok”) környezetükben, mindketten azért küszködnek, hogy származásuk ellenére elfogadják őket az emberek, méltó módon ismerjék el érdemeiket. Ráadásul az egyik még négerként is, a másik még nőként is frusztrált.
És Börcsök Máriának kettejük közül csak Gertrudis rokonszenves.
Miért? Hát pontosan azért! Merthogy Jágó is rokonszenves Börcsök Máriának.
Otehello nem intrikus – nem rokonszenves. Gertrudis intrikus – rokonszenves. És persze nő.

Füst Milán írta:
… egy dolog felől …körülbelül biztosak lehetünk: hogy a naiv elbeszélések intrikusával, egy Jágóval vagy Heep Uriással ép lélek aligha lesz hajlandó együttérezni.

Igen. Ép lélek aligha.
Kérdezem: ép lélek mondhat-e, írhat-e ilyet:

Börcsök Mária írta:
Hogy ha nem is [Gertrudis] találta ki Melinda elcsábítását… szíve mélyén akarta, hogy ez a mintaasszony szerelmi bonyodalomba keveredjék. Örült volna neki, ahogy én örültem, amikor egyik barátnőmet… abortuszügy miatt eltanácsolták az iskolából.

Füst Milánnak igaza van szerintem. Ép lélek nem örül a barátnője tragédiájának. Semminő okból, semmilyen körülmények között! Ép lélek nem örül senki tragédiájának. Ép lélek nem tervez, nem szervez gyilkosságsorozatot ártatlan emberek megölésére. Még rokonszenvesen sem.

Örülhetünk-e mások megaláztatásának? Örülhet-e a nő egy másik nő „abortuszügyének”?

Örülhet. Csak előtte áldoznia kell a templomban. Istentiszteletre kell járnia, misét kell hallgatnia. Vagyis erkölcsi tettet kell végbevinnie.

Börcsök Mária írta:
[A Kádár-rezsimben] az istentiszteletre járást nem nézték jó szemmel, a hit megvallása, a vallásgyakorlás mégis erkölcsi tett volt… Én diákkoromban – az agresszív ateizmus hatására – nagyon vallásos voltam. Tanítás előtt misét hallgattam és áldoztam.

Hát nem is tudom…
József Attila erkölcstelen. Othello erkölcstelen. A Férfi-Nagyúr erkölcstelen. Egyedül az intrikus Gertrudis a szerepálom, a sunyi-sorozatgyilkos a rokonszenves. Aki szintén megölte a nejét, csakhogy nem akkor nevezte „semmi asszonynak”, amikor – állítólag – Othello udvarolt néki, hanem amikor Emilia leleplezte a férjét, amikor helyette is megvallotta az elkövetett galádságok tömkelegét. Azt mondta a szimpi Jágó: „semmi asszony”. És ledöfte.

Rokonszenves ember az ilyen. Rokonszenvesen állt bosszút: szinte mindenkit megölt-megöletett, összeugrasztott mindenkit mindenkivel.
Rokonszenves ember.
No meg persze az az irodalomtanár is rokonszenves, aki tanítás előtt misét hallgatott ájtatos képpel, majd tanítás után annak örült, hogy a barátnőjét abortuszügy miatt kicsapták az iskolából.

Hát nem tudom… Ha ez a vallásos erkölcs, ha ez a keresztényi szeretet, akkor én inkább maradnék agresszív ateista életem végéig. Illetve még azután is, ha tehetem.
Ha a Börcsök Máriák a mennyországba jutnak végül, akkor én inkább a pokolba váltanék jegyet. Nem szívesen találkoznék velük a túlvilágon is, merthogy ott már nem fogok fórumozni, kiszolgáltatottan állanék a rokonszenvük előtt. Legyen tehát inkább a pirító lángnyelv, a kondér, nyársak, forró szurok… e börcsöki fényesség helyett legyen inkább az örök setétség!
Vagyok annyira egoista, hogy ezt kívánom magamnak teljes szívemből, lelkemből…

.
Vissza az elejére
Felhasználó profiljának megtekintése Privát üzenet küldése
feketeszív
#5





Csatlakozott: 2005.01.29. Szombat 10:04
Hozzászólások: 95
HozzászólásElküldve: 2008, Júl. 03, 20:43    Hozzászólás témája: Hozzászólás az előzmény idézésével

Mottó: „szánalmas dolog, ha egy nő
nyugdíjas korba érve
saját fenekét mondhatja az életművének
”.




Börcsök Mária írta:
… Katona épp azt akarja felmutatni, milyen kellemetlen dolog a női ambíció, és csak abban van, akiből a báj, a sex appeal hiányzik.

Kinek kellemetlen?
Mondhatnám, számomra közömbös dolog a „női ambíció”, mert sok mindenről tudnék írni, nem kell hozzá Börcsök Mária, ám az a teljes igazság, hogy a választható témák között ez a legkellemesebb: Börcsök féktelen „női ambíciója”. Immár hónapok óta szinte napi szórakozásommá vált. Kellemes szórakozássá. Persze az is igaz, kell hozzá némi kritikai véna, a hullaboncolókat jellemző sajátos perverzió, ami pedig bennem megvan. Egyebek közt ezért tetszik Az istenek halnak, az ember él című József Attila-pamflet is.

Börcsök Mária oszposz kétfajta embernek képes kellemes perceket szerezni intellektuális ambíciójával. Az egyik én vagyok (mint fajta), a másik pedig az, aki komolyan veszi őt:

Idézet:
Kaptam egyszer egy olvasói levelet, melynek írója igen felháborodott, mert egy cikkben kiálltam a válás mellett., ha már a házasság örömtelenné vált, zátonyra futott. „Az én házasságom is örömtelenné vált, de azért nem hagynám el az uramat. A rózsefűzért szoktam imádkozni, amíg kielégül, és ezt javasolnám más asszonynak is”…

Pontosan erről van szó. Itt a másik Mari néni beszél. Börcsök Mária standard olvasója. Zsák a foltján. Néki szintén van véleménye a témáról. Tudása nincs, de véleménye van. Mert véleménye mindenkinek lehet. Arról például, hogy miként van ez a nőkkel, a férfiakkal, a válással, a kielégüléssel... És hogy miért? Hát mert az egyik néni így tapasztalta meg, a másik pedig úgy tapasztalta meg. Akik aztán jól elvitatkozgatnak egymással. Az egyik a válást javasolja, a másik a rózsafűzért. Az egyik nem válna el az urától, a másik meg abból következtet az általános igazságra, hogy valamely ifjú simogató-rajongó dorombolt-e a fülébe vacsorázás közben valami furcsát a hozzá hasonszőrű „vén marhákról”, vagy nem dorombolt.

Tehát végső soron a nép egyszerű olvasója is kellemesnek tartja Börcsök Mária „női ambícióját”, mert ha nem volna számára kellemes (kellemesen dühítő), akkor nem olvasná az újságban.
És ami a legfontosabb: engem is szórakoztat a dolog. Mi kéne még?

Kérdezem tehát: honnan tudható irodalmilag, hogy Katona a „női ambíció kellemetlenségét akarja fölmutatni”? Honnan lett ez kiolvasva feminin szemességgel?
Tiborc ugyanis nem a nőket szapulja, hanem a „szép lovon ficánkolódó jó merániakat” plusz a zsidókat. Őket persze visszafogottabban. Tiborc nyilván MDF-es volt, mert szerinte a zsidókat „tán nem is lehetne népnyúzóknak nevezni” (sajátos okból), vesd össze Dávid Ibolya diszkrét metamorfózisával.

Kérdezem tehát: mi köze mindehhez a „női ambíciónak”?

Tiborc szociológiai elemzése mellett a drámai konfliktus másik fő forrása Ottó szexuális ambíciója, ezzel együtt Biberach egzisztenciális ambíciója (Ott van a haza, / Hol a haszon), illetve Bánk férfiúi sértettsége, ám amely inkább Melinda női „ambíciójával” volna kapcsolatos, ha úgy lett volna, Katona szerint viszont Melinda Ottót nemigen ambicionálta.

Ne röstelljük, mondjuk ki kereken: Börcsök Mária, a „szenvedélyes igazságkereső” itt is arcátlanul hamisítja az igazságot. Megkeresi szenvedélyesen, majd meghamisítja szenvedélyesen. Így feminin a játék.

Idézet:
Gertrudis… Hiába ül királyi trónon, hiába ész, ambíció, tehetség – koronával a fején se előzheti meg rangsorban soha a Férfi-Nagyurat! …
„Asszonynak engedelmeskedni nem tudok” – hörögnek körülötte a férfiak.
Hogyan is tudnának? Még ma is, mikor már nemzedékek nőttek föl koedukációs osztályokban, mikor a férfi úgy-ahogy kezdi megszokni, hogy tanára, főnöke, parancsnoka asszony, még ma is nagyon nagy tapintatot kíván a nőtől a vezetés.

Hazugság. Hamisítás! Nem „hörögnek” Gertrudis körül a férfiak, sőt ellenkezőleg! Sőt többszörösen ellenkezőleg!
Először is: egyedül Petúr hörög. Miközben a „békétlenkedőket” percen a királyné mellé állítja Bánk, és Petúr sem a feminizmus ellen hörög, hanem a király ellen. Teccik tudni ezt az irodalomtanár néninek? Merthogy Petúr szerint a nagyon balfasz királyt egy koncepciótlan, csak rabolni képes, parancsolgatni vágyó, szimpla bula (Gertrudis) a farkánál fogva vezeti. Ugyanez katona szavaival:

PETUR
Görög, gubás, bojér, olasz,
Német, zsidó, nekem mihelyst fejét
A korona díszesiti, mindegy az,
Mert szent előttem a királyom, és az
Asszonyt becsűlöm – ah, de mégis annak
Én engedelmeskedni nem tudok,
Nem, nem tudok, mint Endre a királyunk! –

Egy franciásan graciőz Petúr így mondaná: cherche la femme! És ezt opponálja Bánk. Ő ugyanis érti, miről van szó, nyilván mert figyelmesebben olvasta Katona drámáját. Ha viszont valaki (egyetemi rektor lévén) még mindig nem tudná, hogy Petúr itt nem macsó hímsoviniszta (a mocskos férfiállatja), nem az asszonyt, hanem a „béna kacsaként” hápogó Endre királyt kárhoztatja, annak következik a szájbarágás. Bánk tudniillik dialektikusan fogja föl a problémát, szerinte a királyné megölése királygyilkosság is egyben:

BÁNK
És így hazátok elbúsultjait
Játszani akarjátok s királytokat
Úgy tenni a királyi székre, hogy
Gertrúdis estén szíve megrepedjen?
Fájdalmiban megölni érzeményit,
Hogy társitoknak könnyeit soha
Se lássa többé, – egyszersmind szeretni
Is, ölni is szándékoztok; mivel
Gertrúdis éppen a király maga!

PETUR
Ne élne vissza hát azzal s ne kapna
Vasas marokkal a magyar javak
Közé; mivel részemről én bizonnyal
Orrára kész vagyok koppintani.

(Tehát Petúr nem azért akar koppintani, mert Gertrudis nő, hanem mert visszaél a hatalommal.)

BÉKÉTLENEK
Mi is!

BÁNK
De ő azért mégis csak az marad.

PETUR
No nekem ugyan nem az! ha egyszer ő
Rabló, királyném is megszűnne lenni
Ezt esküszöm, míg Endre élni fog.
Meg kell erősítenie régi (szent
Első királyunktól kitett) szabadság-
Beli jussainkat; vagy ha megmutatja,
Hogy a hazám boldogságán segít
Ezen szabadság eltörlése – egy szót
Se szólok
: ámde míg ez a szokás,
E század, Árpád vére, a magyar
Érzés, magyar javak virágzanak,
Mindaddig azt fogom kiáltani; üsd az
Orrát, magyar, ki bántja a tied'!

Teljesen világos: Petúr alternatívában gondolkodik: vagy eltöröltetik az ősi rend, vagy koppint. Petúr egyértelműen királynéjának tekinti az asszonyt, s csakis akkor nem lesz számára az, ha továbbra is „rabol”. Petúr abban az esetben, ha módosítják a bullát, „egy szót se szól”, lehet idegen, lehet asszony a király, ám amíg Árpád-házi Endre a fölkent uralkodó, addig viselkedjék úgy a királyné, ahogyan azt az alkotmány előírja. Ezt „hörgi” Katona szerint a legradikálisabban hímsoviniszta Férfi-Nagyúr. Méghozzá tényszerűen.

Miközben Gertrudis hatalmat akar, parancsolgatni szeretne, ám politikai koncepciója nincs. A dráma egyik kulcsmondata: Ő csordaszámra tartja gyülevész / Szolgáit! Mely szolgahad a királyné privát, feminin hatalmaskodását hivatott garantálni.

Ez volna a „női ambíció”?

Amikor valaki egy idegen országban, idegenek közt az övéivel igyekszik körülvenni magát, az nem az intellektuális becsvágy bizonyítéka.
Ismétlem: Katona Gertrudis valódi ambícióját akkor „mutatná fel”, ha leírná, hogy mi a királyné alternatív elképzelése az uralmi szisztémáról, a társadalmi berendezkedésről, a külpolitikáról stb.
Ám ezen fölösleges férfihívságokról még Tiborc is többet beszél a drámában.

Katona azt „mutatja föl” feminista olvasójának, hogy a „női becsvágy” maximum harmadrendű tünemény. Nem kellemetlen, hanem silány. Kizárólag a „táncmulatságokra”, „lakomákra”, „keresztelőkre” terjed ki az érvénye (Tiborc), illetve csak az udvaron belül, főként a hálószobák környékén matat nyirkos tenyerével.

Hol „mutatja föl” Katona, hogy Gertrudis különb politikus akár a királynál, akár Bánknál, akár Petúrnál? Gertrudis legitim országlásának több hasznát venné a magyarság? Börcsök szerint igen, csak hát a Férfi-Nagyurak ugyebár… Amit viszont nem tud a szerző bebizonyítani. Sőt ellenkezőleg.

Börcsök Mária írta:
Gertrudis… Önpusztítóan szenvedélyes… Halálát is a Bánkéval vetekedő indulat okozza. Forr benne a tehetetlenség, a megalázottság dühe.

Kérdezem: mennyiben különb politikus Gertrudis Bánknál? Ha maga Börcsök Mária írja le, hogy lényegében véve ugyanolyan. Hol az a híres női-államférfiúi bölcsesség? Gertrudis „önpusztítóan szenvedélyes”, „dühös” királya lett volna a hazának? Akiben „forr a tehetetlenség”? Jó, de minek? Volt olyanból elég.
Nem baj, hogy alkalmatlan valaki, csak pinája legyen? Csupán ennyit tud a feminizmus? Édeskevés ez, gyerekek.

Gertrudis Tiborc és Petúr szerint pusztította az országot, Börcsök szerint pusztította önmagát. Igen. És? A pusztításon kívül mit csinált még, mit alkotott az ő országló „női ambíciójával”? Mit alkotott volna? Mi az konkrétan, aminek a kiteljesítésében gátolták a Férfi-Nagyurak? „Nőiségének”, női identitásának kiteljesítésében?
Elfogadom, lehet, hogy Gertrudisnak volt politikai koncepciója, ám ami teljességgel ismeretlen. Míg Börcsök határozottan állítja, hogy Katona fölmutatta a koncepciót. Nem igaz, merthogy a becsvágy csakis konkrét elgondolásokon, alkotó ötleteken alapulhat, ti. a koncepciótlan ambíció pontosan az, amiről Tiborc és Petúr beszél: rablás, esztelen dorbézolás. Szóval akár így, akár úgy, marad a kérdés: mi igazolja Börcsök Mária állítását? Hol van a drámában fölmutatva Gertrudis nőileg ambicionált politikai elképzelése, vezetői alkalmassága?

Egyébként a „női ambíció” szóösszetétel freudi elszólás. A szerző nyilván a nő politikai, uralkodói ambíciójára, esetleg az ambiciózus nőre gondol (ha gondol egyáltalán valamire), s e szemantikai balfogásával, vicces módon, pontosan a „női ambíció” lényegére világít rá, miszerint a nő úgy ambicionálja például a publicisztikát, hogy egyáltalán nem tud fogalmazni. Ez a „női ambíció”. Ami persze kellemetlen dolog, mert ha valaki szól emiatt, akkor az élből hímsoviniszta. Ez a „női ambíció”. Más értelme egyszerűen nincsen. Vagyis a „női ambíció” jelzős szerkezet vicsorgó ostobaságot jelent magyarul.

Börcsök Mária írta:
Gertrudis… Hiába ül királyi trónon, hiába ész, ambíció, tehetség – koronával a fején se előzheti meg rangsorban soha a Férfi-Nagyurat.

Ez volna a „női ambíció”? Rangsorban megelőzni a Férfi-Nagyurat? Jó, de mi az előzés tartalma?
Maga Börcsök bizonyítja (noha nem akarná ő szegénykém, csak mellényúlt megint), hogy a nőben nincsen intellektuális tartalom, gondolata egy szál se, csupán előzni akar l’art pour l’art. Mindegyre a férfinagyurak elé tolakodni. Vagyis így már világossá válik a „női emancipáció” feminista fölfogása: a női emancipáció az üres „női ambícióval”, a feminin tolakodással azonos.

Míg az épeszű fölfogás szerint nem az a döntő kérdés, hogy hol van a rangsorban a nő (a férfi) általában, hanem hogy a maga helyén mire, milyen teljesítményre képes valamely konkrét ember, méghozzá nemétől, származásától, vallási, szexuális identitásától teljesen függetlenül. Ezt hörgi békétlenkedve Petúr is.
Amennyiben Gertrudis jobb politikus, akkor legyen Gertrudis a király(nő), hörgi békétlenkedve Petúr, és persze magam is ezt hörögném, ha volna beleszólásom: legyen Gertrudis a király!
De hol a biztosíték arra, hogy higgadt, megfontolt, bölcs országvezető lehet az, aki még a feminista propozíció szerint is egy „dühödt”, „önpusztítóan szenvedélyes” hisztérika? Milyen diplomata az, aki vita, érdekegyeztetés közben már a harmadik mondat után előkapja a konyhakést? Még a fakanál sem elég néki. Kétségtelen, hithű feminista vált volna belőle, ámde késsel hadonászva lehet-e országot irányítani?

Van erre a kérdésekre „női ambícióból” fakadó válasz?
Szívesen elolvasnám.

Börcsök Mária írta:
… Katona épp azt akarja felmutatni, milyen kellemetlen dolog a női ambíció, és csak abban van, akiből a báj, a sex appeal hiányzik.

Szegény Török Monika pedig mindezt úgy „magyarázta” el a tévében, hogy közben megmutatta az országnak a fél valagát. Akkor éppen nem kék, hanem tudatosan csíkos-színes harisnyában, vagyis az ő szexepiles segge volt a demonstráció az ő feminista szövegéhez, amely pedig szó szerint így hangzott: „tévhit, hogy a feminista csúnya, lenőtt hajú, középkorú nő”.

Hát igen. Börcsökkel szólván: van ebben báj, van benne sex appeal.

Őszinte leszek: nékem Török Monika érvei jobban tetszettek. Az ő feneke ugyanis még nem nyugdíjas korú. Igaz, szépen kidomborodott már a bakfiskorból, de legalább bájosan erotikus fuszekliban jelezte a feminista sarkigazságot: a „női ambíció” igen kellemetlen dolog.
Szexepilesen kellemetlen.

És ha már itt tartunk, hadd dicsekedjek! Nekem is van ám szép kis szexepilem, Börcsök Mária meg is tekintheti, ha akarja. Jöjjön el a budakalászi bányató nudista partjára, és ott még meg is simogathatja a szexepilemet. Semmit nem ér el vele, illetve annyit körülbelül, mint amennyit egy kávéházi kézsimogatás ér, na de hát nem is a kimerevített végeredményben, hanem annak illúziójában rejlik a lényeg. Illúzió az egész világ, s illúzió benne minden simogatás. Ha a fiatal rajongó simogatja a néniét, az is, ha a néni simogatja reménykedve a bácsiét, az is.
Persze a reszketeg simogatásokban is lehet báj. Sőt, íme, költői báj is lehet!

Börcsök Mária írta:
Kéz a kézben lefelé ballagó, egymást holtig imádó öreg párról alig szól vers. És ami szól – a John Anderson – szerepvers. A költő nem a saját érzelmeit énekli benne. Robert Burns egyébként harminchat éves korában meghalt, és viszonylag rövid életét igyekezett feleségétől távol tölteni. Tehát az együttöregedés szépségeiről nem szerezhetett tapasztalatot.

Magyarán: az ember öregen már nemigen szeretheti a párját, merthogy kevés vers igazolja a „kéz a kézben ballagás” valóságát, és azok közül is a leghíresebb költemény kamu.

Na most, elképzelhető, hogy Börcsök Mária nem óhajtja megtekinteni az én hercig szexepilemet, illetve nem akarná azt megtapintani egy kicsit sem, amin nagyon csodálkoznék, mert ha látná, megőrülne érte, de tegyük föl, nem akarná. Akkor is azt mondom, indítványozom: találkozzunk máshol! Randizzunk, mondjuk, a margitszigeti lugasok árnyas hűvösében, ahol „kéz a kézben” sétálhatnánk, mint „lefelé ballagó két öreg”, és ahol én (ballagás közben) hosszan mesélnék Börcsök Máriának József Attiláról. Elmesélném például, hogy a költő huszonnyolc éves korában megpillantott egy vizespoharat. Par excellence. És látott azon egy kezet, a kézen pedig volt valami „finom erezet”. És kész. Ennyi. Ezt látta a költő. Majd fogta a cerkáit, kérném szépen, az egyik kezében a fitosat, kérném szépen, a másikban a grafitosat, kiballagott azokkal a csillámló sziklafalra (éppen volt egy a közelben), ráült a sziklára ügyesen (már, hogy kijöjjön belőle a líra), és a grafitos cerkájával írni kezdett. Nota bene megírta vele a világirodalom egyik legbámulatosabb szerelmes versét. És hogy közben mit csinált a fitossal? Nem tudom. Magánügy. Nem tudom, és nem is röstellem, mert hiszen maga Börcsök Mária sem tud mindent:

Idézet:
Nem tudom egyébként, hogy a Martin Mártához fűződő szerelemnek van-e „története”.

Van. Az imént vázoltam. Annyi a történet, amennyit írtam róla. Egy pillantás a pohárra. Aztán pedig, ha Börcsök Mária irodalomtanár néni (és egyetemi rektor) valóban megfogná vénülő kezemet, s ha netán őrizné is vénülő szememet, még azt is elmesélném néki a sétányon andalogva, hogy Marton Mártát nem Martin Mártának hívják (esetleg a Belvárosi Gondolat kiadásában). Illetve mesélnék még néked, Börcsök Mária, szívem, párja, arról is, hogy miként keletkezik a „szerepvers”. Valamely Burns-költemény például. Elmesélném, hogy az ELTE-nek van egy internetes kiadványa, melyen az irodalomról sok-sok okosságot olvashatnak az irodalom iránt érdeklődő irodalomtanárok. Ha a Közép-európai Egyetem rektori kiadványai közt találtam volna hasonlót, akkor abból idéznék természetesen, de nem találtam, így jobb híján marad az ELTE elemzése:

Idézet:
József Attila - a tiszta költészet eszménye és Croce szellemében – nemcsak a valóság tükrözését utasítja el, hanem azt is, hogy a művészet érzelem vagy pszichológia lenne (ezeket csak felhasználja a költő) s radikálisan szembeállítja a tudománnyal. Az emberi tudat (az ő megfogalmazásában: a „szellemiség”) három formáját különbözteti meg. A szemlélet (intuició) közvetlenül irányul a valóságra, ezért csak részeit ragadja meg, nem képes a valóság teljességének belátására. A szemlélet passzív: „történés”, azaz nem alkotja, csupán felfogja az adott alakzatot; mint József Attila írja, „határtalan végesség” jellemzi. A másik két tudati forma, a fogalom és az ihlet nem passzív, mint a szemlélet, hanem aktív: „cselekvés”, nem történés. A fogalom (spekuláció) közvetve irányul a valóságra, elvonatkoztat tőle, „megtagadja”, hogy megalkossa az igazságot: „A fogalom gyilkosság, aminthogy meg is öli a valóságot, hogy örökségéhez jusson az igazság! ” Érvényessége nincs korlátozva sem térben, sem időben; képes a valóság (nem szemléleti) teljességét megragadni és a végtelenig kitolni saját határait - tehát „időtlen örökkévalóság” jellemzi.

Ezzel szemben az ihlet (a művészet) – mint már szó volt róla - nem tagadja, hanem maga mögé utasítja a valóságot: „a valóság teljes fogyatkozása egyetlen valóságelemre”, amit teljes valóságnyivá növeszt és a többi részt eltakarja; a művészet „határolt végtelenség”. Tehát lényeges vonása a szemléletiség (ezért lefordíthatatlan – szemben az általános fogalommal), ugyanakkor túlmutat a szemléleten, arra képes, amire az nem: teljes valóságot felmutatni, kitölteni a világhiányt. A művészet szemléletileg tesz hozzáférhetővé társadalmi és egyetemes érvényű jelentéseket, tartalmakat…
(Forrás: http://magyar-irodalom.elte.hu.....palyaf.htm )

Nem tudom, ki fogalmazta ezt a szöveget (nem jelölik a honlapon), de nagyon szívesen gratulálnék a szerzőnek, mert világosan, pontosan összefoglalja, leírja, amit József Attila a művészet keletkezéséről állít. Mindegy, az a lényeg, hogy én híven szorongatnám Börcsök Mária nyugdíjas kiskezét a lugasban, és mivel nem csak szexepiles feminista ő, hanem irodalomtanár, sőt egyetemi rektor is, lefordítanám néki (a belvárosi entellektüelek primitív nyelvére) József Attilát.

Arról van szó tudniillik, hogy a verset nem a költő írja, nem is pusztán a művész érzelmei, gondolatai, tapasztalatai diktálják, hanem az ihlet. Ami pedig nem egyéb, mint a „dolog előtti vagy alkotó lényeg” lírai megtestesülése. Mert az ihlet a dolognak nem a tükre, hanem a valóság megalkotója.
A „dolog előtti lényeg” azt jelenti József Attilánál, hogy a valóság még nem is létezik, ám a költő – „ihleti szellemisége” révén – már ismeri annak lényegét. És amiből megírja, megalkotja a valóságot. Ezt nevezzük „A műalkotásnak”.
Vagyis így írhat hiteles verset a huszonegynéhány éves Burns is az öregségről. Az öregséget (mint valóságot) nem ismeri az alkotó (nincs arról „szerzett tapasztalata”), ám az öregséget (mint lényeget) ismeri, ti. ezért ő a költő, aki megalkotja az öregséget, mint abszolútumot. Megalkotja a totális valóságot, a „határolt végtelenséget”. Miként az ELTE honlapján olvasható: „kitölti a világhiányt”: „megalkotom szerelmemet, égitesten a lábam”.

Mindebből pedig az következik értelemszerűen, hogy a szeretetben való együttöregedés létező valóság, higgyenek arról a kezüket ifjú rajongókkal simogattató matrónák bármit is a kávéházakban. Ha egyszer Burns leírta, hogy van olyan, akkor van olyan. „Határolt végtelenségből” ugyanis csak egy létezik. Mégpedig mindig az az egy. Hol Burns verse, hol valaki másé. A költészet nem mennyiségi kategória, nem olyan, mint a feministák „csiklói orgazmusa”, amelyből mennél több adódik, annál autentikusabb.

Mármost, ha mindez nem érdekli Börcsök Máriát, mert láthatóan nemigen érdekli, akkor – ismétlem – nagyon szívesen mesélek néki a kicsi szexepilemről is. Ahogyan kívánja. Huncutul bájos-bojtos szexepil az enyém, fényképet nem tudok róla mutatni, de elég szofisztikált vagyok ahhoz, hogy képiesítsem a dolog lényegét.

.
Vissza az elejére
Felhasználó profiljának megtekintése Privát üzenet küldése
feketeszív
#4





Csatlakozott: 2005.01.29. Szombat 10:04
Hozzászólások: 95
HozzászólásElküldve: 2008, Júl. 02, 20:40    Hozzászólás témája: Hozzászólás az előzmény idézésével

Mottó: „szánalmas dolog, ha egy nő
nyugdíjas korba érve
saját fenekét mondhatja az életművének
”.



Börcsök Mária írta:
Gertrudis… Ezért akar szüntelen bizonyítani, ami az emancipáció igen kellemetlen „gyermekbetegsége”.

Őszinte leszek: én is olvastam a Bánk bánt, s elképzelni nem tudom, honnan veszi Börcsök Mária, hogy Gertrudis „szüntelen bizonyítani akar”. Olvassa ezt a fórumot Börcsök néni valamely „fiatal rajongója”? Ha igen, jelölje már meg a szövegforrást!
Egyébként a szerző sem tudja, konkrétan mire hivatkozik, hiszen feminista vélekedését így hömbörgeti tovább:

Idézet:
De végtére is Katona épp azt akarja felmutatni, milyen kellemetlen dolog a női ambíció, és csak abban van, akiből a báj, a sex appeal hiányzik.

Először is: Gertrudis nem akar „bizonyítani”. Sőt még Börcsök Mária sem bizonyítani, hanem csupán bizonygatni igyekszik. Nem ugyanaz.
Gertrudis nem bizonyítani akar, hanem a hatalmat akarja. Valódi hatalmat: „országok felett megállni”.
Másodszor: hogyan jön ide a báj és a sex appeal?
Katona mindezt kb. úgy „akarja fölmutatni”, mint ahogy József Attila megcsalta Vágó Mártát Szántó Judittal. Azt a Vágó Mártát, aki ugyebár kegyeskedett a költőt börcsöki módon „viszontszeretni”. Ez a Vágó Márta vinnyogott még öregasszonykorában is, hogy őtet, hogy jaj, hogy mennyire megcsalták azzal a „Judit nevű” nővel.
Mondom, körülbelül így igaz az is, hogy Katona hímsovinizmust mutogat a drámában, és ennyire igaz általában minden, amit az ambiciózus Szolón asszony állít a könyvében.

Börcsök Mária írta:
Gertrudis… Önpusztítóan szenvedélyes… Halálát is a Bánkéval vetekedő indulat okozza. Forr benne a tehetetlenség, a megalázottság dühe. Hiába ül királyi trónon, hiába ész, ambíció, tehetség – koronával a fején se előzheti meg rangsorban soha a Férfi-Nagyurat!

Itt ugye a kávéházi Lükurgosz asszony erősen keveri a királyné fogalmát a királynő fogalmával. Gertrudis ugyanis nem „ült királyi trónon”. Csak szeretett volna ráülni. Erről szól a dráma.

Idézet:
Gertrudis… Keserű kifakadása, hogy miért nem lehet Szolón, Lükurgosz asszony, éppen olyan igazságtalanság ellen lázad, mint Tiborc panasza.

Gertrudis pontosan tudta, hogy nem a királyi trónon, hanem mellette foglal helyet. A királynénak ugyanis ott a helye. Ő ezt tudta, s ami egy Lükurgosz asszonnyal szemben minimális tudásbeli elvárás. Gertrudis tudta: nem azért nem lehet a magyarok királya, mert nő, mert nem előzheti meg a Férfi-Nagyurat, hanem egészen más okból. És Katona sem akarta elhitetni senkivel ennek az ellenkezőjét.
Az író nem feministaként ábrázolja Gertrudist, hanem becsvágyó idegenként.
Gertrudisnak alapvetően hatalmi ambíciói vannak. Pontosabban hatalmaskodási ambíciói, mert a politikai elképzeléseiről nem tudunk semmit. A hatalomnak rendeli alá mindenét: (kvázi) intellektusát, különféle ismereteit, tudását.

Gertrudis tudja: a lükurgoszi filozófia értelmében a bán a király helyettese, nem pedig a királyné, s ezt még egy belvárosi Szolón asszony is tudhatná, vagyis értelmetlen dolog idehabarni a feminizmust. Sőt Gertrudis azt is tudja, hogy a király nem Férfi-Nagyurak, hanem „országok felett” uralkodik. Ezt is csak Börcsök Mária nem tudja.
Nem tudja, hogy a királyné nincs a politikai „rangsorban”. Más a funkciója. Debreczeni József örökbecsű szavaival: „nem osztottak néki lapot”. Gertrudis ennek dacára de facto „megelőzi” például a Tiborc nevű férfi-nagyurat. Ami pedig a drámából is jól kiolvasható.
Csak egyetlen példa arra, hogy Gertrudis nem nyüszítő feminista (mint amilyennek Börcsök szeretné láttatni), így szól a testvéréhez, miközben fékezhetetlenül árad női lelkéből a királyi kevélység:

GERTRUDIS
Ottó, no jőjj! látod, leereszkedek
S magam jövök hozzád: de mondhatom
Neked, hogy ez ma udvaromban az
Ily esztelenkedések közt utolsó
Fog lenni; mert azért, hogy a király
Után való bánatjaimat kiverjem
Fejemből, avagy téged hercegem
Örvendezőbbé tégyelek - soha
Jobbágyaim kedvéért nem áldozom fel! –


Vagyis a királyné „leereszkedik”. Pontosan tudja, hogy a Férfi-Herceg csak a jobbágya, és ezt nem is habozik tudtul adni, nyomatékosítani. Vesd össze:

Börcsök Mária írta:
Bánk, illetve Katona idejében férfi nem volt bajtársi, munkatársi viszonyban asszonyszeméllyel, alárendeltségről nem is beszélve…

Tényleg? Ugyanazt a művet olvastuk? Tiborc akkor mije a királynénak, ha nem alárendeltje?

Gertrudis nem bizonyítani akart, hanem a hatalom kellett néki, igazi hatalom. Függetlenül a nemétől, a nemiségétől. Ezen törekvésének rendelte alá intellektuális képességeit, tudását csakúgy, mint az intrikus hajlandóságát, adottságát. Gertrudisnál a tudás nem cél, nem öncél, hanem puszta eszköz. Semmivel sem nemesebb eszköz, mint a családi cselszövés.

Véletlen volna, hogy a Jágóért bomló Börcsök Mária Gertrudisban látja az ősfeministát? Abban a Gertrudisban, akinek egyetlen egyenes szava nincs, merthogy ő is pontosan tudja: uralkodni, hatalmat, még több hatalmat szerezni nem lehet csak gyilokkal, vagy intrikával. Illetve mindkettővel. Gertrudis intrikával kezdi. Minden szava, minden mondata sunyi. Még a saját testvére sem képes kiigazodni rajta, Ottó képtelen eldönteni, most akkor lebeszélni próbálja őt Gertrudis Melinda elcsábításáról, vagy inkább bátorítani igyekszik:

OTTÓ
Szerettem, esküszöm: de most eszem
Szólt fel.

GERTRUDIS
Hazudsz! – Az a tűz, melyet a
Természet alkotott az asszonyok
Szemébe, oly sebesen elragad,
Hogy azt csak egy nyájas szó is dühös
Lángokra gerjeszti s az erőtlen ész
Elhallgat: ekkor már az észbe bízni
Csak annyi, mint egy nagy tüzet csupán
Buzgó imádság által oltani.

OTTÓ
De könnyeit tekintvén –

GERTRUDIS (elkomorodik).
Sír is!
(Keserűen elmosolyodik.)
És
Te róla mégis le akarsz mondani?
Nem ösmered tehát az asszonyi
Szív gyengeségeit? sem a hanyatló
Virtusnak e fogásait? – Hiszen
Könnyezni kell, hogy áldozatja színlett
Becsét nagyítsa és a könny az a
Gyöngy, mellyel a halálos ágyba' fekvő
Szép virtus ékesíttetik! Ki ekkor
Is még lemond, az oktalan – bolond.


Ottó egyszerűen nem érti, mit hamukázik a nővére összevissza, pedig nyilván olvasta Shakespeare-t, nyilván tudja, hogy a királyné kedvenc, „rokonszenves” hőse Jágó. Ennek ellenére megpróbál belőle kihúzni legalább egyetlen használható mondatot:

OTTÓ (unatkozva).
Néném, tehát mi lesz kedved szerént?
Majd bíborunk bemocskolása, majd
Megvettetett szerelmem által a
Rád háromolható szégyen gyötör.

GERTRUDIS
Tudd meg, kicsinylelkű, hogy e dolog,
Ha Melinda érdemét temette volna
El, úgy kikergettetni kész lehetnék
Országaimból – és mégis, ha azt
Megérni kellene, hogy reám mutatva
Susogni hallanám: ni itt megyen
Gertrúd, az öccse kinek kontár vala
Melinda elszédítésében
– Ottó!


E szöveg pedig nem egyéb, mint Gertrudis tragédiájának szellemes ön-anticipációja: Melindát megbaszni nem kell félned jó lesz ha mindenki beleegyezik én nem ellenzem
Igen, csakhogy ettől Ottó végképp összezavarodik, egyszerűen nem tudja, mi a bánatra gondolhat a királyné, s így sóhajt:

OTTÓ
De Istenem! tehát szólj, mit tegyek?

GERTRUDIS
Te engemet megláncolál, s magadnak
Egy gödröt ástál, mostan mégis én –
Én húzzalak ki abból?

OTTÓ
Csak te, oh
Gertrudis! add tanácsodat nekem.
Hogyan lehessen enyim Melinda szíve?


Nos?! Mi erre a feminista jellem s a lükurgoszi intellektus válasza?

GERTRUDIS (elsárgulva visszarezzen).
Hallatlan (Járkál; végre kikiált.)
Asszonyok! - - Megyek.


Világos. Amikor egyetlen egyenes mondatra volna szükség, akkor Lükurgosz asszony elmegy.
Ami egyébként nem Katona hímsovinizmusát jellemzi, hisz’ tessék csak elolvasni a Nőkről, férfiakról… című rovatot, abban ugyanez a „dráma” zajlik! Ha nyikkanni kéne a büszke nőnek, nos, akkor válik ő a legfeministábbá, mégpedig oly módon, hogy bejelenti: Lükurgosz asszony „le se szarja” azt a férfit, aki arra kéri, hogy számtalan (védekezésképtelen embereket rágalmazó, gyalázó) állítása közül legalább egyet bizonyítson, s ami nem menne néki természetesen, de legalább próbálja meg!

A feminista „válasz”: Asszonyok! - - Megyek.

Mérvadó esztéták szerint valamely mű első mondata jellemzi (mintegy determinálja) az egészet. Mármost a Mire gondolsz, Éva? című könyv első mondata így hangzik:

Idézet:
Ha színésznő lennék egy szerepálmom volna: Gertrudis.

Mit mondjak erre? A szerepálom megvalósult. Nem a színpadon természetesen, hanem a C. E. T. Gondolat kiadónál. Jágó, Gertrudis épp annyira alattomos, mint Börcsök Mária.
Persze különbség azért van közöttük, mégpedig nem is akármilyen.

Börcsök Mária írta:
Ottó tervéről a királyné nem tudott. Aludni ment, álmos volt, hiszen őt is megitatták, félreállították az útból. Ilyen értelemben valóban igaz, amit vérébe rogyva mond: ártatlanul kell meghalnia.
Milyen értelemben nem igaz?
Hogy ha nem is ő találta ki Melinda elcsábítását, és nem is kerített alkalmat rá, mint Arany balladájának a Zách Klárának Erzsébet királynéja, szíve mélyén akarta, hogy ez a mintaasszony szerelmi bonyodalomba keveredjék. Örült volna neki, ahogy én örültem, amikor egyik barátnőmet, aki eminens tanuló volt, és ráadásul még körömlakkot se használt, aki mindig időben járt haza, akitől egész családom el volt ragadtatva – abortuszügy miatt eltanácsolták az iskolából.

Nem vagyok a királyné ügyvédje, a legkevésbé pedig az ártatlansága, vagy bűnössége érdekel, vagyis csak mint tényt rögzítem: Gertrudis (legalábbis Katona József Gertrudisa) egyáltalán nem volt egy bűzös valagú nősténygörény-feminista, aki örül a barátnője kudarcának, elcsapatásának, tragédiájának, és csak azért, mert érzi, hogy ő nőként is, emberként is, intellektusként is egy vakarcs, különösen a barátnőjéhez képest.
Gertrudisnak nem volt szüksége arra, hogy mentálisan, morálisan a pöcegödörbe süllyedjék nyakig. Ismétlem, Gertrudis nem feminista, hanem inkább machiavellista. A hatalmat ambicionálja, nem a barátnőjén, nőtársán való péniszirigy fölülkerekedést. Szó szerint ezt mondja az öccsének:

GERTRUDIS
Meráni herceg –
Egy férfiú nem tud kifogni egy
Asszonyszemélyen; s egy Gertrudis – egy
Asszony tud országok felett megállni.

Márpedig, akinek meggyőződése, hogy egy asszony, „egy Gertrudis” képes „országok felett megállni”, annak pszichésen egyáltalán nincs szüksége egy Melinda szaros kis kudarcára.
Gertrudis azért veszi magát körül bizalmasaival, azért intrikál az udvarban, azért igyekszik kijátszani akár a testvérét is az ellenfelei rovására (ami persze nem esik túl nehezére, hiszen megveti Ottót), hogy hatalmi karrierjét építse általa, nem pedig azért, hogy szimplán kárörvendezzék egy ócska kis Melinda ócska kis kudarcán.

Miért nem érti Börcsök Mária a Bánk bánt (se)? Mert akkor is, amikor József Attiláról hazudik, akkor is, amikor Szántó Juditról hazudik, akkor is, amikor Katona Józsefről, Shakespeare-ről zagyvál, ennen patkány-feminista énjéből indul ki, amely morálisan, intellektuálisan annyit sem ér, mint a saját petyhüdt-nyugdíjas valaga. Börcsök örül annak, hogy a barátnőjét „abortuszügy miatt eltanácsolják az iskolából”. Az efféle ember pedig csak egy olyan országban ítélkezhet József Attila fölött („szenvedélyes igazságkeresés” címén), melyben még Mezei András is felelős szerkesztő lehet. Nagyjából ilyen országban élünk.

De ha már idáig eljutottam, megjegyzem: Katona a hatalmi intrikát Gertrudisban személyesíti meg. Mintha olvasta volna Allan és Barbara Pease fejtegetéseit a női sunyiságról. A nő eo ipso alattomos, ezért Katonánál sem Biberach az igazi intrikus. Biberach csupán az intrika technikusa. Míg mélyen, a csontvelőig hatóan intrikus az a Gertrudis, aki a női lélek rejtelemire oktatja Ottót, ezzel bátorítja (miközben persze nem bátorítja) arra, hogy megtegye, amit egyébként bármely közepes elme ki bír találni magától is: valamivel elszédítem a csajt és megdugom. Nem kell ehhez Biberach. Aki egyébként pusztán cinikus. Míg Gertrudis nem cinikus, hanem hatalomvágyó machiavellista, vagyis a leglényeget érintően intrikus. Másként fogalmazva: nő.
És hogy Katona éppen ezért hímsoviniszta? Lehet. De akkor Barbara Pease is az.

Véletlen, hogy Lucifer szerepét férfiak alakítják? (Még Alföldi Róbert is megtévesztésig hasonlít egy férfira.)
Nem véletlen. A legjobb Lucifer Major Tamás, tudniillik Lucifer diabolikus. De nem intrikus.
Jágó intrikus is, férfi is, miközben az sem véletlen, hogy Jágó nem sátáni szerzet. Még kevésbé véletlen, hogy Jágó szerepében a legnagyobb sikert a feminin-nyálaska Huszti Péter aratta. Sőt úgy is mondhatjuk: Huszti Jágó szerepében aratta talán a legnagyobb sikerét. Mindenesetre a legviharosabbat. Bessenyei autentikus Othello, Huszti hiteles Jágó.
Zappe László így fogalmaz:

Idézet:
Mint Nánay István följegyezte: „A Madách Színház Othellójának sikerét is nagymértékben az magyarázza, hogy a Bessenyei Ferenc által kiégett, fáradt katonának játszott mórral szemben Huszti Péter energikus, rokonszenves, racionális Jagója áll, akinek még a túlkapásai is megbocsáthatók. Egy egész generáció érezte úgy, hogy ez a Jago korunk hőse.” S ezt Bessenyei is pontosan és nagy fájdalommal érzékelte, úgy érezte, a nézőtéren csupa Jago ült.

A nézőtéren csupa Börcsök Mária ült, merthogy a világ telivan Börcsök Máriákkal. És ők visítoznak, hogy macsó a társadalom.
Hozzáteszem: Huszti nem csak azért rokonszenves, mert energikus, racionális, hanem elsősorban azért nagyon szimpi, merthogy amolyan punciszájú forma alkat.
Börcsök Mária nyilván „jóképűnek” találja minden fényképén. Tán’ még kegyeskedne is „viszontszeretni”, már persze csak abban az esetben, ha Huszti a „fiatal rajongó” szerepét is vállalva megsimogatná a nagy „igazságkereső” valódi „életművét”: az ő „nyugdíjas korú fenekét”.

Nem azért mondom, de én mindjárt az első sorba váltanék jegyet egy ilyen darabra.

.
Vissza az elejére
Felhasználó profiljának megtekintése Privát üzenet küldése
feketeszív
#3





Csatlakozott: 2005.01.29. Szombat 10:04
Hozzászólások: 95
HozzászólásElküldve: 2008, Júl. 01, 19:17    Hozzászólás témája: Hozzászólás az előzmény idézésével

Mottó: „szánalmas dolog, ha egy nő
nyugdíjas korba érve
saját fenekét mondhatja az életművének
”.



Mottóm a Mire gondolsz, Éva? című könyvben olvasható (89. o.), Börcsök Mária fogalmazta, vagyis az a nő, aki nem a „saját” fenekét mondhatja életművének. Nyilván valaki másét, mert ha a sajátját mondaná, az valóban szánalmas dolog volna, így hát részint nem a saját feneke, részint a fent idézett mondattöredék Börcsök életműve. Mindkettő tekintélyt kölcsönöz a szerzőnek, tiszteletet ébreszt az olvasóban. Nem szólva az alábbi mondatokról:
Idézet:
József Attila osztályharcos alapra helyezte szakításukat. Vágó Márta egyszerűbben mondja: megcsalt.

Egyszerűbben mondja. Noha mondhatná bonyolultabban is, attól még nyugodtan nő marad a nő, sőt.
Mire gondolsz, Márta?
Arra gondolok, hogy megcsalt a szemét férfidisznaja! Ilyenek ezek mind, semmire se jó a férfi, csak arra, hogy kimossuk a szaros gatyáját!

És erre gondol az egyszerűcske rektor néni is. Ő persze nem egyszerűbben, hanem épp ellenkezőleg: bonyolultabban mondja a magáét.

Idézet:
József Attila osztályharcos alapra helyezte szakításukat.

József Attila nem helyezett osztályharcos alapra semmit. Még a költészetét sem, nemhogy a szakítást.
Az történt konkrétan, hogy Vágó Márta külföldre költözött, József Attila pedig (itthon maradván) egyszerűen, minden ideológiai fontolgatás nélkül, ártalmatlanul csajozgatott egy kicsit, már, ha egyáltalán; ha legalább ennyi igaz a történetből. Egy biztos: megcsalásról szó nem volt. Ezt egyébként mindenki tudja, aki elemi szinten ismeri József Attila élettörténetét.

Ezért most én is egyszerűen fogalmazok: Börcsök Mária olyan buta, mint a tök. Sőt még annál is butább. Olyan, mint egy felsőoktatási intézmény rektora. Buta a köbön. És tudatlan (legalábbis ebben a témában).
Hatalmas elánnal („szenvedélyes igazságkereséssel”) fogalmaz, ám azt már nem tudja, hogy mi a különbség a szerelmi szakítás osztályharcos alapra helyezése, illetve a szakítás osztályharcos alapon való magyarázata között (egyébként ez utóbbira gondolt a szerző, csak nem sikerült megfelelő szavakba öntenie feminista-lüke indulatát).

És íme a második hatvány: József Attila nem szakításról ír a versben.

Kazánt súroltam; vágtam sarjat;
elnyúltam rothadt szalmazsákon;
bíró elítélt; hülye csúfolt;
pincéből tódult ragyogásom.
Csókoltam lányt, aki dalolva
ropogós cipót sütött másnak.
Ruhát kaptam és könyvet adtam
a parasztnak és a munkásnak.
Egy jómódú lányt szerettem,
osztálya elragadta tőlem.
Két naponként csak egyszer ettem
és gyomorbajos lett belőlem.
Éreztem, forgó, gyulladásos
gyomor a világ is és nyálkás,
gyomorbeteg szerelmünk, elménk
s a háború csak véres hányás.
S mert savanykás csönd tölti szánkat,
szívembe rúgtam, ordítson már!
Hogyan is hagyna dolgos elmém
feledtető, de bérdaloknál.
Kínáltak pénzt nagy sok bosszúmért,
pap mondta: Fiam, szállj az úrhoz!
S tudtam, ki üres kézzel tér meg,
baltát, kapát meg köveket hoz.
Villogó szívű, győzni bíró
vagyok, kinek kell legyen kedve
igazat tenni, pártot állni,
ím, e szigorú emlékekre.
De emlékhez mi közöm nékem?
Rongy ceruzámat inkább leteszem
s köszörülöm a kasza élit,
mert földünkön az idő érik,
zajtalanul és félelmesen.

Ebben a versben szó nincs arról, hogy a költő osztályharcos alapon szakított volna Vágó Mártával. Épp ellenkezőleg. Nem a költő hagyta el a nőt osztályöntudata révén, hanem a versben leírt világállapot, az objektíve „nyálkás, gyomorbeteg szerelmek” miatt volt eleve kilátástalan a két ember kapcsolata.

Vagyis itt érkezünk a börcsöki butaság harmadik hatványához. A Végül ugyanis nem „osztályharcos vers”. Bármikor bebizonyítom!

De vizsgáljuk egyelőre Börcsök Mária arcátlan tudatlanságát! Kezdjük az elemi tényekkel!

Tény, hogy a belvárosi „igazságkereső” hazudik. Tény, hogy József Attila és Vágó Márta kapcsolata már 1928 őszén megromlott (a közvetlen okról később). Tény, hogy Szántó Judittal jóval később, 1930-ban jöttek össze komolyan; Szántó Judit visszaemlékezése szerint őt még 1930-ban is magázódva szólította meg a költő egy „társadalmi ankéton”: „Maga pedig várjon meg”. Tény, hogy Szántó Judit közlését Szabolcsi Miklós „hitelesnek” minősíti.
Tény, hogy Vágó Márta már 1928-ban féltékenységi rohamaival traktálta a költőt leveleiben, először József Attilát nevezte jellemtelennek, majd megbánva a dolgot, saját magát minősítette jellemtelennek. Tény, hogy József Attila „jellemtelenségéről” Vágó Mártát azon jágóbarátai tájékoztatták, akik már korábban sem nézték jó szemmel a két ember kapcsolatát.

Börcsök Mária írta:
Othello… is udvarolt Jágó feleségének, ám Jágó a megfojtásnál sokkal rokonszenvesebb módot talált a bosszúra...

Vagyis Börcsök Mária nem véletlenül veszi (Vágó Mártával együtt) készpénznek a jágói jóakaratot, a Pestről küldött jágói figyelmeztetést, mely szerint József Attila „megcsalja” szerelmét azzal a nővel (Szántó Judittal), akit akkor még gyakorlatilag nem ismert. Szántó Judit visszaemlékezése szerint 1926 és 1930 között csak kétszer találkoztak futólag, először egy társaságban (ott mutatták be őket egymásnak), majd „körülbelül két év múlva” a Zeneakadémián, ahol József Attila egyedül volt. Ergo nem csajozott. „Egyedül állt a sarokban és nézte az embereket. Már lecsöngették a szünetet. Megláttam a sarokban, savanyúcukrot dugtam a szájába és továbbmentem.” (Szántó Judit: Napló és visszaemlékezés, Argumentum 82. o.)

Tehát 1928-ban nem József Attila dugta Szántó Juditot, hanem Szántó Judit dugta szájon a költőt. Savanyúcukorkával. És azután továbbment. Szabolcsi (és minden autentikus elemző, kutató) ezt a közlést tekinti hitelesnek, míg Vágó Márta, illetve az „igazságkereső” Börcsök Mária a jágói intrikát tartja mérvadónak. Nyilván nem véletlenül. Teljesen egyértelmű: hazudnak mindketten.
Börcsök még arra sem méltatja olvasóját, hogy megpróbáljon egy kicsit hihetőbben hazudni. Börcsök az általam ismert legarcátlanabb publicisták közé tartozik.

Miért szakított József Attila és Vágó Márta?

Aki e kérdésre tudni szeretné a választ, olvassa el az 1928. december 15-én kelt levelet (Vágó Márta: József Attila, Szépirodalmi Kiadó 1978, 184. o.).
Zanzásítom: József Attila megunta a dolgot. Ennyi.
Részint a szituációt, és hát mondjuk ki nyíltan: megunta Vágó Mártát is.
Jellemzőnek tartom a levél első mondatát:

Idézet:
Mártikám,
megállapítod, hogy gyűlölködő hangú a levelem, de nem próbálod megérteni, hogy miért. Sőt, egész levelemet nem érted.

Pontosan erről van szó. Lehangolóan, elkeserítően bír dögunalom lenni az a kékharisnya, aki nem érti, az istennek sem érti, hogy miről beszél az ember. A lelked kiteheted, akkor sem érti. Csak néz kifelé abból a csinos kis fejecskéjéből (melyben egyébként rengeteg Bergson, Whitehead, Sanders, Waters és miegyéb kotoz), csak néz, és a világon semmit nem ért. Én a magam részéről nem vagyok egy túl okos ember, de nagyon meg tudom érteni József Attilát. Legalább annyira, mint Börcsök Mária a néki „rokonszenves” Jágót. Megértem a „gyűlölködő hangú” költőt, merthogy nékem is voltak ám szép élményeim. A buta és a hamis női tekintet külön-külön is fizikai fájdalmat okoz, hát még azok börcsöki konvergenciája. Nem szabad közel menni hozzá, szörnyű betegség előidézője lehet. Csak epeátültetéssel gyógyítható, ha egyáltalán.

Amennyire tudom, Vágó Márta nem volt feminista, s még ő sem értette meg: a nő nem azért kell a férfinak, hogy az megírja néki Londonból: „a Science and the modern vorld egészen tág filozófiai szempontból tárgyal történeti és szociológiai kérdéseket”. Nem ezért. Hanem egészen más miatt kell a nő (ha valakit érdekel, elmondhatom azt is – nem titok).

Vágó Márta írta:
Ő meg nyugodtan ült a kávéházban egy más nővel, egy Judit nevű nővel, és kisebb gondja is nagyobb annál, hogy hű legyen hozzám.

Persze. Csak éppen nem „fosztogatott”, hanem „osztogatott”: nem a kávéházban, hanem a Zeneakadémián, és nem ő dugott, hanem őt dugták (cukorkával). De tegyük föl, ha nem is Szántó Judittal, hanem más csajszikkal kavargatott a kávéházakban a költő, tegyük föl, akkor is, az vajon mit bizonyít hűtlenségileg? Mit kellett volna tennie József Attilának? Ülni otthon és olvasgatni – századszor, ezredszer –, hogy jaj, hogy mennyire tág filozófiai szempontból tárgyal Whitehead történelmi kérdéseket? Igen? Ez lett volna a szerelmi hűség manifesztuma?

Tessék elhinni, nem így működik a dolog! Tessék elhinni: egy József Attila-típusú férfi a puszta memóriától nem marad hosszúideig alélt állapotban, legyen a nő emlékezőképessége bármily csillogó. A pengeeszű férfiembernek ennél jóval több kell. És pontosan ezt nem értik a kékharisnyák. Azt hiszik, ha számukra már érthetőnek mutatkozik valamely „egészen tág filozófiai szempontú” baromság, és persze ömlengeni is képesek a könyvről hosszú szerelmeslevélben, akkor azzal intellektuálisan emancipáltakká váltak. Ha viszont kiderül, hogy a férfi mindennek dacára ásítozik, elpusztul az unalomtól, na, akkor aztán mindent elhisznek Jágónak, s rögvest megcsalásról visítoznak profán módon. És szánalmasan. És persze „egyszerűen mondva”.

De nem megcsalás ez, gyermek, hanem kiábrándulás. Amelyet a vészes és mindent fölemésztő unalom követ.
József Attila és Vágó Márta kapcsolattörténetének is ez a lényege.
Vágó Mártát azzal az elképesztően ostoba szöveggel etették meg a szülei, hogy a szerelem próbája az idő és a távolság. Az igazi szerelmet a szerelmes hiánya erősíti. És a kis okoska-Mártika simán beszopta ezt a tapló dumát. Amely kvázi közhely általában sem igaz (a hiány nem erősít, hanem gyöngít), míg konkrétan József Attila költészete éppen a hiány, végső soron a „világhiány” lelkeket romboló, világot faló hatásáról szól. Ha tehát Vágó Márta azzal a boldog tudattal indult Londonba, hogy őt a bölcs apuska és a bölcs anyuska ama józan paraszti bölcsességgel vértezte föl, mely még a Mari néni számára is, a Pista bácsi számára is könnyen fölfogható, akkor Vágó Márta József Attila költészetéből nem értett egy árva pukkantást sem. Lehet, kívülről fújta szerelme összes költeményét, ám hogy a versek lényegét egyáltalán nem értette, az egészen biztos.
Elképzelhető, sőt valószínű, hogy József Attila akkor is megunta volna Vágó Mártát, ha az megmarad néki fizikai-szellemi valójában, talán még akkor is, ha olyas áldozatot vállal érte, mint Kállai Ferencért a színészzseni által százszor áldott felesége, viszont az egyetlen halvány esélyt szerelme megtartására csak az itthon maradással remélhette volna.
Vágó Márta igen szerelmes volt József Attilába, a betűit is csókolgatta, mint egy bakfis. Nem akarta őt elveszíteni. Ha tehát ismeri a költészetét, a „világhiányra” – mint végső okra – vonatkozó fejtegetéseit, akkor nem utazik el. Ám ő megmaradt az anyuci-apuci marinénis bölcseletnél. Na, ebbe zsibbadt bele később József Attila agyveleje.

Elképzelem, hányan és hányszor unhatták a „szintén zenész”, a szintúgy egyszerűcske gondolkodású Börcsök Máriát is, hogy ily fogékonnyá vált a vágói-jágói bonyolultság iránt.

Idézet:
József Attila osztályharcos alapra helyezte szakításukat.

Hát hogyne helyezte volna. Osztályharcos alapra helyezte ő, ha egyszer Börcsök Mari néni azt mondja nékünk, méghozzá nagyon egyszerűen. És a C. E. T. Gondolat belvárosi kiadásában.

Egy jómódú lányt szerettem,
osztálya elragadta tőlem.

Ez a versrészlet sok mindenről szól, csak éppen két dologról nem. Nem szól a szakításról, illetve nem szól az osztályharcos alapra helyezésről. A többi pedig – egyszerűen mondva – stimmel.

.
Vissza az elejére
Felhasználó profiljának megtekintése Privát üzenet küldése
feketeszív
#2





Csatlakozott: 2005.01.29. Szombat 10:04
Hozzászólások: 95
HozzászólásElküldve: 2008, Jún. 30, 22:33    Hozzászólás témája: Hozzászólás az előzmény idézésével

Mottó: „szánalmas dolog, ha egy nő
nyugdíjas korba érve
saját fenekét mondhatja az életművének
”.



Börcsök Mária leírja könyvében, hogy József Attilának és Vágó Mártának szándékukban állt egybekelni, de végül nem jött létre a házasság. Először fizikailag váltak el egymástól, a leány külföldre költözött, majd a költő megismerte és megszerette Szántó Juditot. Ezt Vágó Márta megtudta Londonban, és szakítás lett a vége. Innen szó szerint idézem Börcsök Máriát:

Idézet:
József Attila osztályharcos alapra helyezte szakításukat. Vágó Márta egyszerűbben mondja: megcsalt.
Barátságuk nyolc év múlva mégis újra folytatódott. És épp a Gyömrői-szerelem idején szexuális viszony lett belőle. Szerelmet csak szerelemmel lehet gyógyítani – magyarázta a beteg költő, és kikönyörögte az akkor már elvált asszonytól, hogy Teréz krt. 48. sz. alatti lakásán lefeküdjön vele. Virággal várta, mint egy „normális” férfi. Vakítóan tiszta volt az ágynemű. Vett konyakot is. De kínálás gyanánt erőszakosan üvegből töltötte a fiatalasszony szájába az italt, amitől az mindig is undorodott. Szerelmeskedés után pedig egykedvűen elbúcsúzott tőle. Eszébe sem jutott, hogy lekísérje.
Vágyom koitálni – panaszkodott később. De semmi örömöm sincs, ha koitálok.

Én pedig az olvasásban nem lelek semmi örömöt olykor. Kimondom kereken: mindenekelőtt az idézőjel mibenléte zavar. Nyilvánvaló, hogy Börcsök Mária értőn, szakszerűen koitál, viszont általában nem ezt hangsúlyozza, általában költőnek, esszéistának, veretes értelmiséginek vallja magát. Ezért kérdezem: mire az idézőjel? Mit jelent az, hogy „normális” férfi?
Hogy József Attila nem volt normális férfi? Jó, de miért nem volt az, ha pontosan úgy viselkedett, mint egy normális férfi? Ha viszont arról van szó a mondatban, hogy a szerző valójában nem tartja normálisnak azt a férfit, aki virággal kedveskedik a nőnek koitálás előtt, akkor bátorkodom a szerzőt fölvilágosítani: ez teljesen normális (szokványos) férfimagatartás. Tartalma van, férfitartalma, nem hamiskodás, nem puszta udvariaskodás. Legalábbis urbánus viszonylatban. Vannak persze olyan kultúrkörülmények is, melyek közt a nőt megverik, mielőtt jól meggyaknák („hát kend már nem is szeret éngem? – mér’ mondod ezt, Róza? – mer’ ma még meg sem vert, kend, éngemet…”), ám ez a szokásrend kikopóban van, illetve átalakul, már nem annyira a közösülés előtti rítus része, hanem a közösülésnek egy sajátos, „unaloműző” formája (a flagellációt manapság már némely nők is szorgalmazzák), ez igaz, viszont József Attila szegről-végről mégiscsak városi polgárnak számított.
Mi, urbánus férfiemberek, tehát virágot viszünk a csajnak, ha meg akarjuk őt kefélni. Vagy bonbont. Vagy éppen csak mutatunk néki egy legyet a falon – ez attól függ, mire van intellektuálisan igény. Házastársi viszonylatban pedig készséggel kivisszük a szemetet, s ha nagyon kanosak vagyunk, még a lábast is elmosogatjuk.

Vagyishogy Börcsök Mária idézett mondatában a normális szó idézőjelek közé szuszakolását csak a publicisztikai dilettantizmus indokolhatja. Na most, ha a stilisztikai szimatom nem csal, akkor engem itt már maga Börcsök Mária is megszólt, merthogy idegen szavakat használok. És igaz, használok idegen szavakat, de éppen a félhülye idézőjelezgetések helyett. Valamely idegen kifejezés (amúgy melyik nem az a magyar nyelvben, már persze leszámítva, hogy isa pur szümtükkel mik vogymuk), szóval, az idegen szó lehet nagyon csúnya, elismerem, viszont pontossá teheti a fogalmazványt. Én mindenesetre nem erőszakolom idézőjelek közé a normális szót, ha magam sem tudom igazán, hogy miről is akarok beszélni. Mert, ha nem tudom, akkor nem írok. Ennyi az egész. Ha pedig tudom, akkor pontosan azt írom le, amire gondolok, ha idegen szavakkal, akkor idegen szavakkal, ha idézőjel használatával, akkor úgy. És még akkor is, ha mély-igaz-magyar, ősturul esszéistának érzem magam.
A mondat tehát így hangzik (hígmagyarul): József Attila virággal várta a csajszit, miként a férfiak általában… Tehát itt szükségtelen a minősítgetés, különösen értelmetlen a normális, abnormális, elmebeteg szavakkal való dobálódzás.
Noha, tudom, mostanság ez a divat. Például a közszolgálati tévé sportrovatánál is egy kb. négyesztendős forma kisgyermek lehet a szpíker, ti. az EB-döntőn Fernando Torres fejelt egy obligát kapufát, mire a riporter, mint az állat, üvöltötte: „hihhhetetlen”!
Pedig – tessék elhinni! – egyáltalán nem volt hihetetlen. Én például annyi olyan és hasonló kapufát láttam már életemben, hogy az egyszerűen hihetetlen!

Fantasztikus, elképesztő, példátlan, hihetetlen, nem normális, elmebeteg… hogyan lehet ezeket a szavakat (jellemzéseket, minősítéseket) árnyalni, ha – ne adj isten – stilisztikailag szükségessé válik? Nos, esetleg úgy, hogy a példátlanul elmebeteg stiliszta idézőjelbe teszi a normális szót hihhhetetlenül abnormális módon!

Egyébként pedig Börcsök Mária hazudik. Vagy téved. Mindenesetre torzít valami miatt. Mert az ominózus koitálás nem úgy ment végbe, ahogyan a könyvében elővezeti, de ezt most nem részletezem, nem József Attila a téma, hanem a szerző furfangos (zsigerileg nősovén) femminizmusa.
Sőt Börcsök nem is Vágó Mártáról, nem is József Attiláról beszél valójában, hanem a saját kicsinyke női nyomorúságáról. Már ahogyan az lenni szokott. Érdemes még egyszer elolvasni a fent idézett szövegrészt, majd azt is (az Öreglegények szerelme című publicisztikájából), amelyben így sójatozik:

Idézet:
Bevallom, én soha nem éreztem olyan öregnek magamat, mint amikor engedve egy fiatal rajongóm kérésének, elmentem vele vacsorázni. A pincérnők, a szomszéd asztalnál ülő diáklányok kaján vigyorral méregettek, amit nyilván nem tettek volna, ha korombéli férfi simogatja a kezem. A legnagyobb baj mégsem ez volt, hanem az, hogy nem ismertem a zenészeket, akiket imádott. Nem túlságosan érdekelt a számítógép. Attól pedig kimondottan zavarba jöttem, hogy – nyilván megfeledkezve a szituációról – gátlástalanul levénmarházta a velem nagyjából egyidős főnöknőjét.

Vagyis a két szövegben lényegileg ugyanarról van szó. Az utóbbiban Börcsök Mária már kendőzetlenül beszél önmagáról, míg föntebb Vágó Mártában ölt testet a szerző személyes megalázottságából fakadó lelki nyomora.

(1) József Attila „kikönyörögte” a koituszt. Vágó Márta pedig engedett.
A „fiatal rajongó” „kérte” a rektornőt, „vacsorázzék” vele, és persze a rektornő is „engedett”. Megejtő azonosság.

(2) József Attila virággal, konyakkal várja a szobára vonuló végzet asszonyát (miként azt egy „normális” férfi teszi), míg az ifjú „rajongó” nyilvánosan simogatja a szemérmetes rektornő márvány kiskacsóját (komolyan mondom, elhányom magam).

(3) József Attila a koitusz után „egykedvűvé” válik (amin egyébként csak a lányregényekből tájékozódó csitrik csodálkoznak), míg az amatőr gigoló „gátlástalanul levénmarházza” a másik öregasszonyt, és nyilvánvalóan azért, mert amaz becsülte magát annyira, hogy nem feküdt össze egy szimpla, karrierista szarházival.

Nos, ez a három darab lelki defektus van belefogalmazva József Attila és Vágó Márta történetébe. Innen válik érthetővé Börcsök Mária egy korábbi mondata, mely szerint a nő nem szeret, hanem a nő „viszontszeret”:

Idézet:
Gyömrői Edit… tulajdonképpen az egyetlen nő volt, aki visszautasította [József Attilát]. A többiek – a közhittel ellentétben – mindnyájan viszontszerették.

A közhittel ellentétben. Na persze. Börcsök Mária tudja, mi a közhit. Nagyjából semmit nem tud, ám a közhitet nagyon ismeri. Pedig azt még én sem ismerem. Viszont elárulom: általában úgy van ez a nők és férfiak esetében, hogy hol a nő szeret, hol a férfi, hol pedig mindketten. Ez utóbbi viszonyra mondjuk, hogy „szeretik egymást”. Teccik tudni?

A „viszontszeretni” nem idegen szó, ámde jókora agyrém. Olyan ember használja, aki nemigen érzi, hogy szeretik, de nagyon szeretné, ha szeretnék, ezért az obligát ügyeskedést „rajongásnak” tudja be (ezt mantrázza magának folyvást, zamatos protkóját zötyögtetve a szájában), és hát „viszontszeret”. Már persze, amennyiben kegyeskedik viszontszeretni.
Jó, de mennyiért vajon? Vagy netán még ő fizet a viszontszerelméért?

Börcsök Mária nem veszi észre (sem költőként, sem esszéistaként), hogy a „viszontszeretés” valójában a prostitúció „tárgykörébe” tartozik? Mert, ha a „romantikus” tradíciók okán szükségképpen a férfi a rajongó, imádó, trubadúr stb., s a nő az, aki (esetleg) „enged”, „viszontszeret”, akkor ugyanazon (macsó) hagyomány okán szükségképpen a férfi az úr, míg a nő csupán az asszony, akit a férfi feleségül vesz. Nem összeházasodnak, egybekelnek emancipáltan, hanem a férfi veszi el a nőt. Vagyis itt Börcsök már nem is annyira nősoviniszta, mint inkább expressis verbis hímsoviniszta taplónak mutatkozik. Csak persze a fonákján.

Idézet:
… engedve egy fiatal rajongóm kérésének..

Erős a gyanúm, hogy Börcsök Máriának már csak „fiatal rajongói” lehetnek. Merthogy a rá jellemző modor, fogalmazási stílus, értelmi és érzelmi kapacitása nem helyettesíti a fenti mottóban elődomborított (már kissé aszott) női fenekét, ő már nem vonzza azokat a pasikat, kiket (titkon) elképzel magának. Sőt a viszonylag értelmesebb, stilisztikailag érzékenyebb hímeknek még a randábbjait sem bűvöli el különösebben (ezt magamról tudom).

De ne személyeskedjünk tovább, inkább beszéljünk arról, hogy mi (férfiak) többféle nőt ismerünk, s így többfélemódon viszonyulunk hozzájuk. Van olyan nő, akit szeretünk. Van olyan nő, akit tisztelünk. Van olyan nő, akibe szerelmesek vagyunk, miközben előfordulhat, hogy szeretjük, tiszteljük azt a nőt, akibe szerelmesek vagyunk, és így tovább, több variáns létezik, egészen odáig menően, hogy bizony létezik olyan nő is, akit sem nem tisztelünk, sem nem szeretünk, ámde meg akarjuk őt kefélni. Mert miként a latin szexológusok mondották: coitare necesse est. Ez a férfilényeg: minden nőt meg kell dugni, akinek nem büdös a szája (vagy nem túl reszketeg a keze, mellyel a cechet rendezi a rajongási vacsora után).
Tessék elhinni: bármely koitusz után csakis annak megfelelően van viselkedve a konkrét nővel szemben, hogy a konkrét nőt szeretjük-e, tiszteljük-e egyébként, vagy pedig semmit sem érzünk iránta (olykor még szánalmat sem).
Azt a nőt, akit szeretünk, tisztelünk, a koitálást követően szépen hazakísérjük. Noha igen nehezére esik az ilyesmi a szeretkezés után szükségképpen „szomorú férfiállatnak”. Akit viszont nem szeretünk, nem tisztelünk, azt az aktus végeztével egyszerűen lerugdossuk az ágyról, menjen a bánatba haza egyedül! Ez így normális. Azt a nőt pedig, akibe szerelemesek vagyunk, a dugás után ismét megdugnánk legszívesebben. Aztán megint, majd megint, s amin magunk is el-elcsodálkozunk néha, pedig nem a lágytojás, nem a zeller, nem ginseng-gyökér, nem a viagra, hanem a szerelem dolgozik ilyenkor mibennünk.

Börcsök Mária írta:
Szerelmet csak szerelemmel lehet gyógyítani – magyarázta a beteg költő, és kikönyörögte az akkor már elvált asszonytól, hogy Teréz krt. 48. sz. alatti lakásán lefeküdjön vele.

Én József Attilát igen-igen kedvelem, nagyra tartom, de ezúttal vele szemben is kritikus leszek. Arról van szó tudniillik, hogy ölég lapos, gyöngécske dumával rukkolt elő, ennél még talán a vagináját könyörületesen előtáró Vágó Márta is többet érdemelt volna: „szerelmet csak szerelemmel lehet gyógyítani”. Gagyi szöveg. Látszólag persze nem érdemel egyebet az, aki beveszi az efféle „süketelést”, ám egy igényes férfi ad arra, hogy a szex előtti hülyítés (szellemi előjáték) nívós legyen. A Nőkről, férfiakról… rovatban már említettem, én anno (ifjú koromban) hosszú fejezeteket mondtam föl Beauvoire könyvéből, ha éppen feminista nőre vásott a farkam töve. Vagyishogy a férfi, egy bizonyos szinten túl, már nem csupán a csajt eteti, hanem önnönmagát szórakoztatja a prekoitális szövegeléssel.
Nem mentegetni akarom József Attilát, de azért szögezzük le, elvileg elképzelhető még két eset: Vágó Mártát vagy megcsalta a memóriája (ezért emlékszik úgy, hogy a költő silány szöveggel kábította őt), vagy pedig Vágó Márta csalta meg a memóriáját (szerintem ez utóbbi a valószínűbb).

Mondok még valamit: sem szeretni, sem tisztelni nem lehet azt a nőt, aki férjhez megy, pusztán azért, mert megcsaltuk. Természetesen érthető a reakciója – egy percig se vitatom! –, csak éppen tiszteletet nem érdemel. Mert a tucatnő pontosan attól tucatnő, hogy nem különb a többinél.
Az a nő például, aki férjhez megy, ha az ember megcsalja (tucat-gesztusra tucat-reakcióval válaszol), majd a válása után egy nagyon harmadosztályú (tucat)dumát beszopva pikk-pakkra „hátradől az ágyon”, ne számítson arra, hogy majd lekísérjük a kapuig! Minek? Letalál az ilyen magától is. Ha szét tudta rakni a lábait, le is tud azokkal sétálni a lépcsőn.

Csúnya dolog volt megcsalni Vágó Mártát, elfogadom. Csúnya dolog volt üvegből itatni vele a konyakot, ezt is elfogadom, nadeviszont mégis, ki a túró az a Vágó Márta voltaképpen? Mennyiben különb akármelyik elvált, fonnyadó, „öregecskedő” bulánál?

Ismétlem: a férfi nem „a” nőt tiszteli (ez csupán duma, kb. olyan, mint a „szerelmet szerelemmel…”), nem az általában vett nőt, hanem a konkrét nőt tiszteljük. Valamely konkrét tulajdonságáért, vagy tulajdonságaiért.
Szabó Lőrincnek igaza van: leginkább az alázat, a föltétel nélküli odaadás érdemel föltétel nélküli tiszteletet, szeretetet. A semmiért egészen való odaadás. Nem a szukaindulatból fakadó fondor-alázat, mert azt – ne legyen senkinek illúziója! – megérzi a férfiember, mint ahogyan a nő is megérzi, ha csak heveny dughatnékunk okán cipeljük le a szemetesvödröt, vagy fogjuk a szatyrot, s indulunk külön kérés nélkül is bevásárolni a közértbe.

A „semmiért egészen” nem csupán elvi lehetőség. Kállai Ferencék házassága fényesen példázza, hogy a nő számára (sajátos lelki adottságai okán) egyáltalán nem jelent(het) problémát a feltétel nélküli alázat, míg a Beauvoire-Sartre kapcsolat azt mutatja, hogy oda-vissza is működhet a dolog.
Persze, tudom, ingoványos terület ez, nem is akarok ráhágni, nem akarok erről vitát forszírozni, merthogy könnyen összeszőröződik az ember a nagybundájú semmi-vélemények között, csupán azt szeretném mondani, hogy nem az önérzet (és különösen nem a dacos önérzeteskedés), hanem az önbecsülés válthat ki az emberből szerető tiszteletet. Márpedig az önbecsülés alapja az alázat. Ezért zárul így a feministák által gyűlölt költemény:

Kit törvény véd, felebarátnak
Még jó lehet;
Törvényen kívűl, mint az állat,
Olyan légy, hogy szeresselek.
Mint lámpa, ha lecsavarom,
Ne élj, mikor nem akarom;
Ne szólj, ne sírj, e bonthatatlan
Börtönt ne lásd;
És én majd elvégzem magamban,
Hogy zsarnokságom megbocsásd
.

Hadd tegyem hozzá: „kit törvény véd”, csak tolerált felebarátnak lehet „jó”. Aki védve van velünk szemben, tulajdonképpen szerethetetlen.
Ancsel Éva írja: „Dionüszoszt lehetett csodálni, mámorosan rajongani érte, Apollont félni és tisztelni – de szeretni csak a megkínzott korpuszát fölmutató Jézust lehetett, aki éppen szenvedésében vált emberszerűvé, a testéig érő, s márcsak ezért is vitathatatlanul emberi szenvedésben, sőt az istent szólító elhagyatottságban”.

Érdemes elolvasni a Nőkről, férfiakról… topikot; ott többen is manifeszt igényelték a szeretetet (az enyémet is), miközben senkinek egyetlen igazán (a szó pozitív értelmében vett) alázatos szava nem volt a másikhoz. Senkinek senkihez. Az emberek általában azt akarják, hogy a tüskés bőrükön áthatolva szeressék őket. Szeressék, ám azért az önfényük is ragyogjon! Hatalmas tévedés. Nem megy a kettő együtt. Aki például úgy viselkedik az interneten, mint én (vagy csak egy kicsit is hasonlóan), nem nyújthat be igényt a szeretetre. Sőt még az elesettség sem elegendő a szerethetőséghez. Miközben az is taszító, ha valaki még rá is játszik a bénaságára, ha a szerencsétlenségével zsarolja környezetét, vagy éppen csak (tapintatlanul) nem igyekszik leplezni elesettségét. Sokan pontosan ezért nem szeretik a cigányokat. A cigány is büszke, öntudatos ember. Társadalmilag jól látszik a „meggyötört korpusza”, csakhogy az általában önérdekűen van fölmutatva. Márpedig Jézus nem szociális segélyért vérzett a keresztfán. Félreértés ne essék, nem a cigányság túlélési technikáit bírálom, vagyis nem moralizálok ezúttal, hanem paradigmaként használom a cigányattitűdöt (mint olyat) a szeretetnélküliség okának megfejtéséhez.
Röviden: a cigányokat nem azért nem szeretik (legalábbis alapvetően nem azért), mert lopnak, kéregetnek, ügyeskednek, hanem azért, mert ráadásul büszkén, öntudatosan teszik. Egyébként a zsidókkal szembeni ellenszenvnek is ez a főmotívuma, a primitív koncféltés, az irigység csak másodlagos. Na most minderre még rátetéződik az egzisztenciálisan üdvözítő amerikai minta: légy sikeres! Amivel pedig végképp annyi az embernek. Ezzel abszolúte bevégeztetett.

És persze Vágó Márta sem „mutatta föl megkínzott korpuszát”, nem maradt „istent szólító elhagyatottságban”. Hanem öntudatosan férjhez ment. Igaza volt? Már hogyne lett volna igaza! Minden „normális” nő így cselekszik. (Mint ahogyan a szegénynek is, a cigánynak is igaza van, amikor lop, ha egyszer nincs neki.)
Ámde a büszke halandó ne csodálkozzék, ha nem tisztelik, nem szeretik őt emberistenként. Mert tessék csak nyugodtan utánanézni a szakirodalomban: már-már valódi istennek kell lennie a nőnek ahhoz, hogy a férfiember egy banális kamatyolás után egyszerűen csak megmozdulni legyen hajlandó a kedvéért. Nemhogy akár még haza is kísérje.

Tehát szó nincs arról, hogy József Attila ne volna teljesen normális férfi (e tekintetben nagyonis normális volt), hanem viszont sem nem szerette, sem nem tisztelte már Vágó Mártát. Ergo nem kísérte ki a kapuig sem, lerúgta az ágyról oszt jónapot. Miért? Hát pontosan azért, mert Vágó Márta nem „mutatta föl néki megkínzott korpuszát”. Helyette az önérzetét mutatta föl a világnak: Lássátok, férjhez mentem! Talán még Szabó Lőrincet is hímsovinisztának minősítette. Amivel persze semmi baj, csakhogy a férfi még idézőjelesen sem válik normálissá ilyen esetekben.

Szerintem Vágó Márta örülhet, hogy József Attila nem nevezte unalmas, öreg picsának a koitálás után. Na persze nem őt, hanem csakis a vele egykorú kolléganőjét.

.
Vissza az elejére
Felhasználó profiljának megtekintése Privát üzenet küldése
feketeszív
#1





Csatlakozott: 2005.01.29. Szombat 10:04
Hozzászólások: 95
HozzászólásElküldve: 2008, Jún. 29, 08:54    Hozzászólás témája: Hozzászólás az előzmény idézésével

És vígasztald meg, ha vigasz
a gyermeknek, hogy így igaz.
Talán dünnyögj egy új mesét,
fasiszta kommunizmusét –


A fasiszta kommunizmus nem paradoxon. Sem bölcseletileg, sem művészetbölcseletileg. Bölcseletileg azért nem, mert ez a jelzős szerkezet nonszensz. A fasizmus homlokegyenest mást jelent, mint a kommunizmus.

A kommunizmus lélektanilag a jézusi revízión alapul, míg a fasizmus természeti atavizmuson. Ha az Ószövetséget vesszük vízválasztónak, akkor azt mondhatjuk, hogy a kommunizmus poszt-ószövetségi, a fasizmus pre-ószövetségi. Az Ószövetség sem nem kommunista, sem nem fasiszta, miközben mindkét mozzanatot hordozza (megszüntetve megőrzi) magában.
A fasizmus természeti-atavisztikus jellegét József Attila így definiálja:

Nézz a furfangos csecsemőre:
bömböl, hogy szánassa magát,
de míg mosolyog az emlőre,
növeszti körmét és fogát.

Tehát az ember nem kinő az ősi harcból, hanem belenő abba: „növeszti körmét és fogát”. A fasiszták szerint ez így van rendjén, vagyis a fasizmusnak az atavizmus nem az eredete, hanem a lényege, növekedési, „növesztődési” iránya.

A kommunizmus bölcseleti alapzata a hegeli-marxi logika, míg a fasizmus bölcseleti alapzata a darwinizmus, illetve a nietzschei filozófia. Profán szavakkal elegyítve a kettőt, azt mondhatjuk, hogy a fasiszta krédó szerint az erősebb Übermensch baszik. Ami persze leegyszerűsítés, de részint nem torzíja a dolog lényegét, részint a fasizmus esetében stílszerű is, hiszen annak egyik meghatározó jellege a profanizálás. Vagyis amíg a kommunizmus Hegel és Marx bonyolítása (vö. Hegel, Marx, Freud), addig a fasizmus Nietzsche vulgarizálása. Ez is lényegi különbség a két tünemény között.

A kommunizmus teoretikusan antikapitalista, a fasizmus ideológiailag antikapitalista. Míg persze pragmatikusan kapitalista. A fasizmusnak teoretikusan nincsen szava a kapitalizmusról, mint ahogyan semmihez sincs tudományosan megalapozott, elméleti jellegű viszonya.

A kommunizmus humanista, a fasizmus antihumanista. Ha nem akarjuk megbántani a fasisztákat, akkor mondjuk azt, hogy a fasizmus poszthumanista – amire persze nincs szükség, hiszen az igazi fasiszta eo ipso nem sértődékeny, illetve ha meg is sértődik, nem az antihumanista minősítés miatt.
A fasizmusnak az erőszakról kialakult álláspontja a „civilruhás nyilas” (Latinovits) szavaiból válik világossá. A fasizmusban a verés nem pusztán öncél, hanem (azon is túlmenően) mint alkotó lényeg jelenik meg. Erről beszél a „civilruhás nyilas” a „szőke hajú” bölcsészhallgatónak Az ötödik pecsétben.

A kommunizmus erőszakhoz való viszonyát Ancsel Éva írja le a Lovashedsereg elemzésében, melyből kiderül, hogy a kommunista erőszak és a fasiszta erőszak között alapvető, elvi jellegű különbözőség mutatkozik, kiderül belőle, hogy a kommunista erőszak szerves része, szükségképpeni következménye az entellektüel humanizmusnak.

Egyébként ezt példázza a fasiszta kommunizmus egyetlen teoretikus válfaja: a lukácsi megközelítés, mely szerint létezik fasiszta kommunizmus. Igen, csak éppen Lukács későbbi metamorfózisa példázza a dolog lehetetlenségét. Lukács eredetileg azon az állásponton volt, mely szerint a kommunizmus nem alkalmas a polgári dekadencia lerombolására, hanem viszont a fasizmus alkalmas rá. A kommunizmus túl bonyolult, túl cizellált, túl szofisztikált, miegyéb, míg a fasizmus a maga barbár rusztikusságával úgy söpri majd el a polgári rendet, amiként a népvándorlás barbarizmusa likvidálta az antik dekadenciát, s teremtette meg ezzel a feudalista fejlődés lehetőségét.
Ami persze logikus, ám Lukács végül mégsem fasiszta lett, hanem kommunista lett. Noha továbbra is hajlott a „barbárságra”. Az 1919-es diktatúra idején például meglehetősen drákói intézkedések fűződnek a nevéhez, szerintem nem véletlenül, sőt igen valószínű, hogy sztálinistává is tudatosan vált, a sztálinizmusban nem a bornírtságot, hanem a fasiszta jellegű barbarizmust tartotta meghatározóan fontos, üdvözítő elemnek, eszköznek.
József Attila viszont a versben nem ezt, nem a lukácsi „fasizmust” vitatja, hiszen más költeményeiben ő maga is tudatosan barbár, lukácsi értelemben véve fasiszta (vö. Iszaak Babel: Lovashadsereg), még az ún. „polgári humanista”, „szociáldemokrata” korszakában is (Sas). Mos csak a stílusában idevágó sorokat idézem meg nem tagadott verseiből:

Ahol nincsen villanylámpa
gyújtsd a burzsit fáklyalángra,
ahol nincsen hús a babban
füstölt burzsuj főjjön abban,
ugy biz édes cimborám!

Rossz cipőd nem ér egy füttyöt?
Burzsujszemmel kend a bütyköd.
Hát az ablak? Vedd a sorját,
gitteld be a burzsuj orrát,
ugy biz édes cimborám!

Hol titkolni kell a harcot,
burzsibőrbe kösd be Marxot;
de ne Marxot, hanem inkább
Bakunint és Kropotkinkát,
ugy biz édes cimborám!

Egyre többen, egyre jobban,
irtsd a burzsujt megfontoltan:
aki gyönge anyámasszony,
az csak százhuszat akasszon,
ugy biz édes cimborám!

Bakunin és Kropotkinka az erőszak metaforái. Vagyis itt József Attila nem bonyolítja Marxot, hanem vulgarizálni igyekszik. Továbbá:

Akik kályhánál sosem ültünk,
Kell, hogy egyszer mi is befütsünk!
Megsütjük mind az okosokat,
Legelőbb is: a kopaszokat.

Továbbá:

Uszulj föl, uszító nép-iszony!
Forgóst köpök, mint a förgeteg -
- Eldöngöljük, elvtárs - el bizony! -
az álkulturáért mind a dögöket!

Továbbá:

Világ, bekap a tömeg!
Felleget fú orralika,
odvas foga
bérkaszárnyák görbe sora.
Kapkod, nyúl, ahova ér,
csűrért, gyárért, boglyáért,
hétórai munkáért,
a Göncölért, Fiastyúkért,
bővízű, alföldi kútért - -

Éljen a munkásság, parasztság,
nem fogja polgári ravaszság,
fölrugja milliónyi láb, -
hú! tömegek, tovább! tovább!

Ezek mind-mind a lukácsi fasiszta-barbár-kommunizmus ideájának lírai lenyomatai. Elképzelhető volna, hogy a Világosítsd föl című versben a költő saját műveit minősíti dünnyögött fasiszta kommunista meséknek? Nyilván nem. Oka sem lett volna rá. Sőt József Attila egyik prózai gondolatkísérletében egészen a fasizmus náci alternatívájának megfontolásáig jutott. Amiről aztán letett persze, mert Szántó Judit az írás miatt két hétig nem adott néki zabálni, márpedig a nemzeti szocializmus annyit nem ért meg József Attilának. De még a fasizmus sem. De még a barbár kommunizmus ideája sem.

Lukács, ugyanúgy, mint József Attila, elfogadta végül, hogy a kommunizmus menthetetlenül bonyolult szisztéma, nem lehet a vers profán osztályharcos. Garai János ezért írt „gúnyos” parafrázist a Mondd, mit érlel… című költeményből.

... Dalolj, dalolj, Attila szaktárs,
„Háló”-ról, „Fák”-ról bús danát.
Hűvös halomba gyűjtsd a pengőt
s fényesre nyald a burzsoát!
Rossz perceidben hiába írnál
„elvtárs”-sal spékelt, dühös sorokat:
egy osztályharcos pöcegödörben
megannyi versed elrohad.

A kommunizmus a legérzékenyebb értelmiségieknek való bonyolult szellemi játék. Magyarán: a kommunizmus nem azonos a kékeres baloldalisággal. Sőt a kommunizmus nem azonos semmilyen baloldalisággal. Ezt egyébként Lenin is világossá tette annakidején.
Lukács entellektüel-barbár kommunizmusa még annyira sem azonos a baloldalisággal.
A sajátos lukácsi elképzelésből végül annyi maradt, hogy a filozófus kijelentette: a legrosszabb szocializmus is jobb, mint a legjobb kapitalizmus. Ezt pedig a Lukács-tanítványok a mai napig nem értik (még Eörsi sem értette!!!), azt hitték-hiszik, hogy a Mesternek, mint Micimackónak, meghűlt az agyveleje, azért beszélt marhaságot.
Pedig pusztán arról van szó, hogy Lukács helyesen látja a problémát. Ő a kapitalizmust dekadensnek, halódónak, pusztulónak tekinti, és amiben tökéletesen igaza van. Ma már Soros György is bomlónak, önmagát rohasztónak tartja a tőkés szisztémán alapuló pénzpiacot, és ezt teszi minden épeszű teoretikus. Ma már teljesen nyilvánvaló: a „termelő zabálásra” beállt működési rendszer nem képes önnönmagát kiráncigálni a lassan mindent „ellepő párás büdösségfelhőből”. Egyszerre szánalmas és nevetséges az az ábránd, mely szerint egyrészt szabad a verseny, másrészt pedig majd a Kapitalista Internacionálé Központi Bizottsága határozza meg a szabad versenyzők számára kötelezően előírt szénmonoxid-kibocsátási kvótákat. Dünnyögj egy új mesét, kapitalista kommunizmusét (dirigista szabadpiacét). Hát persze, ismerjük. Ami ugye mindeddig csak azért nem valósult meg a történelem racionalista és humanista kiteljesedettségének állapotában, mert a burzsuákok csúnya emberek. Csúnya bácsik! Csúnyák! Éppoly gonoszak, mint Börcsök Mária szemében a proletár asszonyok. Nem akarják a jót, azt akarják, hogy bőrrákosak legyenek a világpolgárok mind. Na de majd!!! Ha majd egyszer föl lesz világosulva a burzsoázia teljesen, akkor majd lesz itt tervezett piaci eldorádó, ami belefér! Mint a Macskafogó utolsó jelentében. Az egész világ egy idilli kis Kertmagyarországgá változik. Mint ahogy Magyarország is azzá vált, csak még a panelprolik ezt nem értik. Na de majd! Ezután…

Bárhonnan nézzük tehát, Lukácsnak igaza van: a kapitalizmus elvileg dekadens, gyakorlatilag pedig addig virulens, amíg állnak még kivágatlan fák az esőerdőben, amíg az ózonrétegen kisebb a lyuk, mint a nem lyuk.
Azután viszont kampec.

Nos, a fasiszta kommunizmus szóösszetétel filozófiailag ezért nonszensz.
Művészetbölcseletileg pedig azért nem paradoxon, merthogy a versben nincsenek paradoxonok. Tudniillik a vers maga paradoxon. Ezt József Attila így mondja: „a líra logika, de nem tudomány”.
Ami ugyebár paradoxon, merthogy miként lehet logika az, ami nem tudomány? Hát pontosan úgy, hogy líra. Vagyis így válik definiáltan paradoxonná a költészet: logika és mégsem az. Tehát, ha a versben paradoxont látunk, akkor délibábot látunk, mert a versben lévő paradoxon nem paradoxon. Mint ahogyan a mínusz X mínusz = plusz.
A líra-logika így emeli (szorozza) a logikai lehetetlenséget, képtelenséget a paradoxon fölé, vagyis teremti érvényes valósággá.

A fasiszta kommunizmus a versben (de csakis a versben) nem önellentmondás (nonszensz), nem látszólagos ellentmondás (paradoxon), hanem valóságelem.

A szimpla szövegösszefüggésből való kiragadás bűn, míg a versből való szövegkiragadás – miként mondani szokás – a bűnnél is szörnyűbb dolog: hiba.
Hadd hivatkozzam Nádas Péterre (s még néhány hozzáértő emberre): az őszödi duma, a „hazudtunk éjjel-nappal” a közbeszédben az ellenkezőjét jelenti annak, mint amit a mondat eredetileg tartalmazott. Egyébként többszöri csavarintás is van a dologban. A sokat emlegetett mondat Örkénynél szimpla gyónás, míg Őszödön a magasztosulással vegyes politikai törekvés kulcsfrázisa. Orbán szájából pedig minden vonatkozásban az ellenkezőjét jelenti mindennek, annak is, amit Örkény mondott, annak is, amit Gyurcsány állít. Orbán neve persze itt metafora, mindenki értendő alatta, Gerő András is, Kis János is, Mészáros Tamás, Bolgár György is… az összes hülye, aki beszopta a ***-mesét, és Orbánékkal együtt dünnyögte kánonban: „Gyurcsány bevallotta, hogy hazudott”.

Tehát, amíg a Gyurcsány-parafrázis – ha jóindulatúan is, ártalmatlanul is, de – hamisítja Örkényt, továbbá amíg Orbán cinikusan meghamisítja Örkényt is, Gyurcsányt is, illetve a teljes valóságot, addig magát a költészetet gyalázzák, az emberi értelmet darálják be azok, akik kicibálnak egy versrészletet annak líra-logikai medréből, és mint történelemfilozófiai problémát pertraktálják a közbeszédben. Pró és kontra.

Mindaz pedig, amit eddig leírtam, nem több, mint egy nagy rakás közhely. Igen, csak közben eszembe jutott, hogy zsidófaló hőskorában Csurka is bőszen fasisztakommunistázott, merthogy miért pont ő ne tette volna. Megpróbáltam utánanézni, kik „vitatkoztak” vele annakidején, s Garai Lászlónak egy jellemző röpiratát találtam meg az interneten:

Idézet:
Mármost ha Csurka István publicisztikai szaktudásánál fogva alkalmazta volna a trükköt, hogy utánanézzen ennek a dolognak, akkor a magyar szépírásra vonatkozó szaktudásánál fogva azt is tudta volna, hogy hol nézzen utána. S akkor József Attila összes verseinek az Akadémiai Kiadónál 1984-ben megjelent kritikai kiadásából, egyebek között a közzétevő Stoll Béla jegyzeteiből megállapíthatta volna, hogy ugyan a Népszavában valóban nem jelent meg József Attila versének kérdéses sora, de a többi huszonhárom sora sem: vagy azért, mert azt is kihúzták, vagy pedig azért, mert szerzője a verset le sem adta ennél a lapnál; viszont József Attila saját folyóiratában, a Szép Szóban (1936 októberében) megjelent a vers, majd két hónappal később a Nagyon fáj című kötetben ugyancsak; s nemcsak ezen megjelenések alkalmából, de a Rákosi-korszak fénykorában, 1952-ben, továbbá reneszánszakor, 1955-ben, a Waldapfel József és Szabolcsi Miklós által sajtó alá rendezett Összes Művek első, illetve javított és bővített második kiadásának II. kötetében is ott áll a közölt szövegben az inkriminált két sor: „Talán dünnyögj egy új mesét / Fasiszta kommunizmusét.”

S ez baj, mert akkor vagy a Rákosi-korszak nem olyan volt, amilyennek Csurka hiszi (ha egyszer ki lehetett benne nyomtatni ezeket a sorokat), vagy e sorok nem olyanok (ha egyszer ki lehetett őket nyomtatni a Rákosi-korszakban).
Én magam ez utóbbira tippelek. E sorok ugyanis nem a fasiszta kommunizmusról szólnak, hanem a fasiszta kommunizmus meséjéről (a szerző kiemelése, fsz.).
Ki meséli ezt a mesét? Hiszen éppen ez a trükkje az inkriminált szókapcsolat megjelenésének. Csurka István talán emlékszik, hogy Rákosiék éppúgy utálták a polgári liberalizmust, mint ő most, márpedig a versnek ezt a megjelent változatát úgy is lehet értelmezni, hogy József Attila polgári liberális barátaira - Ignotus Pálra, Fejtő Ferencre - érti, hogy ezek találták ki ezt a mesét, csak hogy megrágalmazzák a kommunizmust.

Garai tehát a maga részéről tippel. Majd Rákosiék machiavellista gatyáját magára rántva egy másik eshetőségre is tippel. A maga részéről.
Igen, csakhogy ez nem totó, gyerekek! József Attila vagy Fejtőt és Ignotus Pált basztatta Fejtő és Ignotus Pál lapjában, vagy nem. Ezt a kérdést az értelmiségi ember eldönti. Nem búvik Rákosi őspatkány-bőrébe, s nem hinti maga is a baromságot szerteszét, hanem megpróbálja kihüvelyezni a valódiból az igazat. És válaszol az értelmiségi, nem tippelget, hanem válaszol. Mintha valóban értelmiségi volna.

Garai László első tippje, hogy a versrészlet a fasiszta kommunizmus meséjéről szól. Brávó!
És ez néki a tipp. Jó, de mit tippel, professzor úr, mit tippel, hiszen ez le van írva: fasiszta kommunizmus. Mint mese.
Mindegy, nézzük a másik tippet! Ez már valamivel belegondolósabb tipp:

Idézet:
Csakhogy a versnek van egy meg nem jelent változata is, és ha Csurka István utánanézett volna ennek a dolognak, mielőtt szóba hozza, tehetett volna egy olyan megállapítást, amely talán elszórakoztatta volna. Hálából, amiért ő elszórakoztatott pénzügyi fejtegetéseivel, ideírom, hogy melyet: József Attila versének a saját folyóiratában tényleg egy cenzúrázott változata jelent meg, és aki az eredetiből kialakította a végül leközölt - enyhített, tompított, helyenként elkent - változatot, annak tényleg kimutathatók kapcsolatai kommunista körökkel. Az illető maga József Attila volt, akitől e versnek olyan változatát mutatja be 24 sorából 17-nek a soralatti jegyzete a kritikai kiadásban, amely a maga élesen kritikai tartalmában teljesen egyértelmű s kitetszik belőle, hogy egy marxista párthoz van címezve. Így aztán a második szakaszról, amely a szóban forgó sorokat is magába foglalja, szintén nyilvánvaló lesz, hogy József Attila vele a - származására nézve marxista - szovjet típusú pártot szólítja meg: mesélje azt “a gyermeknek’, hogy a kommunizmus fasiszta kell, hogy legyen, „mivelhogy rend kell a világba, / a rend pedig arravaló, / hogy ne legyen a gyerek hiába”, vagyis hogy hasznot hajtson “a gyerek’, akinek József Attila szerint éppen evégett dünnyögi a szovjet típusú párt ezt a mesét. Amelyet most Csurka István minekünk.

Hogy József Attilát mi vezethette abban, hogy az eredeti, szerény ízlésem szerint még formájában is tökéletesebb vers helyett ezt a legyengített változatot jelentette meg - ez a kérdés jelen jegyzetnek nem képezi tárgyát. Lévén egyetlen tárgya a haszon.
Amelyik azzal jár, ha az ember utánanéz a dolognak, amelyet majd szóba hoz. Hiába: értelmiségi ember ad arra, hogy tudja, miről beszél, még akkor is, ha utána úgysem arról beszél, amit tud.

Igen, de Garai László tudós értelmiségi sem arról nem beszél, amit tud. Sem arról, amit nem tud. Rühelli Csurkát. Ez a lényeg. A reszketésig rühelli. Így azután képes bármeddig, bármily mélységig lebutulni.

És ez a nagyon tanulságos! Tudjuk, Garai Lászlónak vannak értő szövegei József Attiláról, tudjuk, Garai speciel nem feminista, ám még a hozzáértése sem akadályozza meg abban, hogy átmenjen teljesen hülyébe, ha egyszer gyűlölni méltóztatik. Ő nem a férfit gyűlöli nyilván (nem is a nőt), hanem ő a politikai, ideológiai ellenségeit rühelli. Itt éppen nevezett Csurka István gyakorló antiszemitát. Aki amúgy egy kontra-Garai, illetve Garai a kontra-Csurka, és éppen az a szörnyű a dologban, hogy tulajdonképpen mindegy. Hiszen egyiknek sincs igaza. Már úgy értem, abban, amit konkrétan mondanak. Mert amikor megszólal az ember, már nem az a kérdés, hogy milyen zsidótengelyre gondol Csurka kommunistázás közben, mire gondol Orbán, ha a nemzetre rontó Kun Bélákra célozgat, mit kódol Döbrentei a szakállas bácsik szintagmával… Ugyanis, amikor az ember megszólal, nem a „jogos indulat” a meghatározó intellektuálisan, hanem az, amit mond a vitázó. Konkrétan. A mondat számít, amit leír az ő entellektüel kezével.

Mármost Garai László azt mondja, hogy József Attila versének „van egy meg nem jelent változata is” is.
És valóban.
Amely „változat” viszont már egy másik vers, és amely vagy „A műalkotás” a maga integritása szerint, vagy nem. Persze, ama másik versről is lehet beszélni, ám azt állítani, hogy nincs igaza Csurkának, mert a megjelent vers a meg nem jelent versnek csak „legyengített változata”, bizony, dilettantizmussal telített infantilizmus. Magyarul: dedós ostobaság.

A vers nem azért „íródik”, hogy erős legyen. Már persze akkor, ha valódi műalkotásról beszélünk.
József Attila azt mondja a híres pamfletben, hogy Babits néhány költeménye gyönge. De nem úgy gyönge, hogy nincsenek benne erős kifejezések, hanem szakmailag gyönge. A „tárgyi kritikus” átírta, kijavította Babits néhány szakaszát, majd lemondóan legyintett: ez „hullaboncolás”. Mert ami rossz, az a legrosszabb. Kijavíthatatlan.
Ugyanakkor elrontani el lehet valamely verset, de az nem „legyengítés”, vagyishogy az elrontott vers már nem műalkotás. És ha a Világosítsd föl nem műalkotás, akkor azt be kell bizonyítani. Akkor azt kell bebizonyítani. Csurkától teljesen függetlenül.

Garai László viszont nem akar bizonyítani. Egyébként nem is tudná bebizonyítani, hogy a Világosítsd föl nem „A műalkotás”.
Garai László kardozni akar Csurkával. Az ő igazlelkű rühelletéből fakadó izmozással támad. Történelmi igazsága van Garai Lászlónak az antiszemitákkal szemben – evidens –, ezért hát ő is úgy érzi, mondhat bármekkora baromságot, nem számít, mert akinek igaza van, annak helyből van igaza. Ami persze tévedés, de ha így is volna, az eleve igazságot akkor is tilos barbár módon szerteüvöltözni a nagyvilágban! Aki nem képes érvelni, az maradjon a valagán, ne kezdjen bőszen polemizálni, mert – mondom – ha egyszer kinyitotta a száját, akkor onnantól már nem az ab ovo igazsága, hanem a leírt mondatai számítanak.

Ezért most megkérdezem: mi jelent az, hogy „legyengített változat”? Mi köze ennek a műalkotás fogalmához?
Ha József Attila „alkalmi verset” írt, s ha a vers valóban nem több, mint üzenet a Kun Béla-frakciónak, hogy miér’ nem basszátok már meg végre azt a moszkvai-emigráns zsidó anyátokat?!, ha ennél nem jelent többet, akkor a vers nem „A műalkotás”. És akkor tökmindegy, hogy faszista-e a komonyizmus, vagy nem-e faszista. Ha viszont – függetlenül a költő privát szándékától – a vers műalkotássá íródott, íratódott az ihlet által (már hogy meg ne görbüljön a világ gyémánttengelye), akkor megint csak mindegy, hogy mi volt a költő eredeti indulata, szándéka. Puszta szitkozódás? Egyszerű buzerálás? Nem érdekes, hiszen művészetről van szó.

Továbbá: mi az, hogy „szovjet típusú párt”? Melyik párt nem „szovjet típusú”? Megjegyzem: egyik se. A „szovjet” ugyanis tanácsot jelent, vagyis Garai azt állítja ugyebár hatalmas politikai baszdühtől fortyogván, hogy van tanácstípusú párt, amit másutt „marxista pártnak” nevez. Noha valószínűleg tudja (legalábbis illene tudnia), hogy ez többszörös stílustörés. Például azért, mert Marxnak nincs köze sem a szovjethez, sem a pártosodáshoz. Marx talán még az osztrigazabáló franciáknál is jobban rühellte a pártosodást, sőt talán még a „negroid beütésű” franciáknál is. Ezt írja Engelsnek: „Magunkfajta emberek… hogyan is illenénk egy »párt« -ba? Nekünk, akik fütyülünk a népszerűségre… minek egy »párt«, azaz szamarak bandája, amely esküszik ránk, mert hasonszőrűeknek tart bennünket? Valóban nem veszteség, ha nem tartják többé rólunk, hogy »igazi és adekvát tolmácsai« vagyunk azoknak a korlátolt állatoknak, akikkel az utóbbi években összeverődtünk”.
Márpedig, ha Marx ezt írta – és ezt írta! –, akkor vajon milyen stilisztikai alapon nevezhető a „párt”, a „szamarak bandája”, a „korlátolt állatok” gyülekezete „marxista párt”-nak? Ugye? Akkor legyen inkább a „szovjet típusú” minősítés.

Mindegy. Garai László valószínűleg a szorosan szervezett, ún. lenini típusú pártra gondol, amikor „szovjetről” beszél, csak hát, őt sem a fogalmazáskészségért imádjuk.
Szovjet típusú társadalmi-politikai rendszer van. Elvileg. Gyakorlatilag ugyanis az sem szovjet típusú volt, hanem valamiféle félfeudális, félmonarchista, bürokratikusan patriarchális képződmény, amelyet sztálinizmusnak szokás nevezni, s amely viszonyok között épen nem a tanácsok domináltak, még a Szovjetunióban sem. A döntések főként a pártapparátusokon belül, illetve informális „páholyokban” (zsuga partikon, vadászatokon…) születtek, míg a szovjeteknek (a tanácsoknak) inkább a végrehajtásban volt szerepük. Noha az is igaz, hogy a tanácsok a kisebb településeken a helyi döntések kialakításában is részt vettek. Összességében viszont a rendszer csak névleg volt tanácsrendszer, „szovjet típusú pártok” pedig egyáltalán nem léteztek. Soha és sehol a világon.

De – még egyszer mondom –, ha József Attila volt annyira korlátolt, hogy leírja, versbe szedje: szerinte egy „szovjet típusú párt” mesét dünnyög a gyereknek, mégpedig azért, hogy a gyerek „hasznot hajtson”, szóval, ha ezt akarta mondani a költő, akkor sincs semmi jelentősége. Mert egyszerűen érdektelen, hogy mit akart a költő „gondolta a fene” alapon.

Az a kérdés, és csakis az lehet az értelmes kérdés, hogy miről szól a vers. Pontosabban, hogy miről szól a világ, s hogy a világot a vers miként értelmezi. Helyesen, vagy tévesen, az igazat állítva, vagy csak a valódiról fecsegve? Vagy még a valódiról sem.

A saját fülemmel hallottam, amikor Megyesi Gusztáv kijelentette: a Mafla gnú című tévéjegyzetét nem a Kádár-rezsimről írta. Vagyis a szerző a mai napig nem érti, hogy miről írt az újságban. És ami a legviccesebb: Megyesi pontosan ezért nem csak publicista. Hanem művész. Az egyetlen művész a mai magyar újságírásban. Tudniillik az a művész, aki olyat képes alkotni, amit ő maga nem ért (olykor). Gondolta a fene. Ezért a művész ne gondolkodjék! A művész alkosson! Majd én gondolkodom helyette is! Megyesi a Mafla gnút a Kádár-rezsimről írta. Miért? Mert én azt mondom. Illetve, mert be tudom bizonyítani. Ja, hogy a szerző nem a Kádár-rezsimről szándékozott beszélni? Kit érdekel, hogy a művész mit akart, mire gondolt (mint a fene) alkotás előtt, alkotás közben?!
Megyesi nem tudja bebizonyítani, hogy a tévéjegyzete nem a Kádár-rezsimről szól. Ezért nincs igaza. Úgy is mondhatni: intellektuálisan semmi köze a művéhez.
Nem ért a művével (annak adekvát értelmezésével) egyet? Joga van hozzá. Vitassa! Bizonyítsa be, hogy a mondatai (melyekhez amúgy annyi köze van, mint a dinka faternak a zseni fiához), szóval bizonyítsa be, hogy a műve arról szól, amire ő gondol. Ha be tudja bizonyítani, igaza van. Ha nem tudja bebizonyítani, akkor vagy igaza van, vagy nincs. Általában nincs.
Vitatkozhat a művész is, vagy ha nem akar vitázni, akkor írjon az inkriminált mű helyett egy másikat!
Leegyszerűsítve: a művész alkosson, vegye a honoráriumot érte, és vigye! Ez a művész dolga. Semmi egyéb.
A többit majd én elintézem a Családinet fórumán.

Jellemző ugyanakkor, hogy Garai László így zárja „szellemesen, csattanósan” Csurka-ellenes vitairatát:

Idézet:
Igaz is, amúgy különben Csurka István módszere nekem tetszik. Nem csak azért, mert olyan trükk, mely nem bolsevista, hanem mert alkalmazásával én is rájöttem valamire, amit most közre is adok: József Attila pszichoanalitikai tanulmányai alapján ezt a következtetést vonta le: „Az ember végül homokos”.

Tényleg: van ilyen sora!

És mindezt annak az embernek van képe leírni, aki néhány sorral föntebb József Attila versének „legyengített változatáról” értekezik hamisítatlan csurkizmussal.

.
Vissza az elejére
Felhasználó profiljának megtekintése Privát üzenet küldése
feketeszív
#0





Csatlakozott: 2005.01.29. Szombat 10:04
Hozzászólások: 95
HozzászólásElküldve: 2008, Jún. 27, 09:53    Hozzászólás témája: Talán nézzünk egy új mesét: furfangos femminizmusét… Hozzászólás az előzmény idézésével

(A témacímhez: Krúdy nyilván egy m-mel írta a feminizmust, míg én dallamilag kettővel – ezt nevezzük témanyitási szabadságnak.)

A furfangos femminizmusról szeretnék beszélni. Az előzmény a Nőkről, férfiakról… nőknek, férfiaknak… rovatban olvasható, csak onnan ki lettem répázva, eljöttem, mert a hónapokkal ezelőtt elkövetett helyesírási hibáim fölemlegetését már nem akartam megvárni.
Tehát Börcsök Mária (költő, esszéista, belvárosi rektor, úri-középosztálybeli származású fotó-esztéta és szemérmetes femme fatale) Mire gondolsz, Éva? című, feminista vicsorgású könyvének elemzését itt folytatom.
Mindenekelőtt nézzük, mit ír a kötet felelős kiadója:

Mezei András írta:
[Börcsök Mária] … magának a bűnösségnek fogalmát is megkérdőjelezi.

Lehet, hogy megkérdőjelezi, lehet, hogy nem, ez a szövegekből nem derül ki.
Ami viszont tény: Börcsök Mária a bűnösséget, mint autentikusan létező dolgot emlegeti a könyvben. Több helyütt. Például mindjárt az első (a Gertrudis panasza) című esszében:

Idézet:
A tankönyvek azt tanítják, hogy a bűn magában hordja büntetését, a bűntudatot. Gertrudisnál ilyenről szó nincs. Egyetlen percig sem érzi vétkesnek magát. Nem lelkiismeret furdalja, „csupán” a merénylő fegyvere. A merénylet pedig semmit sem bizonyít.

Itt tehát a Nagy Igazságkereső nem „magának a bűnösségnek fogalmát” kérdőjelezi meg, sőt semmit sem kérdőjelez, hanem állít. Indirekt módon állítja, hogy van általában vett bűnösség, csak konkrétan Gertrudis nem bűnös. Nincs kérdőjelezés, állítás van, mely állítást „ravasz” belvárosi ügyvéd módján egy hamis állítással igyekszik bizonyítani:

Idézet:
A tankönyvek azt tanítják, hogy a bűn magában hordja büntetését, a bűntudatot.

Nos, ezt kellene bebizonyítaniuk a feministáknak. Nem merénylettel, mert ugye „a merénylet semmit sem bizonyít”, hanem tények sorolásával. Mely tankönyvek állítják, hogy a bűn büntetése a bűntudat? Hol állítják ezt? A Belvárosban? A Közép-európai Egyetem jogi karán? Vagy az irodalmi fakultáson? Hol?

Börcsök Mária általában költőként, esszéistaként illegeti magát a nyilvánosság előtt, ezért most nem az egyetemi rektorhoz, hanem az irodalmárhoz szólok: ne legyen már a bűnnek büntetése! Tudom, sokan mondják így, de akkor se legyen! Nem szép dolog. Merthogy valójában a bűnös nyeri el méltó büntetését (a bűntudatot), nem a bűn. A bűnnek nincs (de legalábbis ne legyen) bűntudata!

Ennyit a költészetről általában, most pedig a lényegre térve, Börcsök Mária szövegéből az derül ki, hogy a bűnnek (értsd: a bűnösnek) egyetlenegy büntetése lehet: a bűntudat. Azt az egyet hordozza magában a bűn. És állítólag ezt tanítják a tankönyvek.

Na most, ha van bűn (szemben Börcsök megkérdőjelezésével), akkor a bűntudat a büntetéseknek csak egyike. Továbbá: a bűntudat (kifejeződésének) hiánya (Gertrudis esetében erről van szó) nem bizonyítja a bűn hiányát. Miként a merénylet nem bizonyíték, úgy a hiány sem bizonyíték semmire.
Nem tudom, Börcsök Mária egyetemén hogyan tanítják ezt, mindenesetre a jogi egyszeregyhez tartozik: a bizonyítottság hiánya nem az ártatlanság bizonyítéka.
Mert például joggal föltételezhető:
– Gertrudis tudja, hogy bűnt követett el, ám amit nem Bánknak akar meggyónni. Ezért mondja, hogy ártatlanul halok meg.
– Gertrudis bűnös, mégis ártatlannak érzi magát. Nincs tudatában, hogy bűnt követett el.
– Gertrudis bűnös, tudja is, hogy bűnös, viszont más vonatkozásban erénynek véli tettét, s amely erény ártatlanná emeli, sőt hőssé nemesíti a gondolkodásmódja szerint (vö. Ancsel Éva: Írás az éthoszról).
– Gertrudis bűnös, tudja is, hogy bűn, amit elkövetett, viszont a büntetést aránytalanul súlyosnak tartja, nem vétett akkorát, amiért halállal kéne lakolnia. Vagyis végső soron ártatlan.
– Gertrudis bűnös, de nem bűnként követte el, amit elkövetett, tulajdonképpen jót akart: „dugjanak csak a fiatalok, nincs abban semmi rossz, jó az a csajszinak is, egyszer még hálás lesz érte”.
– Gertrudis bűnös, ugyanakkor cinikus. Nem mindenkit furdal a lelkiismeret.

És ha nagyon törném a fejem, biztos eszembe jutna még néhány elvi eshetőséget, mellyel Gertrudis feminista prókátorának gyönge „bizonyítását” bármely bíróság, földi, égi esküdtszék előtt simán lesöpörhetném.

De nem is ez a fontos. Tudniillik Börcsök Mária minden „igazságkeresésével”, minden „megkérdőjelezésével”, „keserű kifakadásával” valójában a nő, az asszony feminista igazságát keresi. A nőt (mint olyat) panaszoltatja Gertrudis kiagyalt panasza ürügyén:

Idézet:
Gertrudis… Ezért akar szüntelen bizonyítani, ami az emancipáció igen kellemetlen „gyermekbetegsége”. De végtére is Katona épp azt akarja felmutatni, milyen kellemetlen dolog a női ambíció, és csak abban van, akiből a báj, a sex appeal hiányzik…
Gertrudis… Hiába ül királyi trónon, hiába ész, ambíció, tehetség – koronával a fején se előzheti meg rangsorban soha a Férfi-Nagyurat! Keserű kifakadása, hogy miért nem lehet Szolón, Lükurgosz asszony, éppen olyan igazságtalanság ellen lázad, mint Tiborc panasza.

Tehát a szerző egyetért Lennon elvtárssal (az asszony a világ négere), Börcsök szerint a nő elnyomása éppoly igazságtalanság, mint a rabszolga, a jobbágy, a proletár elnyomása, kizsákmányolása. Börcsök minden nőt sajnál, csak a proletár nőt (József Áronnét) tartja „gonosznak”, szerinte csak a proli leány (József Jolán) szörnyeteg: „agresszív, követelőző” (mégpedig eo ipso, a proletárságból adódóan), Börcsök szerint csak a szegénységbe született nővel szejmben van igaza a „szerencsétlen” sorsú, idős, gazdag férfinak. Világos.
Börcsök Mária szerint a Makai-házasságban a Férfi-Nagyúr nem elnyomja, kizsákmányolja az asszonyt, hanem fordítva történik: a nő teszi „szerencsétlenné” a hímsoviniszta férfiállataot.
Kérdezem: mit szól ehhez a konzekvens feminizmus? Csak a szegény gazdagok volnának nőként elnyomva a világban? John Lennon tévedett? Valójában a királyné a világ négere, szegény királyné, aki nem lehet Szolón asszony?

Börcsök Mária alapállítása szerint a gonosz Férfi-Nagyúr nem hagyja, hogy a nő (a királyné) bizonyítson.

Kérem, én gonosz vagyok, nincs ezen mit tagadni, szépíteni, azt viszont senki nem állíthatja, hogy ne engedném Börcsök Máriát (vagy bármely feministát) bizonyítani. Sőt ellenkezőleg. Hiszen épp azt ismételgetem immár hónapok óta: tessenek végre bizonyítani! Legalább egyetlen állítást!

Mi bizonyítja, hogy a bűn magában hordja (egyetlen) büntetését, a bűntudatot?

Tessék verselemzéssel, szakszerű szövegelemzéssel bebizonyítani: József Attila Tiszta szívvel című versében „avval kérkedik, hogy nincs istene, nincs hazája, és embert akar ölni”!

Mi bizonyítja, hogy a „ha kell, embert is ölök” megfogalmazás tartalma azonos az „embert akarok ölni” tartalommal?

Mi bizonyítja, hogy József Attila kérkedik a versben?
Segítségül a feminista mérlegeléshez: a kérkedik azt jelenti a magyar nyelvben (a magyar költők, esszéisták nyelvében), hogy dicsekszik, míg a fenyegetőzik azt jelenti, hogy megtorlást helyez kilátásba (például, hogy ha kell, embert is öl az illető).

Börcsök Mária írta:
Gertrudis… Ezért akar szüntelen bizonyítani…

Ne Gertridis akarjon most már bizonyítani, drága hölgyeim, hanem a feministák akarjanak bizonyítani! Ne szüntelen, de legalább egyszer, Börcsök Máriának legalább egyetlen vitatott állítását!

Börcsök Mária írta:
Nem lelkiismeret furdalja, „csupán” a merénylő fegyvere. A merénylet pedig semmit sem bizonyít

Jól tudom, a feministák merényletnek tartják, amit csinálok, pedig én igyekszem az állításaimat bebizonyítani. Sőt szerintem éppen a bizonyítékok „furdalják” Börcsök Máriát, vagyishogy ő a bizonyítást tartja merényletnek. És én ezt értem is, csakhogy ugyanakkor ennek Börcsök Mária épp az ellenkezőjét állítja. Azt írja: a merénylő Férfi-Nagyúr „semmit sem bizonyít”.
Ami viszont nekem így már egy kissé viccesnek tűnik.

Börcsök Mária nyilván nem érzi bizonyítottnak az állításaimat, elfogadom, de akkor tanítson bennünket, Lükurgosz asszony! Mutassa meg, milyen a női bizonyítás! Bizonyítson! Ne csak locsogjon összevissza Gertrudisról, Horger Antalról, Pőcze Borbáláról… hanem bizonyítson! Legalább egyetlen vitatott állítását bizonyítsa be!

Igazolja, hogy a „mélyen vallásos” ember azért „fenyegeti” embertársát, mert mélyen vallásos! Azért, és nem annak dacára. Például ezt tessék bebizonyítani! Mert az inkvizítor lehet vallásos is természetesen, lehet bigott is, ám a „mélyen vallásos” szintagma a magyar költők, magyar esszéisták nyelvében a krisztusi elvek, a jézusi etikai normák iránti alázatos hűséget jelenti. Egyebek közt a megbocsátás fontosságát.

Börcsök Mária írta:
Horger… nem csapatta ki, csupán megfenyegette [József Attilát]… Horger Antal mélyen vallásos ember…

Tessék bebizonyítani, hogy Jézus valójában fenyegette Tamást, amikor így szólott hozzá: Jöjj, nézd meg a szögek helyét, nyújtsd ki a kezedet, és érintsd meg oldalamat!
Tessék bebizonyítani, hogy Jézus kirekesztéssel fenyegette volna József Attilát a Tiszta szívvel című verse miatt! Vagyis tessék bebizonyítani, hogy Horger Antal nem bigottan, nem eszelősen, hanem „mélyen” volt vallásos!
Tessék mutatni egyetlen igazán vallásos embert, aki elítéli, megfenyegeti bármely embertársát! Ráadásul József Attila nem is mások istenét gyalázza, nem másokat akar lebeszélni a vallásosságról, a hazaszeretetről, hanem a maga (önnönmaga!) istentelenségéről, hazátlanságáról, árvaságáról panaszkodik! Tessék ideírni annak a vallásos embernek a nevét, aki nem érti József Attila versét! Hegedűs Lóránt? Gyulai Endre? Kicsoda? Ki állítja – Börcsök Márián kívül –, hogy mindenkinek kötelező az istenért, a hazáért, apáért, anyáért csöpögni nyilvánosan? Ezt még Orbán Viktor sem meri kijelenteni – legalábbis egyelőre –, pedig ő a gyermekeit három darab anyaszentegyházzal is megkereszteltette, még egy zsidóközeli pappal is ziher, ami ziher.

Összegezve: nem vinnyogni kéne a nő szellemi egyenrangúságának hímsoviniszta el nem ismerése miatt, hanem tessék bizonyítani! Itt az alkalom.

Mert amíg a feministák nem bizonyítják be, hogy Börcsök Mária is egy elnyomott Lükurgosz asszony a macsó társadalomban, addig bizonyítottnak tűnik a férfiállítás, mely szerint a furfangos feminizmus azt jelenti, hogy a feministák ráugatnak a férfira vicsorgó kínjukban, mondván, nincs módjuk bizonyítani szellemi nagyságukat, majd amikor bizonyítaniuk kéne, öntudatosan, női fölsőbb rendűséggel kussolnak.

.
Vissza az elejére
Felhasználó profiljának megtekintése Privát üzenet küldése
Hozzászólások megtekintése:   
Új téma nyitása   Hozzászólás a témához    Tartalomjegyzék -> Mindenkinek Időzóna: (GMT +2 óra)
1 / 1 oldal

 
Ugrás:  
Nem készíthetsz új témákat ebben a fórumban.
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Nem módosíthatod a hozzászólásaidat a fórumban.
Nem törölheted a hozzászólásaidat a fórumban.
Nem szavazhatsz ebben fórumban.


Powered by phpBB © 2001, 2002 phpBB Group phpBB SEO
Magyar fordítás © Andai Szilárd
Ezt olvastad már?Elrejtés