| Előző téma megtekintése :: Következő téma megtekintése |
| Szerző |
Üzenet |
|
|
Elen
#50

Csatlakozott: 2006.05.23. Kedd 16:23 Hozzászólások: 116 Tartózkodási hely: Cegléd
|
Elküldve: 2006, Nov. 09, 15:25 Hozzászólás témája:
|
|
|
| Tündiboszi írta: | Sziasztok!
Bocsi, hogy az én gondjaimmal terhelek bárkit is, de egyszerűen ki kell panaszkodnom magam!
Két és fél hónapja szórakozik velem a pécsi MÁK.
5 gyermekem után még jár a családi pótlék, a hatodik után már nem, mert ő egyetemista. (Gondolom, nem kell ecsetelnem, hogy milyen nehéz tisztességgel felnevelni ennyi gyermeket és mellette etetni, ruházni, havi rezsi, stb. Én nem igen költhetek magamra és autóra sem telik, még sem bánom, teszem, amit tennem kell.)
Tehát, amin kiakadtam az az, hogy a középiskolás gyermekemnek minden évben igazoltatnom kell, hogy középiskolába jár és le kell adnom a MÁK-nál. Ebben az évben is igazoltam, már augusztusban, éppen azért, hogy elkerüljem a szeptemberi tumultust. Csak hogy a MÁK-ban elkeverték és azt mondták, hogy nem adtam le. Erre kértem még egy igazolást az iskolától, ezt előbb beszkenneltem, hogy e-mail-on is elküldjem és még el is vittem és leadtam. Erre tegnap megjön a családi pótlék és nem csak az elmaradottat, hanem még az ehavit sem kaptam meg az 5 gyermekre, pedig már a harmadik e-mail-t küldtem el nekik és 2 igazolást. Szerintetek mi a fenét lehet ilyenkor csinálni? Miért nem elég nekik ennyi? Én ha kések egy csekkel, akkor kamatot kell fizetnem és mi van velük??? Kérjek én is kamatot? Ráadásul az igazolásokat nem is kell személyesen leadni, van rá saját postaládájuk és postán keresztül is fel lehet adni. Akkor pedig nem értem... |
Szia!
Szerintem a MÁK-nak is van felügyeleti szerve, ha kicsit meg akarod ráncigálni őket, azt keresd meg.
Ha nem, akkor vidd be még egyszer, és kérj tőlük átvételi elismervényt, vagy add fel ajánlva, hogy le ne tagadhassák. Azt sajna nem tudom, hogy ilyen esetben, amikor nem bizonyítható, hogy leadtad az igazolást, kérhetsz-e visszamenőleg kamatot...
Ügyes légy
|
|
| Vissza az elejére |
|
 |
Tündiboszi
#49
Csatlakozott: 2006.11.09. Csütörtök 12:36 Hozzászólások: 4
|
Elküldve: 2006, Nov. 09, 12:59 Hozzászólás témája:
|
|
|
|
Sziasztok!
Bocsi, hogy az én gondjaimmal terhelek bárkit is, de egyszerűen ki kell panaszkodnom magam!
Két és fél hónapja szórakozik velem a pécsi MÁK.
5 gyermekem után még jár a családi pótlék, a hatodik után már nem, mert ő egyetemista. (Gondolom, nem kell ecsetelnem, hogy milyen nehéz tisztességgel felnevelni ennyi gyermeket és mellette etetni, ruházni, havi rezsi, stb. Én nem igen költhetek magamra és autóra sem telik, még sem bánom, teszem, amit tennem kell.)
Tehát, amin kiakadtam az az, hogy a középiskolás gyermekemnek minden évben igazoltatnom kell, hogy középiskolába jár és le kell adnom a MÁK-nál. Ebben az évben is igazoltam, már augusztusban, éppen azért, hogy elkerüljem a szeptemberi tumultust. Csak hogy a MÁK-ban elkeverték és azt mondták, hogy nem adtam le. Erre kértem még egy igazolást az iskolától, ezt előbb beszkenneltem, hogy e-mail-on is elküldjem és még el is vittem és leadtam. Erre tegnap megjön a családi pótlék és nem csak az elmaradottat, hanem még az ehavit sem kaptam meg az 5 gyermekre, pedig már a harmadik e-mail-t küldtem el nekik és 2 igazolást. Szerintetek mi a fenét lehet ilyenkor csinálni? Miért nem elég nekik ennyi? Én ha kések egy csekkel, akkor kamatot kell fizetnem és mi van velük??? Kérjek én is kamatot? Ráadásul az igazolásokat nem is kell személyesen leadni, van rá saját postaládájuk és postán keresztül is fel lehet adni. Akkor pedig nem értem...
|
|
| Vissza az elejére |
|
 |
Bea
#48
Csatlakozott: 2004.03.10. Szerda 0:45 Hozzászólások: 99 Tartózkodási hely: Budapest
|
Elküldve: 2004, Szept. 15, 08:48 Hozzászólás témája:
|
|
|
|
Ági!
Köszönöm! _________________ Bea
|
|
| Vissza az elejére |
|
 |
Ági
#47
Csatlakozott: 2004.04.01. Csütörtök 2:58 Hozzászólások: 181
|
Elküldve: 2004, Szept. 14, 21:10 Hozzászólás témája:
|
|
|
Bea!
Egy ilyet találtam neked: http://www.ofe.hu/
nemtom, segíteni tudnak-e vmit, de hátha!
|
|
| Vissza az elejére |
|
 |
Bea
#46
Csatlakozott: 2004.03.10. Szerda 0:45 Hozzászólások: 99 Tartózkodási hely: Budapest
|
Elküldve: 2004, Szept. 14, 13:45 Hozzászólás témája:
|
|
|
|
Sziasztok!
Pedig már reménykedtem, hogy meghal ez a fórum!
Az úgy volt, hogy tavaly nyáron kaptam egy vezeték nélküli telefon készüléket, aminek persze roppant mód örültem, hiszen 3 kisgyerek mellett az ember igen ritkán üldögélhet....2-3 hónapon belül viszont bemondta az unalmast és tönkre ment. Ó! Gondoltam én, semmi gond, számla, készülék, garancia levél zsebbe, vissza az üzletbe, ők elküldték szervízbe, majd újabb 2-3 hónap és jött az eredmény: a készülék feszültség többlet miatt totál káros lett, többe kerül a javítása, mint egy új készülék, így ők mossák kezüket, forduljak a biztosítóhoz.
2. kör Zsebemben telefon, garancia levél, a fentiekről kiállított szakvélemény, számla, biztosítási kötvény, írány a biztosító. Ja kérem! Az igaz, hogy a lakás is biztosítva van, és a szép 10 emeletnyi betontömb is, amelyben a lakás található, de ez az elmü hibája, a biztosító egy fillért sem fizet, az elmünek erre külön biztosítása van, forduljak hozzájuk.
3. kör ELMÜ. Zsebemben....ja kérem! Ennyi feszültség ingadozás benne van a pakliban, így járt a kedves kuncsaft, ők aztán meg nem térítik a károm!
Röviden: van egy készülékem, ami bőven a garancia időn belül tönkre ment, hogy nem az én hibámból, arról szakvéleményem van, de se a készüléket gyártó cég, se a lakást, és házat mindenféle kár ellen biztosító társaság, se a kárért felelős szolgáltató cég nem hajlandó a veszteségemet megtéríteni.
Nincs valakinek egy a fogyasztóvédelemben jártas ismerőse? Náluk még nem jártam, pedig hátha történne valami?!
Tényleg ennyire a balkánon élünk?
Van valami ötletetek? _________________ Bea
|
|
| Vissza az elejére |
|
 |
szciklon
#45

Csatlakozott: 2004.04.08. Csütörtök 1:23 Hozzászólások: 869 Tartózkodási hely: Budapest
|
Elküldve: 2004, Jún. 04, 11:26 Hozzászólás témája:
|
|
|
Most az én privát dühöngésem következik: a Fehérvári út és a Hengermalom u. sarkán van egy kis tér, kis postával. ÖTVEN PERC alatt sikerült vásárolnom egy 2000 forintos illetménybélyeget, az üvöltözés nem segített, panaszkönyvet pedig NEM ADTAK. Közölték, hogy a posta vezérigazgatójánál tehetek panaszt, mire közöltem ha az iskolában megverem a gyerekét, akkor ő sem az oktatási miniszternél, hanem az iskolaigazgatónál fog panaszt tenni (ja merthogy tanár vagyok). Egyszerűen LESZ@RTÁK. Még szerencse hogy ahová vissza kellett vinnem azt a tetű bélyeget (mert fel nem fogom hogy a BM idegenrendészetének ügyfélszolgálatán, amiből egyetlen egy van Budapesten, nem vagyok képes okmánybélyeget vásárolni és fénymásolni, még pénzért sem, és kénytelen vagyok több századmagammal, mindenféle nációjú emberrel, embertelen, balkáni körülmények között sorbaállni egy meghívólevélért, amit csak a csókosok intézhetnek meghatalmazással, vagy a gazdag kínai vállalkozók, akik megfizetik az ilyesmit.) Még az a _szerencse_ hogy akivel voltam nem került sorra, csak mintegy négy óra elteltével, így nem késtem le az okmánybélyeggel. Élményeimnek az "Egy délután a Balkánon" címet is adhatnám. _________________ "There is nothing more horrifying than stupidity in action."
"Az, aki ismeri a tánc erejét, tudja, milyen az a szeretet, amely öl." (Dzsalal al-din Rúmi) ---
www.viragjudit.hu
|
|
| Vissza az elejére |
|
 |
Caitlin
#44
Csatlakozott: 2004.03.31. Szerda 23:40 Hozzászólások: 225
|
Elküldve: 2004, Máj. 05, 11:12 Hozzászólás témája:
|
|
|
Na, még egyszer be kellett jönnöm a dühöngőbe, kifelejtettem a lényeget... Két hete kedves párom elindult kerékpárral a munkahelyére. (Nem hétvégi biciklis, verseny szinten űzi a sportot, tehát gondoltam nem kell féltenem, bármennyire is nem toleránsak az autósok, ő majd megold minden helyzetet.) Erre csak nem jött össze a dolog, esett egy olyat, hogy a szalagkorlát vége (amit ugye ügyesen nem fejeztek be) átlyukasztotta az arcát. Nem volt túl kellemes arra ébredni, hogy a párom reggel 8-kor csurom véres arccal berohan a szobába. Fel sem fogtam. Utána még kiderült, hogy egy kedves autós bevitte egy kórházba, ahol ugye orvos nem volt 1 szál sem, mert konferenciát tartottak.
Röntgenre meg azért nem tudták bevinni, mert tűzvédelmi gyakorlat miatt senki nem volt ott. Szerencsére egy tetanuszt kapott. Utána persze ki a rendelőbe, ott 1 óra után valaki bekötötte a sebet. Na de így meg nem lehetett röntgenre küldeni.... Tehát ide-oda a sebészet és a röntgen között, míg végre valahogy elállították a vérzést. Ettől függetlenül még mindig ideges vagyok
|
|
| Vissza az elejére |
|
 |
Caitlin
#43
Csatlakozott: 2004.03.31. Szerda 23:40 Hozzászólások: 225
|
Elküldve: 2004, Máj. 05, 10:43 Hozzászólás témája:
|
|
|
Hát nekem mostanában semmi nem jön össze, tehát megint jöttem panaszkodni. Nincs munkám, a cikkeimet pedig elég alaposan leszólta egy kedves Úriember. Közölte, hogy nem hatásos, túl terjengős stb. Egy másik helyről meg várom a fizetésemet egy hónapja.
|
|
| Vissza az elejére |
|
 |
Oyeyele Monika
#42
Csatlakozott: 2004.04.04. Vasárnap 21:04 Hozzászólások: 159
|
Elküldve: 2004, Máj. 04, 09:42 Hozzászólás témája:
|
|
|
Úristen, Mónika, ez tényleg nagyon durva! Egyben hihetetlen, hogy egyesek büntetlenül lehetnek ennyire rohadékok! Meg hogy ennyire köztudott, hogy ez a bige meg az apja kicsodák! Mert ha a "pórnép" tudja, akkor nyilván a polisz is tudja, és mégsem tesznek semmit!!! Remélem, számotokra legalábbis lezárult ez az ügy - reménykedjünk, hogy a festett bige memóriája nem terjed ki a nagycsaládos arcokra...
|
|
| Vissza az elejére |
|
 |
ipomea
#41
Csatlakozott: 2004.02.27. Péntek 17:53 Hozzászólások: 128
|
Elküldve: 2004, Máj. 03, 19:37 Hozzászólás témája:
|
|
|
|
Mónika..ez iszonyúúú!. nem elég az adó-rém, az ÁFA-vudu, gyerekemmel-milesz-stressz...még ezzel a félelemmel is együtt kell élnünk? Akinek vastag a felmenője, hiheti, az ő privátja a teljes élettér?mi meg hallgatunk, farokbehúzva, megalázva, laposkúszásban...és örülhetünk, ha ennyivel megúsztuk!
hová vezet ez??????
|
|
| Vissza az elejére |
|
 |
Török Mónika
#40
Csatlakozott: 2004.03.31. Szerda 22:40 Hozzászólások: 199 Tartózkodási hely: Szentendre és a nagyvilág
|
Elküldve: 2004, Máj. 03, 16:36 Hozzászólás témája:
|
|
|
nem jó, a bige a helyi maffiafőnök egy szem lánya... legkisebb egyben egyetlen örököse. félek, nem úsznám meg egy családi elbeszélgetéssel a dolgot
|
|
| Vissza az elejére |
|
 |
RostaGabi
#39
Csatlakozott: 2004.04.01. Csütörtök 2:58 Hozzászólások: 39
|
Elküldve: 2004, Máj. 03, 16:13 Hozzászólás témája:
|
|
|
|
Mé nem ütötted el?
Én megyek és viszek még egy embert és mongyuk, hogy elédugrott!
|
|
| Vissza az elejére |
|
 |
Török Mónika
#38
Csatlakozott: 2004.03.31. Szerda 22:40 Hozzászólások: 199 Tartózkodási hely: Szentendre és a nagyvilág
|
Elküldve: 2004, Máj. 03, 15:36 Hozzászólás témája:
|
|
|
|
(öncenzúra) (öncenzúra) (öncenzúra)
áááááááááááááááááááááááááááááááá.
egy völgyben lakunk, patakparton, de ezt most szinte mindegy. ülünk bele autó, mennénk kifele völgy, gyerek kosáredzés, másik szolfézs, harmadik iskolabuszról, negyedik ordít, de mindegy. idő kevés. meredek utca tetején megáll szőkített bige a tízmilliós terepjárójával. mobilozgatnak, beszélgetnek a felnyírt tarkójú csávójával. keresztben az utcán. én duda, hogy kimennék. ők visszaduda, majd élőszóban is, hogy hova kéne elmennem. mi tagadás, én is bemutattam nekik. erre felnyírt tarkójú ki a terepjáróból, ordít veaszekedetten, rugdossa autómat, szedi le tükör.
és én meg féltem.
(öncenzúra) ááááááááááááááááááááááááááá
|
|
| Vissza az elejére |
|
 |
mniki
#37

Csatlakozott: 2004.04.06. Kedd 11:18 Hozzászólások: 3172 Tartózkodási hely: Gyál
|
Elküldve: 2004, Máj. 03, 13:40 Hozzászólás témája:
|
|
|
Dühöngjünk ? Dühöngjünk !!!
Szóval a sztori a következő : Péterffy S.u. Kórház előtt parkolok, megveszem a jegyet úgy, ahogyan kell. Tudjátok, kétrészes, egyiket letépheted és magadnál tartva látod, hogy mikor kell ugrani az újabb százasok bedobására...
Végzek a dógommal... mármint a szülésre váró barátnőm látogatásával és mit látok, miután visszatérek a kocsimhoz ? CSOMAGOCSKA... a szélvédőmön, felszólítás pótdíj fizetésére. Hoppá... de még nem is telt le az általam kifizetett parkolási idő. Na, akkor most mi van ? Gyorsan hívom a felszólításon megadott ügyfélszolgálat telefonszámát. Válasz ? Az nem jön, lévén, hogy 9-től 5-ig vannak (hajj de jó lenne egy ilyen tuti fixes munkahelyet megcsípni), úgyhogy marad az idegbaj, hogy vajon miért szólítottak fel pótdíj fizetésére. Magamban morfondírozok, most fizessem be a 680 Ft-ot, vagy holnap újra próbálkozzak az ügyfélszolgálattal, vállalva az ezreháromszázakárhány forintos pótdíj fizetését...
Na, csak nem hagyott nyugodni a dolog, már miért is kellene fizetnem, ha egyszer megvettem a jegyet, érvényes volt, stb.stb.
Felhívom az ü.szolg.irodát a Dohány utcában. Elmondom a panaszomat (teljesen normális, emberi hangon) erre közli velem a nő, enyhén szólva arrongáns, lekezelő, bunkó módon, hogy a szelvény tetején jól látható helyen rá van írva, hogy melyiket kell kitenni a szélvédőre, máskor olvassam azt el.
Én hülye, ugyanis elkövettem azt a hibát, hogy az ellenőrző szelvényt raktam ki és azt amire hajjj de jól látható helyen ... írva vagyon az utasítás.. nos, azt felejtettem magamnál.
Kérdem a hölgyet, hogy akkor most mit tegyek, hiszen itt van nálam az érvényes szelvény. Mi a válasz? Miért nem olvasta el a szelvényt, stb..
Na, ez volt az a pillanat, hogy eldurrant az agyam és már én sem voltam olyan kedves. Egyrészt nem tartom jogosnak, hogy ha már olyan kedvesen segít a Centrum Parkolótársaság, hogy kétszelvényes a jegy és könnyen megtéveszti a figyelmetlen, parkolási rendet betartó állampolgárokat.. (merthátugye parkolójegyet venni kell...) és még annyi tolerancia sincsen a társaságban, hogy ha netántán tényleg felcseréli az ember a szelvényt, ne kapjon csomagocskát.
Tudniillik mindkét szelvényen rajta van, hogy meddig érvényes a jegy... de biztosan ez sem egyértelmű.
Na, nem ragozom, a vége az lett, hogy kértem a főnökét, akit természetesen nem kapcsolt, mondva, ő ilyen piti ügyekkel nem foglalkozik. Ekkor viszont lecsaptam a kagylót és elvonultam bőgni. Bizony, bizony, az ember lelke ilyen igazságtalanság után nagyon érzékeny...
Azért nem adtam fel, engem nem olyan fából faragtak (magamban már fogalmaztam valamelyik kereskedelmi tévének adott interjúmat...) és most egy másik ügyfélszolg.irodánál próbálkoztam.
Kedves női hang, meghallgat, nem szól közbe, majd közli, hogy semmi gond, ilyen sajnos gyakran előfordul. Nincs más dolgom, küldjem be, vagy személyesen vigyem el a szelvényeket a felszólítással együtt és ezzel el van intézve.
Hoppá, ügy megoldva fél perc alatt ??? Üvöltözés, anyázás nélkül ?
Ja, és VAN MEGOLDÁS ? Nem kell büntit fizetni ??? Hát ez hihetetlen ! Nem elég, hogy megspóroltam a büntit, de még el is hiszem, hogy igen, ügyes vagyok.. sikerült az igazamnak érvényt szerezni.
Máskérdés, hogy sokan vagy zokszó nélkül kifizetik a büntetést, vagy egyszerűen összegyűrik a csekket és akkor a Jóisten nem menti meg őket a további üldözéstől (halkan hozzáteszem, még akkor sem, ha ők érvényes jeggyel parkoltak, csak egy kicsit figyelmetlenek voltak...)
Egyébként hogyis van ez ? Az egyik helyen még csak meg sem említették, hogy miként mentesülhetek a pótdíj fizetése alól, egyszerűen kioktattak, sárba tiportak. A másik helyen kérés nélkül orvosolták a problémámat...
Ennyi az én kis történetem, remélem tanulságul szolgál mindenkinek.
Ezek után már tutifix nem tépek le semmilyen ellenőrző szelvényt, mert még egy ilyen idegbajos napot nem akarok magamnak még véletlenül sem.
|
|
| Vissza az elejére |
|
 |
Oyeyele Monika
#36
Csatlakozott: 2004.04.04. Vasárnap 21:04 Hozzászólások: 159
|
Elküldve: 2004, Máj. 02, 02:01 Hozzászólás témája:
|
|
|
Na latod lelkem, ezert nem veszek en jegyet! Van egy ellenor a harmason, aki szinte mar baratsagosan koszon, amikor meglat. En is baratsagosan biccentek, es leszallok... amugy nekem nincs olyan sok problemam a bekaveval. Csak ezzel a nyavalyas harmas villamossal. Mert ez, ha esik ket csepp eso, vagy ha Kiskunbudosfutykoson baleset tortenik, akkor mar leall, elromlik, kesik, satobbi. A Balkan utcai villamosmegallorol meg kulon riportot lehetne irni (meg is tettem). Se zebra, se lampa, se fekvorendor, csak a nzolcvancentis peron mellett husz centire hatvannal halado autosok meg teherautosok. Akik altalaban nem szeretnek megallni.
|
|
| Vissza az elejére |
|
 |
ipomea
#35
Csatlakozott: 2004.02.27. Péntek 17:53 Hozzászólások: 128
|
Elküldve: 2004, Máj. 02, 00:37 Hozzászólás témája:
|
|
|
|
Andur, kedves...nem:-(
|
|
| Vissza az elejére |
|
 |
Bea
#34
Csatlakozott: 2004.03.10. Szerda 0:45 Hozzászólások: 99 Tartózkodási hely: Budapest
|
Elküldve: 2004, Máj. 01, 22:17 Hozzászólás témája:
|
|
|
|
Hát Csajok! A békávét én is ismerem! Szinte nincs olyan utazásunk, hogy valamelyik gyerkőcöt, vagy babakocsit ne csukják oda. Katasztrófa, mert ezért aztán nem is nagyon szeretünk már kocsi nélkül kimozdulni, az viszont nálunk nem is olyan egyszerű, mert Apához kötött, marad a gyaloglás, emiatt aztán csak a rövid táv... _________________ Bea
|
|
| Vissza az elejére |
|
 |
andur
#33
Csatlakozott: 2004.04.22. Csütörtök 22:10 Hozzászólások: 9 Tartózkodási hely: Székesfehérvár
|
Elküldve: 2004, Máj. 01, 21:12 Hozzászólás témája:
|
|
|
[quote="Oyeyele Monika"]Jövök haza a hármas villamossal, karomon a legkisebbik fiacskámmal. A hármas villamos elkezd bedögleni, ami egyébként,
Kedves Moni!
Nagyon együttérzek veled, már azért is mert velem hasonló történt a múlt tavasszal.Igaz én akkor kikiabáltam magamból ott a helyszínen az érzéseimat a sofőrrel kapcsoltaba de ha vissza szólt volna még a fejét is leveszem az biztos. Megállt a busz, majd elkeztdtünk leszállni, még lett volna utánunk is leszálló de a soför úgy döntött hogy nagyon siet, és rám meg a gyerekemre rá zárta az ajtót. Martint még kitudtam paszironi a két ajtó közül, lekellett löknöm a buszról, szerencsémre volt ott egy ismerős aki elkapta a gyereket. De én már fél lábbal a buszon ragadva másik lábbal ugráltam a busz után mert közben elindult. Mitsem törödve azzal hogy az emberek kiabálnak én meg visitozva ugrálok a busz mellett. Nahát azt most nem írom le hogy miket mondtam neki mert az azthiszem nem lenne szalon képes, de szólni egy szót sem mert. Miután az oviba beadtam a gyereket, írány a Volán telep. Szépen meghallgattak telefonon keresztül beszélgettem egy fönökkel aki elnézést kért, és megígérte hogy majd megkapja a magáét a buszsoför. Mondtam köszönöm sokat érek vele , úgyanis az eset után kiderüt hogy én votam két héten belül a harmadik ember akit ez a soför oda csukott az ajtóhoz.
|
|
| Vissza az elejére |
|
 |
andur
#32
Csatlakozott: 2004.04.22. Csütörtök 22:10 Hozzászólások: 9 Tartózkodási hely: Székesfehérvár
|
Elküldve: 2004, Máj. 01, 20:47 Hozzászólás témája:
|
|
|
Hoppá az előbb elfelejtettem kidühöngeni magam. Ma eldöntöttem hogy a munka ünnepét úgy ünneplem hogy nem csinálok semmit. A főzést is hanyagoltam hogy majd jól belakmározunk a majálison. Elindultunk ahogy illik "kirittyentve" magas sarkú tipegó mért is ne. A majálisi kirakodót kétszer átszambáztuk mire találtunk sültkruplit és hurkát.kisfiam kívánságnak eleget téve.Közben azért én is apuka is bedobtunk egy kis babgulyást, de a lábam már akkor úgy éreztem hogy láfej tájékán késsel vagdossák. /nem szokta a cigány a szántást/ meg én sem a magassarkút. Mire midnenki jóllakott és kezdtük volna élvezni, elsősorban Martin, a majális nyújtotta lehetőségeket jött az első zápor , aztán abbahgyta. Majd még egy zápor és megint folyhatott a mulatozás. Sajna a harmadik zápor már átment komoly esőbe. Úgy hogy amilyen gyorsan csak tudunk, pláne én a fájós virgácsaimmal haza robogtunk. Hát azért nem volt
egy igazi "happy day", de jól is laktunk a gyerekem is jól érezte magát. Csináltunk nagyon sok fényképet, és legjobb az egészben hogy a lépcsőházban már megszabaduthattam a cipőmtől és vígan szaladtam a másodikig.
|
|
| Vissza az elejére |
|
 |
andur
#31
Csatlakozott: 2004.04.22. Csütörtök 22:10 Hozzászólások: 9 Tartózkodási hely: Székesfehérvár
|
Elküldve: 2004, Máj. 01, 18:25 Hozzászólás témája:
|
|
|
|
Kedves Ipomea!
Megkaptad a válaszomat a privát üzenetedre?
|
|
| Vissza az elejére |
|
 |
ipomea
#30
Csatlakozott: 2004.02.27. Péntek 17:53 Hozzászólások: 128
|
Elküldve: 2004, Máj. 01, 14:22 Hozzászólás témája:
|
|
|
jóvanna
|
|
| Vissza az elejére |
|
 |
Oyeyele Monika
#29
Csatlakozott: 2004.04.04. Vasárnap 21:04 Hozzászólások: 159
|
Elküldve: 2004, Máj. 01, 14:03 Hozzászólás témája:
|
|
|
|
Csajok!
Arra gondoltam, nyissunk egy "örömládát" vagy valami hasonlót, ahová a jó élményeinket meg az apró örömöket rakhatjuk fel. De könyörgöm, ez hadd maradjon már meg panaszládának! Olyan igazi, jómagyaros morgolódósnak, aki akar, hadd puffogjon itt egy kicsit, hogy aztán télleg pozitívabb legyen a napja. Oké?
|
|
| Vissza az elejére |
|
 |
Caitlin
#28
Csatlakozott: 2004.03.31. Szerda 23:40 Hozzászólások: 225
|
Elküldve: 2004, Máj. 01, 09:23 Hozzászólás témája:
|
|
|
Sziasztok,
Azért jól esett kipanaszkodni magam, így most már egy kicsit
pozitívabban állok a dolgokhoz!
|
|
| Vissza az elejére |
|
 |
RostaGabi
#27
Csatlakozott: 2004.04.01. Csütörtök 2:58 Hozzászólások: 39
|
Elküldve: 2004, Ápr. 30, 22:27 Hozzászólás témája:
|
|
|
|
Caitlin!
Gyere csak, borítsd ki a bilit. Nekem is jót tett.
O. Móni!
Én úgy tudom, nagyon pórul jár az olyan békávés, akire panasz van. Jól tetted, hogy megtetted.
|
|
| Vissza az elejére |
|
 |
ipomea
#26
Csatlakozott: 2004.02.27. Péntek 17:53 Hozzászólások: 128
|
Elküldve: 2004, Ápr. 30, 18:24 Hozzászólás témája:
|
|
|
igaz, hogy ez a panaszláda, de én had öntsem át örömömet a lelketekbe!
Múlt szombaton összetörték az autómat, rendesen. Dududokibácsi csóválta fejét, ahogy kell. De mosolyogtam nagyon szépen, és igen türelmes is voltam, és végighallgattam a sok dühös és türelmetlen autótulajdonosról szóló nem hizelgő panaszáradatát.. .talán ennek tudhatom be, hogy a mai konzultáción közölte, hogy bár szegény kicsikémet atomjaira bontották szét, és ki kell cserélni a fél autót, jövő pénteken full állapotban, kulcsra készen megkapom!!! Vannak még csodák!!!
/ a legszebb benne az, hogy a biztosító még ki is fizeti...bár ezt lehet, hogy nem kellene elkiabálnom??? /
|
|
| Vissza az elejére |
|
 |
Oyeyele Monika
#25
Csatlakozott: 2004.04.04. Vasárnap 21:04 Hozzászólások: 159
|
Elküldve: 2004, Ápr. 30, 15:34 Hozzászólás témája:
|
|
|
Jövök haza a hármas villamossal, karomon a legkisebbik fiacskámmal. A hármas villamos elkezd bedögleni, ami egyébként, legalábbis errefelé kétnapi átlaggyakorisággal fordul elő. A Liget és a Mázsa tér közötti kanyar kellős közepén megáll, a vezető bemondja a mikrofonba, hogy technikai hiba, garázsba megy és szálljunk le. Mire végére ér a mondatnak, a leszálló ajtók már nyitva, a saját fülkéje ajtaját meg fogja és rávágja a karomon ülő kisfiam lábára. Úgy, hogy a függöny nem volt előtte behúzva, tehát valszeg látnia kellett, hogy állnak az ajtó előtt. Kissé emelt hangon (nem csak a felindulástól, hanem azért is, hogy halljam a saját hangom a fülembe ordító apróságtól) rászólok, nem tudna óvatosabban közlekedni?! Rácsapta az ajtót a fiam lábára! Mire ő: "Menjen már lefele, ne káráljon itt, van nekem elég bajom!" Mivel inkább a kisfiam vigasztalására koncentrálok, úgy döntök, nem ordítom le a haját. Biztosítom, hogy panaszt fogok ellene tenni a BKV-nál. Másnap éppen arra járván, bemegyek az akácfa utcában a panaszirodába. Elmesélem mi történt, bediktálok időpontot, kocsiszámot, saját adatokat (őpp csak a cipőméretemre nem kérdeznek rá). És akkor jön a magyarázkodás. Még majdnem kiderül, én vagyok a hülye, hogy az ajtó előtt álltam. Igaz, állhattam volna a többi hatszáz utas fején is. Szegény panaszirodás, ennek már leordítom a haját.
|
|
| Vissza az elejére |
|
 |
Bea
#24
Csatlakozott: 2004.03.10. Szerda 0:45 Hozzászólások: 99 Tartózkodási hely: Budapest
|
Elküldve: 2004, Ápr. 30, 14:21 Hozzászólás témája:
|
|
|
|
Caitlin! Ez a fórum -többek közt- ezé' van! Úgyhogy fárassz csak. Én momentán még a kidühöngéshez is fáradt vagyok... _________________ Bea
|
|
| Vissza az elejére |
|
 |
Caitlin
#23
Csatlakozott: 2004.03.31. Szerda 23:40 Hozzászólások: 225
|
Elküldve: 2004, Ápr. 30, 13:04 Hozzászólás témája:
|
|
|
Kedves Fórumozók,
Én még nem jártam itt, és senkit nem akarok fárasztani, de valahol ki kell öntenem a lelkem... Szóval, először is volt egy pocsék munkahelyem, ahol napi 6 órás melóval (heti 6 napon át) kerestem 30 000 ft-ot Aztán elkezdtem publikálni egy újságba, de kiderült, hogy csak akkor jelenhet meg a cikkem, ha kerítek az íráshoz kapcsolódóan legalább egy hirdetőt. Ezzel is kerestem 4000 ft-ot egy hónap alatt.
Imádok írni, írtam egy-két novellát, egyet be is küldtem egy kiadónak még március elején. Múlt héten oda telefonáltam, hogy élnek-e még, mert hogy a leveleimre soha nem válaszoltak. Azt mondták jó az írás, most kerül a főszerkesztőhöz, jövő héten értesítenek levélben. Erre ma felhívtam őket, és mit mondtak? HÁt igen, nem értesítettük, de majd 2-3 hónap múlva megkapja a választ, ha összegyűlik elég író, akiket ki kell értesíteni...
Úgyhogy nekem ma nagyon elegem van
|
|
| Vissza az elejére |
|
 |
Török Mónika
#22
Csatlakozott: 2004.03.31. Szerda 22:40 Hozzászólások: 199 Tartózkodási hely: Szentendre és a nagyvilág
|
Elküldve: 2004, Ápr. 30, 08:25 Hozzászólás témája:
|
|
|
|
ajánlom forró szeretettel a figyelmetekbe Karinthy Márton Ördöggörcs című könyvét, egyszerűen szenzációs leírása a tragikus sorsú költő, Karinthy Gábor tünetegyüttesének, amelyet mai eszünkkel talán autizmusnak neveznénk, de mindenképp ott van valahol a zsenialitás és a legrejtettebb vágyaink közötti mezsgyén - igazán sokat és gyorsan olvasok, de ezt a könyvet két hétig nem bírtam letenni. na, akit érdekelnek a kissé vagy nagyon más emberek, kapja elő!
|
|
| Vissza az elejére |
|
 |
ipomea
#21
Csatlakozott: 2004.02.27. Péntek 17:53 Hozzászólások: 128
|
Elküldve: 2004, Ápr. 29, 18:32 Hozzászólás témája:
|
|
|
|
Kedves Andur!
mi egy kis faluban éltünk eleinte..hát ne tudja meg! a nagyobbik fiam rendzseresen verekedett a "bolond" öccse védelmében..engem megszóltak, sőt megaláztak miatta...nem kívánom senkinek.
Valóban nagyon sok egészségügyes és oktatásügyes nem tudja, mi az autizmus...hogy a köztudatról már ne is beszéljünk. Én még sérülteknek sem igazán tekintem őket.
Egyébként épp ez a közfelfogás és, elnézést, tudatlanság vitt ara, hogy ezen a területen dolgozzam. Ezért írogatom ide is a cikkeimet...hogy olvassanak, tudjanak valamit a különleges emberekről mások is..hogy ne előitélet, hanem inkább figyelem kisérje őket, meg a családjukat...jaj, nem akarok kiselőadást tartani..lehet, hogy ez már vesszőparipa nálam???
|
|
| Vissza az elejére |
|
 |
RostaGabi
#20
Csatlakozott: 2004.04.01. Csütörtök 2:58 Hozzászólások: 39
|
Elküldve: 2004, Ápr. 29, 17:13 Hozzászólás témája:
|
|
|
KataMama!
Félre ne érts!
NEM az a bajom, hogy vissza kell fizetni. Természetesen nem akarok duplán kapni.
AZ a bajom, hogy, ha én NÉGYSZER (!) lemondok valamit, akkor miért küldik???
AZ a bajom, hogy egy okt. 28-án feladott igényre miért HAT hónappal később jön érdemi válasz???
AZ a bajom, hogy miért változik meg minden, amikor papírokkal bizonyítom, hogy igazam van???
Miért kell mindenért verekedni???
DE MINDEGY, MÁR RÉG LEHIGGADTAM.
Most újra napsütötte jó kedvem van.
|
|
| Vissza az elejére |
|
 |
andur
#19
Csatlakozott: 2004.04.22. Csütörtök 22:10 Hozzászólások: 9 Tartózkodási hely: Székesfehérvár
|
Elküldve: 2004, Ápr. 29, 14:42 Hozzászólás témája:
|
|
|
[quote="ipomea"]Kedves andur!
nagyon is igaza van...de ne várjon soha azért semmi előzékenységet, mert a fia autista! Ha szól róla, még majd úgy néznek rá, mint egy klönlegesen tetves koldusra..no és persze Önre is!
Kedve Ipomea! Hál istennek én az ilyen fajta reagálokkal ritkán találkozom, de ha igen az az illető azt nem teszi zsebre amit tőlem kap és remélem tanul belőle egy életre, és megtanultja hogy ne nézze le a sérült embereket. Az viszont igazán bosszant hogyha kérem hogy hívjanak be, vagy vizsgálatnál arra kérem az orvost hogy legyen egykicsit figyelmesebb, türelmesebb, akkor csak néznek okosan rám , mert orvos létére azt sem tudja hogy mit jelent autistának lenni. De ezeket a mindennapos bosszúságokat leszámitva, mondhatom hogy tényleg büszke vagyok a 7 éves gyönyörü fiamra aki az életem értelmét jelenti.
|
|
| Vissza az elejére |
|
 |
KataMama
#18

Csatlakozott: 2004.03.13. Szombat 1:09 Hozzászólások: 435
|
Elküldve: 2004, Ápr. 28, 22:46 Hozzászólás témája:
|
|
|
Sziasztok!
Írhatnám én is, hogy no comment...
De nem írom. Senkit sem akarok védeni, max az okra mondhatok magyarázatot. A visszafizetést valószínűleg azért kérik, mert a gyest a Magyar Államkincstár folyósítja, a tgyást pedig az OEP. Egymás között úgy látszik nem rendezhetik .
Mindezek mellett teljesen egyetértek a felháborodással. Én is gyesből élek. Honnan tudná az ember egyösszegben visszafizetni a már előre felélt gyesből a többhavi összesítettet .
Az Index Fórumain belül, a Szülői munkaközösségben van egy topik, GYÁS/GYED/GYES és egyebek címmel. Szakbarbár néven szokott válaszolgatni valaki az anyukák-apukák kérdésére. Egy kérdést talán megér a szitu, sok okos ötletet olvastam már tőle.
|
|
| Vissza az elejére |
|
 |
ipomea
#17
Csatlakozott: 2004.02.27. Péntek 17:53 Hozzászólások: 128
|
Elküldve: 2004, Ápr. 28, 22:41 Hozzászólás témája:
|
|
|
|
Gabi!!!
no comment...
|
|
| Vissza az elejére |
|
 |
RostaGabi
#16
Csatlakozott: 2004.04.01. Csütörtök 2:58 Hozzászólások: 39
|
Elküldve: 2004, Ápr. 28, 22:01 Hozzászólás témája:
|
|
|
|
Hát először: köszi a lelkisegélyt. Egyébként tényleg könnyebb lett:-)
Íme a fejlemények:
Szóval, azt elfelejtettem mondani, hogy én folyamatosan bombáztam őket emilekkel is. Minő véletlen, a levelükkel egy napon kaptam egy (egyébként teljesen részletes, kimerítő) választ. Gyorsan megragadtam a lehetőséget, és felsoroltam nekik, mi mindent tettem annak érdekében, hogy végre ne utalják tovább a Gyest. Szépen DÁTUMokkal, felsorolva NÉV SZERINT, hogy ki, mikor vette át a tértivevénnyel feladott papírokat.
Kapaszkodjatok meg:
Másnap reggel 9-kor csörgött a telefonom, hívtak az OEP-től és egy kedves, készséges, segítőkész hölgy közölte: látják, milyen rendesen, szorgalmasan intézkedtem és amint visszafizetem a feleslegesen átutalt Gyest, AZONNAL kiküldik a Gyás teljes összegét. Megadta nevét, emil címét, telszámát, faxszámát, hogy ha további kérdésem, problémám van, a segítségemre lehessen.
No comment.
|
|
| Vissza az elejére |
|
 |
Ági
#15
Csatlakozott: 2004.04.01. Csütörtök 2:58 Hozzászólások: 181
|
Elküldve: 2004, Ápr. 26, 21:37 Hozzászólás témája:
|
|
|
|
Gabi!
Azért kaptál idáig valamit (pénztárcába)?
Visszamenőleg kapható a Gyás? Nem irigyellek! (Hogy én itt vidéken mennyivel egyszerűbben elintézhettem...)
Á.
|
|
| Vissza az elejére |
|
 |
Bea
#14
Csatlakozott: 2004.03.10. Szerda 0:45 Hozzászólások: 99 Tartózkodási hely: Budapest
|
Elküldve: 2004, Ápr. 26, 18:58 Hozzászólás témája:
|
|
|
Remélem könyebb lett!
|
|
| Vissza az elejére |
|
 |
RostaGabi
#13
Csatlakozott: 2004.04.01. Csütörtök 2:58 Hozzászólások: 39
|
Elküldve: 2004, Ápr. 26, 15:57 Hozzászólás témája:
|
|
|
|
Dühöngök egyet, hátha könnyebb lesz.
Harmadik szeptember 10-én született.
Szokásos "úgysincssemmidógamerotthonvan": születési, TAJ kártya, anyasági, stb. után annak rendje és módja szerint Gyást igényeltem. Mivel Másodikkal még nem telt le a Gyes, azt is lemondtam.
Figyeljetek:
2003. 11. 03.:Visszajött a tértivevény, hogy átvették.
2003. 11. 09.: Ezen a napon bélyegezték le az anyakönyvit.
2003. 12. 15.: Írtak egy levelet, hogy mivel nem mondtam le a Gyest(?) nem tudnak intézkedni.
2004. 01. 15. : Postára adták a levelet.
(2004. 01. 31.: Lemondtam mégegyszer had örüljenek, és elküldtem -biztos, ami biztos- az Oep-nek is és a Mák-nak is.)
2004. 04. 01.:Írtak mégegy levelet, hogy elutasítják a Gyás iránti kérelmet, mert egyszerre nem lehet Gyest és Gyást is kapni, le kellett volna mondani a Gyest!!!
2004. 04. 26.: A levél ideért.
Elfelejtettem mondani, hogy időközben kb. 500-szor próbáltam őket hívni, de természetesen sz..nak felvenni.
Úgy kell nekem, minek kellett a gyerek??? Vagy mi van???
|
|
| Vissza az elejére |
|
 |
ipomea
#12
Csatlakozott: 2004.02.27. Péntek 17:53 Hozzászólások: 128
|
Elküldve: 2004, Ápr. 25, 19:50 Hozzászólás témája:
|
|
|
Mónika...ne tökhülyézd azt a szegény ketteskét...ha tényleg autisztikus, akkor valóban elfelejtheti magát hazavinni...nincs időérzéke, semmi. Ilyen az én fiam is, csak nekem a 4 sorszámot viseli piszkosul el tudja felejteni magát itt-ott...
|
|
| Vissza az elejére |
|
 |
Török Mónika
#11
Csatlakozott: 2004.03.31. Szerda 22:40 Hozzászólások: 199 Tartózkodási hely: Szentendre és a nagyvilág
|
Elküldve: 2004, Ápr. 25, 19:32 Hozzászólás témája:
|
|
|
|
ipomea, akkor hát ezen a topicon is elkaptalak - a ketteském esőembernek indult (azóta csak szimplán tökhülye). négy éves koráig mindenki tutibiztos volt, hogy ő egy echte autista. a kép kissé módosult az idővel, most már inkább csak autisztikus jegyeket mutat fel.
panaszláda? öt hónapos babával sconto bútoráruházban nyomták a kezembe a szekrénysort, hogy oldjam meg. kértem, segítsenek legalább az autóig eltolni, de nem voltak hajlandóak. kissé hektikus reagálásomra - üvöltés - az üzletvezető vállonveregetett és közölte, hogy legközelebb tán méltóztatnék gyerek nélkül jönni ilyen helyre, ahol pakolnom kell.
beírtam a panaszkönyvbe. ott a fejlécen, hogy 8 napon belül kivizsgálják, harminc napon belül válaszolnak. a beírásom dátuma 2002. december 4.
|
|
| Vissza az elejére |
|
 |
Bea
#10
Csatlakozott: 2004.03.10. Szerda 0:45 Hozzászólások: 99 Tartózkodási hely: Budapest
|
Elküldve: 2004, Ápr. 25, 07:10 Hozzászólás témája:
|
|
|
|
Hát én kérek bocsánatot...nem volt benne rosszindulat, csak helytelen szóhasználat, vagy tudatlanság.... _________________ Bea
|
|
| Vissza az elejére |
|
 |
ipomea
#9
Csatlakozott: 2004.02.27. Péntek 17:53 Hozzászólások: 128
|
Elküldve: 2004, Ápr. 24, 21:03 Hozzászólás témája:
|
|
|
|
Bea...bocs! Az autista gyerek is ép! Csak más!
|
|
| Vissza az elejére |
|
 |
Bea
#8
Csatlakozott: 2004.03.10. Szerda 0:45 Hozzászólások: 99 Tartózkodási hely: Budapest
|
Elküldve: 2004, Ápr. 23, 09:53 Hozzászólás témája:
|
|
|
|
Hát le a kalappal előttetek! Én a 3 ép lányommal is néha majd meg örülök, holott tudom, hogy addig jó, míg ilyen virgoncok...
Most már csak azt mondja meg nekem valaki, hogyha egy ember kerekes székben él, az már mindenhonnan ki van zárva?
Én csak a babakocsi, plusz két minis közlekedést ismerem, de egész egyszerűen katasztrófa, mit csinál az az ember, aki nem kaphatja hóna alá a székét egy aluljárónál, vagy boltnál....
Még jó, hogy a tavalyi év a fogyatékkal élők éve volt...megnézném hány intézmény van akadálymentesítve... _________________ Bea
|
|
| Vissza az elejére |
|
 |
ipomea
#7
Csatlakozott: 2004.02.27. Péntek 17:53 Hozzászólások: 128
|
Elküldve: 2004, Ápr. 23, 00:35 Hozzászólás témája:
|
|
|
|
Kedves andur!
nagyon is igaza van...de ne várjon soha azért semmi előzékenységet, mert a fia autista! Ha szól róla, még majd úgy néznek rá, mint egy különlegesen tetves koldusra..no és persze Önre is! Hányszor átéltük! Nekem is van egy esőemberkém, tapasztaltam az emberek reakcióit!
De fel a fejjel! Igaz, várni, amíg nem elég érettek a türelemre tényleg lehetetlen velük , de gondoljon arra, hogy igazán csodálatos, különleges fia van!
|
|
| Vissza az elejére |
|
 |
andur
#6
Csatlakozott: 2004.04.22. Csütörtök 22:10 Hozzászólások: 9 Tartózkodási hely: Székesfehérvár
|
Elküldve: 2004, Ápr. 22, 23:05 Hozzászólás témája:
|
|
|
Kedves Mindenki!
Én a rendelőintézetek végeláthatatlan hosszú soraitól tudok kiborulni, pláne mikor időpontra megyek a gyerekkel de valahogy mindig csuszik a sor jön egy jó ismerős , meg még egy akit úgye illendő behívni a sorban állok orra előtt.Én erre kiprobáltam a következőt és bejött. Az egészségügyi dolgozoknak jár a soronkivüliség, na én általában így jelentkezem be, soha senki nem kérdezte hogy hol dolgozom vagy hasoló. A legszomorúbb az az egészben hogy a gyerekem autista és vele órákat várni lehetetlen dolog, de ez hogy beteg a gyerek nem jelnet soron kivüliséget ,csak általában akkor ha bejelentem hogy ne várassanak mert a fiam pár percem belül lebontja az épületet ha dührohamot kap. Ezért jobb az egészségügyben dolgozom sztori mert hatásosabb mint az hogy legyenek megértőek egy autista kis manóval.
|
|
| Vissza az elejére |
|
 |
KataMama
#5

Csatlakozott: 2004.03.13. Szombat 1:09 Hozzászólások: 435
|
Elküldve: 2004, Ápr. 04, 20:49 Hozzászólás témája:
|
|
|
Csatlakozom a Lőportár utcát szidók közé .
Karácsony előtt lett volna esedékes a gyes-igénylésem. Kutya hideg reggel 8-ra odabattyogok (anyukámat előtte 1,5 órányi távolból odarendeltem bébisittelni), erre biztonsági mumus közli, hogy ki van írva, áramszünet miatt zárva. Köv. nap du. jó 2 körül értem oda, s miután másfél óráig hiába vártam sorszámra, elhúztam a csíkot, mert fél 5-kor már a suliban volt jelenésem... Jól felhúztam magam, és beküldtem mindent postán. Egy hónap múlva már vissza is érkezett az, aminek vissza kellett.
Aztán amikor igazolásért mentem a tandíjmentességhez pár hete, du. 3 körül érkeztem, és 5 előtt nem sokkal kerültem sorra. Aki fél 5-kor jött gyes-t igényelni, kettővel utánam került ügyintézőhöz.
No comment.
|
|
| Vissza az elejére |
|
 |
Bea
#4
Csatlakozott: 2004.03.10. Szerda 0:45 Hozzászólások: 99 Tartózkodási hely: Budapest
|
Elküldve: 2004, Ápr. 04, 15:38 Hozzászólás témája:
|
|
|
|
Ez így van, nekem is a 2 napos határidő volt a cinkes... _________________ Bea
|
|
| Vissza az elejére |
|
 |
RostaGabi
#3
Csatlakozott: 2004.04.01. Csütörtök 2:58 Hozzászólások: 39
|
Elküldve: 2004, Ápr. 04, 14:43 Hozzászólás témája:
|
|
|
|
Bea!
Én a Lőportár utcát mindig postán intézem. Kicsit hosszadalmasabb, de nyugisabb.
Gabi
|
|
| Vissza az elejére |
|
 |
Bea
#2
Csatlakozott: 2004.03.10. Szerda 0:45 Hozzászólások: 99 Tartózkodási hely: Budapest
|
Elküldve: 2004, Ápr. 04, 10:41 Hozzászólás témája:
|
|
|
|
Na jó, akkor el is kezdem, bár már jó pár hete történt....
Na szóval! Lőportár utca. Gondolom sok szülőnek ismerős. Ott lehet 3 napi hideg élelemmel a különböző gyerekek utáni juttatásokat megigényelni, illetve ezekről igazolást beszerezni, például tandíjmentességhez.
Nekem ez utóbbira lett volna szükségem, jó magyar felsőoktatásnak hála, volt 2 napom beszerezni..., különben 80.000 a tandíj.
Eljött a péntek reggel. 2 "nagyot" be az oviba, fél 9-re hazaértem, telefon a hivatalba, délig mehetek. Szuper!
Pár hónapost megetetni, tisztába tenni, túlélő csomagot (pelenka, kaja, váltóruha, játék...)összekészíteni, és indulás. Babakocsi, hátizsák, troli, metro, másik metro, villamos, séta...10.50-re ott is vagyok.
Mennék én hívószámot szerezni, mire a 2m, 30 kg. bizti őr közli, hogy azt már nem ad, késő van, jöjjek vissza 2 hét múlva, addig ugyanis pénzeket utalnak, nincs igazolás osztás hétfőtől.
Mondom neki, hogy nekem nagyon fontos, és mivel, már rutinosan, direkt érdeklődtem reggel, én innen a papírkám nélkül el nem megyek.
Erre egy gúnyos mosoly közepette közli, hogy legközelebb keljek fel korábban!
Egész határozottan éreztem,, ahogy vér tódul az agyamba, de babára való tekintettel igyekeztem nem leordítani a fejét, hogy az időbeosztásomat hagyja rám, ő csak végezze a dolgát és adjon egy rohadt hívószámot, szóval inkább vettem egy nagy levegőt, és kértem, hogy azonnal hívja ide a hivatalvezetőt.
Szó szót követett, végül a hivatalvezető nem került elő, de én kezemben a zsákmánnyal (igazolás) kb.15 perc múlva távoztam.
Most mondjátok meg! Hogy fordulhat elő ilyen! Még most is sajnálom azokat az embereket, akik beletörődtek a bizti őr válaszába, és hétfőn újra kezdték a tortúrát, csak mert képtelen a hivatal bárhol informálni arról, hogy ha az ügyfélfogadás vége előtt legalább 2 és fél órával nem érsz oda, bizony el se indulj, mert lazán haza zavarnak. Biztos sok ilyen balga ember van, aki azt hiszi, hogy ha az van kiírva, hogy ügyintézés délig, ráadásul még be is telefonál, akkor azért 10.50-kor nem olyan gáz odaérni.
Egy valamit azonban megtanultam. Ha valahol gondom támad és elakadok, azonnal a hivatal/cég/iskola/bank vezetőhöz kell fordulni, mert egyéb helyeken úgy elhajtanak, hogy a lábam se éri a földet! _________________ Bea
|
|
| Vissza az elejére |
|
 |
Bea
#1
Csatlakozott: 2004.03.10. Szerda 0:45 Hozzászólások: 99 Tartózkodási hely: Budapest
|
Elküldve: 2004, Ápr. 04, 10:19 Hozzászólás témája: Panaszláda
|
|
|
|
Kedves Mindenki!
Ezennel szeretném megnyitni ezt a verbális dühöngőt, melynek célja, hogy bosszantó, dühítő gondjainkat, élményeinket kiadjuk magunkból, és ezt követően újra mosolygósan, jókedvűen térjünk vissza családunkhoz, vagy a többi fórumra, esetleg munkánkhoz, és ne másokon vezessük le indulatainkat.
Ha esetleg egy-két jó ötlet is érkezne egy egy problémára..., talán tudnánk egymásnak segíteni, vagy csak tudni, hogy néha másra is rájár a rúd! _________________ Bea
|
|
| Vissza az elejére |
|
 |
|
|
Nem készíthetsz új témákat ebben a fórumban. Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban. Nem módosíthatod a hozzászólásaidat a fórumban. Nem törölheted a hozzászólásaidat a fórumban. Nem szavazhatsz ebben fórumban.
|
.jpg)
hirdetés
|
|